Helyi hírek

Nemzetközi tapasztalatok – Hét ország közösen gondolkodik az alternatív oktatási helyekről

Nemzetközi tapasztalatok – Hét ország közösen gondolkodik az alternatív oktatási helyekről

Újabb nemzetközi projektben vesz részt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. A soron következő partnertalálkozó központi témája a harmadik utas tanulási helyek digitális eszközökkel való ellátottsága, a digitális készségek fontossága mind a személyzet, mind az ügyfelek részéről. A résztvevők a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be jó gyakorlataikat.

Jótékonysági koncertet szervez az Első Nyíregyházi Lions Club november 17-én

Jótékonysági koncertet szervez az Első Nyíregyházi Lions Club november 17-én

Jótékonysági koncertet szervez az Első Nyíregyházi Lions Club november 17-én. A 3000 forintos támogatói jegyekből befolyt összeget a megyében élő Covid-árvák támogatására fordítják. A több mint egyórás koncert fellépői között szerepel a Bürkös Zenekar, a Cantemus Kórus és Oláh Gergő is, jövő hét szerdán az evangélikus templomban várják az érdeklődőket.

Gulyás Gergely: November 15-től 480 forintban maximálja a kormány a benzin és gázolaj árát

Gulyás Gergely: November 15-től 480 forintban maximálja a kormány a benzin és gázolaj árát

A kormány úgy döntött, november 15-től a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintos felső határral rögzíti – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Napokon belül elkezdődhet Kistelekiszőlőben a Korong utcai zárt csapadékvíz-elvezető csatorna építése

Napokon belül elkezdődhet Kistelekiszőlőben a Korong utcai zárt csapadékvíz-elvezető csatorna építése

A „Környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések Nyíregyházán” című projekt keretében november 15-én elkezdődhet Kistelekiszőlőben a Korong utcai zárt csapadékvíz-elvezető csatorna építése záportározókkal és átemelőkkel.

Gulyás Gergely: mindenkinek javasoljuk a harmadik oltást

Gulyás Gergely: mindenkinek javasoljuk a harmadik oltást

A harmadik koronavírus elleni oltás felvételére buzdította a már beoltottakat a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Az egész országban magas az átoltottság, de még vannak akik nem vették fel az oltást

Az egész országban magas az átoltottság, de még vannak akik nem vették fel az oltást

A járvány eddigi hullámaitól eltérően jelentősen segíti a védekezést, hogy már van vakcina és a magyar lakosság többsége felvette az oltást. Az egész országban magas az átoltottság, a 12 év feletti lakosság átoltottsága 68,1%-os, de mindenhol vannak még, akik nem vették fel az oltást.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: elásták a csempészcigit

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: elásták a csempészcigit

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai zöldhatár-ellenőrzésen 11 500 doboz adózatlan cigarettát találtak.

Márton napján kiderül, milyen telünk lesz

Márton napján kiderül, milyen telünk lesz

Nagyon sok népszokás kapcsolódik Márton napjához. November 11-én már véget ér a szüret, befejeződnek a mezőgazdasági munkálatok, közeleg az adventi időszak. De miért éppen libát eszünk ekkor?

Kemény telet vetít előre a mai Márton-napi időjárás

Kemény telet vetít előre a mai Márton-napi időjárás

A következő napokban sem várható drasztikus fordulat időjárásunkban. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb ködszitálás alakulhat ki – olvasható az met.hu előrejelzéséből.

5 millió 987 ezer a beoltott, 8394 az új fertőzött, elhunyt 132 beteg

5 millió 987 ezer a beoltott, 8394 az új fertőzött, elhunyt 132 beteg

A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Csütörtöktől kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést

Csütörtöktől kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést

Csütörtöktől kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést több mint két és fél millió magyar nyugdíjasnak. A költségvetés biztosítja a kifizetésekhez szükséges összesen 600 milliárd forintot – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.

Elég volt – A szabolcsi nyomozók őrizetbe vettek egy nagykállói lakost

Elég volt – A szabolcsi nyomozók őrizetbe vettek egy nagykállói lakost

A szabolcsi nyomozók őrizetbe vettek egy nagykállói lakost, aki rendszeres bántalmazással kényszerített munkavégzésére egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit.

Megkezdődik a Nyíregyházi Szakképzési Centrum vegyipar ágazat képzéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztése

Megkezdődik a Nyíregyházi Szakképzési Centrum vegyipar ágazat képzéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztése

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. Megkezdődött a „Nyíregyházi Szakképzési Centrum vegyipari ágazati képzésének infrastrukturális fejlesztés” című projekt megvalósítása.

Novák Katalin: a minimálbér emelkedésével a családtámogatások összege is nő

Novák Katalin: a minimálbér emelkedésével a családtámogatások összege is nő

A minimálbér emelkedésével a családtámogatások összege is nő január elsejétől - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Nyílt nap – Több száz diák érkezett a Nyíregyházi Egyetem bemutatkozására

Nyílt nap – Több száz diák érkezett a Nyíregyházi Egyetem bemutatkozására

Hagyományos nyílt napját tartotta szerdán a Nyíregyházi Egyetem. A felvételi kampánynak ez már csak a folytatása, hiszen a tanév elejétől sorra járják a megye középiskoláit az intézmény oktatói, hogy tájékoztassák a diákokat az egyetem képzési lehetőségeiről. A rendezvényen valamennyi intézet megjelent. Nyitányként a Nemazalány és Szofi állt a színpadra.

Béremelés a szociális szférában – Államtitkári bejelentés a szociális munka napján

Béremelés a szociális szférában – Államtitkári bejelentés a szociális munka napján

Húsz százalékkal nő a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók fizetése 2022 januárjában – mondta Fülöp Attila államtitkár Nyíregyházán. Nyíregyházán szerdán ünnepelték a szociális munka napját, összesen 20 megyebeli szakember munkáját ismerték el az Élet Forrása Egyesület és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának ünnepségén. Az ágazat küzd az utánpótlás biztosításával, egyre kevesebb fiatal érdeklődik a nagy áldozatot kívánó szociális munka iránt.

Átjárhatóak maradnak az alszámlák – Kedvező változások a SZÉP-kártya-zsebek használatában

Átjárhatóak maradnak az alszámlák – Kedvező változások a SZÉP-kártya-zsebek használatában

2022. szeptember végéig még átjárhatóak maradnak a SZÉP-kártya alszámlái. A kormány korábban úgy döntött, 2021. december 31-ig lehet bármelyik zsebből fizetni a különböző szolgáltatásokat, most ezt kilenc hónappal meghosszabbították. Mintegy egymillió munkavállalónak van SZÉP-kártyája, ők szálláshelyeken, vendéglátóhelyeken, illetve különböző szabadidős szolgáltatásokat fizethetnek vele.

Városi cégeink