Helyi hírek

Nyugdíjprémium és -korrekció – Százezer forinttal többet kapnak a nyugdíjasok novemberben

Nyugdíjprémium és -korrekció – Százezer forinttal többet kapnak a nyugdíjasok novemberben

A nyolcvanezer forintos nyugdíjprémium mellett korrekcióra is számíthatnak az idősek novemberben. A kormány 2017 óta már negyedszer ad prémiumot a nyugdíjasoknak, a törvény bevezetése óta idén a legmagasabb összeget fizeti ki az állam. Átutalás esetén már ezen a héten megkaphatják az érintettek a pluszösszeget.

Továbbra is a tervezett ütemben halad Nyíregyházán a Tiszavasvári úti felüljáró felújítása

Továbbra is a tervezett ütemben halad Nyíregyházán a Tiszavasvári úti felüljáró felújítása

A kivitelező tájékoztatása szerint november 10-én, szerdán az aktuális munkafolyamatok – beton terelőelemek elbontása – miatt időszakos korlátozásokra, és ezzel együtt átmeneti forgalomlassulásra is lehet számítani.

Eltört egy ivóvízcső a Ferenc körút 5. szám előtt

Eltört egy ivóvízcső a Ferenc körút 5. szám előtt

A Nyírségvíz a helyreállítási munkálatok idején lezárta a leállósáv egy részét, valamint a gyalogos- és kerékpáros-forgalmat is korlátozzák. Várhatóan egész héten dolgoznak majd az érintett szakaszon.

Együttműködési megállapodás – Erősödik a közös munka a Nyírerdő és az egyetem között

Együttműködési megállapodás – Erősödik a közös munka a Nyírerdő és az egyetem között

A hazai erdő-, vad- és tájgazdálkodás fejlesztése érdekében kötött stratégiai megállapodást a Nyírerdő Zrt. és a Debreceni Egyetem. Az erdészeti társaság és az oktatási intézmény több mint 15 éve kihelyezett erdészeti és vadgazdálkodási tanszéket működtet. A megállapodás elősegíti az új tudományos vizsgálatokat, a kutatás-fejlesztést, valamint az eredmények egyetemi oktatásban történő bevezetését és gyakorlati hasznosítását.

Egyre több a felhasználó – A hatezret is meghaladja az NYHApp-letöltők száma

Egyre több a felhasználó – A hatezret is meghaladja az NYHApp-letöltők száma

Már több mint hatezren használják Nyíregyháza applikációját. A mobilalkalmazás indulását egy év munka előzte meg, a fejlesztők és az önkormányzati cégek közösen hozták létre az NYHApp-ot. Időpontfoglalás, kedvezmények és hulladékszállítási menetrend – csak néhány funkció, amiért hasznos telepíteni az alkalmazást. A városlakók akár bejelentéseiket is megtehetik a telefonjukon keresztül, mindössze néhány kattintással.

A harmadik oltás jelentősen növeli a védettséget

A harmadik oltás jelentősen növeli a védettséget

A vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt az ismétlő oltás felvétele. A vakcinabőségnek köszönhetően Magyarország az elsők között tette lehetővé a harmadik oltás felvételét, így a közel 6 millió oltottból, 1 millió 369 ezren már fel is vették a harmadik oltást. Ők jelentősen védettebbek a betegség súlyos lefolyása ellen és ez nagyban segíti a védekezést a járvány negyedik hullámában.

Óvatosan bolygassuk a lombhalmokat, rőzserakásokat – Vigyázzunk a sünökre!

Óvatosan bolygassuk a lombhalmokat, rőzserakásokat – Vigyázzunk a sünökre!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet. A kertek, parkok rendezése során összegereblyézett, ideiglenes levél- és rőzsehalmok ugyanis ideális búvóhelyet jelentenek a telelésre készülő sünök számára (téli álmuk akkor kezdődik, amikor a hőmérséklet tartósan 8 Celsius-fok alá csökken). Fontos, hogy ezeknek a növényi halmoknak az elszállítása az esetleg alájuk költöző sünökre gondolva történjen meg.

Elmaradt gallyazási munkálatokat pótol a NYÍRVV a Szegfű utca 54. szám alatt

Elmaradt gallyazási munkálatokat pótol a NYÍRVV a Szegfű utca 54. szám alatt

A NYÍRVV szakemberei a Szegfű utca 54. szám alatti társasház Liszt Ferenc utca felőli oldalán elmaradt gallyazási munkálatokat 2021. november 11-én pótolják. Az érintett parkolók a munkálatok idejére lezárásra kerülnek.

A héten kezdődik a novemberi nyugdíjak kézbesítése – Átlagosan 100 ezer forint a plusz az októberi összeghez képest

A héten kezdődik a novemberi nyugdíjak kézbesítése – Átlagosan 100 ezer forint a plusz az októberi összeghez képest

A héten kezdődik a novemberi nyugdíjak kézbesítése, emelt összeget kap mindenki. A 80 ezer forintos prémium mindenkinek jár, ahogy a vártnál magasabb infláció miatti kiegészítés is. Átlagosan 100 ezer forint a plusz az októberi összeghez képest – számoltak be róla az M1 Híradójában.

5 millió 975 ezer a beoltott, 17 834 az új fertőzött, elhunyt 214 beteg

5 millió 975 ezer a beoltott, 17 834 az új fertőzött, elhunyt 214 beteg

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 974 514 fő, közülük 5 754 475 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 369 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Változnak a felvételi pontszámítási szabályai, itt vannak a legfontosabb részletek

Változnak a felvételi pontszámítási szabályai, itt vannak a legfontosabb részletek

Változtak a felsőoktatási felvételi pontszámítási szabályai: a korábbinál több tanulmányi versenyért jár pluszpont, és könnyebben juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra azok is, akik önkéntes katonai szolgálatot teljesítenek. A kétéves felsőoktatási szakképzések hallgatói is jól jártak a módosításokkal, egyszerűbb lesz továbbtanulniuk alapszakokon. Mutatjuk a 2022-es szabályokat.

Megfutamodott a ruhaárus

Megfutamodott a ruhaárus

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy üzletben 11 millió forint értékű hamis ruhát és cipőt találtak Salgótarjánban.

Kormányszóvivő: februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett SZJA-t az átlagbér adószintjéig

Kormányszóvivő: februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett SZJA-t az átlagbér adószintjéig

Jövő februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját az átlagbér adószintjéig - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: az intézkedés 1 millió 900 ezer szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forint támogatást jelent.

11 illegális migráns Beregdarócnál

11 illegális migráns Beregdarócnál

Az indiai, pakisztáni és afgán állampolgárok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A frontérzékenyeknek nem örülhetnek

A frontérzékenyeknek nem örülhetnek

Frontok alakítják Magyarország időjárását, előbb egy melegfront, majd vasárnap este egy hidegfront is érkezik. Ezek miatt kezdetben csapadékos és hűvösebb is lesz az időjárás. Keddtől viszont szárazabb, napsütéses idő lesz jellemző a jövő héten – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-on is közzétett videójában Mesterházy András meteorológus.

A tervek szerint a héten nyit a Városi Jégpálya!

A tervek szerint a héten nyit a Városi Jégpálya!

November 12-én, pénteken a tervek szerint újra várja majd a korcsolyázás szerelmeseit a Városi Jégpálya.

Szombaton minden a táncról szólt a Kölyökvárban!

Szombaton minden a táncról szólt a Kölyökvárban!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesült Megyei Szakmai továbbképzést tartott szombaton a Kölyökvárban, ahol a résztvevők nyárádmagyarósi forgatós és szöktetős táncokat tanulhattak Lévai Anita és Maródi Attila táncmesterektől.

Városi cégeink