Helyi hírek

A digitális oktatás nagykövete – Zsigó Zsoltot, a Bánki tanárát díjazták

A digitális oktatás nagykövete – Zsigó Zsoltot, a Bánki tanárát díjazták

Az Informatikai Vállalatok Szövetsége, a digitális gazdaságért szakmai zsűrije 2001 óta ítéli oda díjait. Idén Sárváron, a MENTA konferencián négy kategóriában adták át a Gyurós Tibor-díjakat. A kitüntetés névadója egykoron a digitális telefonközpontok fejlesztésében dolgozó szakember volt. A nyertesek között nyíregyházi pedagógust is jutalmaztak.

Haditorna: kiderült, hogy a lányok is vonzódnak a puskákhoz!

Haditorna: kiderült, hogy a lányok is vonzódnak a puskákhoz!

Lövészet, kézigránát-hajítás, fegyveres váltófutás – többek között ilyen versenyszámokban kellett jeleskedniük az Országos Haditorna Verseny résztvevőinek. A Honvédelmi Minisztérium által indított, honvédelmet népszerűsítő versenynek ma tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei döntőjét. Huszonhárom iskola 4 fős csapata mérte össze a tudását a Sóstói Múzeumfaluban.

Országos szakmai verseny Hajdúszoboszlón

Országos szakmai verseny Hajdúszoboszlón

Harmadik lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakemberpárosa! Október 5-én és 6-án Hajdúszoboszlón tartották meg a vasúti veszélyesáru-szállítást ellenőrző állomány országos versenyét. A szakmai ellenőrök vetélkedőjét harmadik alkalommal rendezték meg, a kétnapos megméretés elméleti és gyakorlati feladatok elé állította a résztvevőket.

Közel 8000 fiatal részvételével kezdődött el a 72 óra önkéntes ifjúsági akció

Közel 8000 fiatal részvételével kezdődött el a 72 óra önkéntes ifjúsági akció

Ünnepélyesen megnyitották a tizennegyedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciót, amire idén közel 8000 fiatal regisztrált kb. 200 projekttel.

Ezerszer Júlia

Ezerszer Júlia

A 39 évesen, szörnyű kínok között meghalt Szendrey Júlia alakját idézik meg naplóinak, verseinek és leveleinek segítségével október 19-én 17.30-tól a Bencs Villában. Ki volt ő? Múzsa? Tehetséges író? Ügyes műfordító? A nemzet özvegye? Petőfi szerelmének elárulója?

A Hazátlanok a Szindbádban

A Hazátlanok a Szindbádban

A Hazátlanok c. felolvasószínházi előadást mutatják be 2021. október 20-án, szerdán 19 órától a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér Rendezvénytermében (Nyíregyháza, Színház utca 2.)

Orbán Viktor elárulta, mekkora béremelések jöhetnek jövőre

Orbán Viktor elárulta, mekkora béremelések jöhetnek jövőre

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.

Távozóban a ciklon, több helyen is előbújik a nap

Távozóban a ciklon, több helyen is előbújik a nap

Egyre inkább az ország délnyugati részére korlátozódik a csapadék, északkelet felől csökken a felhőzet, pénteken az ország északi felében már több órára kisüt a nap.

Kiütötte a jelzőlámpát az autós, a rendszáma a helyszínen maradt

Kiütötte a jelzőlámpát az autós, a rendszáma a helyszínen maradt

Szerdán este a Bethlen Gábor utca Vasgyár utca kereszteződésében egy autós elhibázta a kanyarodás ívét, és kiütötte a jelzőlámpa oszlopát, amely egy arra közlekedő autónak csapódott.

Régi-új igazgató a színházban – Újabb öt évre Kirják Róbert lesz az ügyvezető igazgató

Régi-új igazgató a színházban – Újabb öt évre Kirják Róbert lesz az ügyvezető igazgató

A következő öt évben is Kirják Róbert lesz a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, újbóli kinevezése 2027. február 10-ig tart. Az intézmény négy év alatt megduplázta a jegybevételét, egyre több a bérletes, és szakmai díjak is elismerték a teátrum, illetve a társulat munkáját. A következő öt évben továbbra is fontos lesz a munkatársak közérzetének javítása, a közönség és a szakma elégedettsége.

Nem fogadta el a bíróság végzését a rémhírterjesztéssel vádolt nyíregyházi férfi

Nem fogadta el a bíróság végzését a rémhírterjesztéssel vádolt nyíregyházi férfi

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. szeptember 15-én tárgyalás tartása nélkül - a rendelkezésre álló iratok alapján - meghozott büntetővégzésével rémhírterjesztés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki dr. G.Gy. vádlottal szemben.

Megállapodás – 3 alapképzési szakot indít a Nyíregyházi Egyetem Kisvárdán

Megállapodás – 3 alapképzési szakot indít a Nyíregyházi Egyetem Kisvárdán

Edző alapképzési szak, sportszervezés alapképzési szak, valamint gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak indításáról írtak alá megállapodást csütörtökön délelőtt a Nyíregyházi Egyetemen. A képzések a kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban indulhatnak el, a kooperáció célja, hogy a régió fiataljai számára biztosítsa a helyben maradás és a magas színvonalú munkavégzés lehetőségét.

Szijjártó: Magyarország másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár

Szijjártó: Magyarország másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár

Magyarország a hatékony válaszintézkedéseknek köszönhetően mintegy másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár a koronavírus-válságot követő helyreállítás tekintetében - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

5 millió 903 ezer a beoltott, 837 az új fertőzött, elhunyt 6 beteg

5 millió 903 ezer a beoltott, 837 az új fertőzött, elhunyt 6 beteg

A beoltottak száma 5 902 806, közülük 5 669 473 fő már a második oltását is megkapta, 854 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 837 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 826 636 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 259 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 787 655 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8 722 főre emelkedett. 627 koronavírusos beteget ápolnak kórh

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom - ismertette szerdán a KSH

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom - ismertette szerdán a KSH

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – ismertette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az esernyő lesz az első számú kiegészítő a következő napokban

Az esernyő lesz az első számú kiegészítő a következő napokban

Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az ország délnyugati felén jelentős csapadék várható. Péntektől pedig további néhány fokot gyengül a nappali felmelegedés mértéke.

Történelmi rekordon az európai energiaárak - A kormány megvédi a rezsicsökkentést

Történelmi rekordon az európai energiaárak - A kormány megvédi a rezsicsökkentést

A magyar emberek és vállalkozások energiaárait máig védi a kormány, mert ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, szerdán a növekvő európai energiaárakkal kapcsolatban.

Bővül a térfigyelő kamerahálózat – 16 új helyszínen erősítik a közbiztonságot

Bővül a térfigyelő kamerahálózat – 16 új helyszínen erősítik a közbiztonságot

16 helyszínen összesen 32 darab új eszközzel bővül a térfigyelő kamerahálózat Nyíregyházán. A közbiztonság érdekében jövő héten kezdik telepíteni az új eszközöket, erről a legutóbbi közgyűlésen döntöttek. Lesz kamera például a kórház bejáratánál, a Malomkertben kialakított futópálya körül, illetve külső városrészeken, többek között Oroson és Nagyszálláson is.

Városi cégeink