Helyi hírek

Szaffi – Előadássorozat a Lázár Ervin Programban

Szaffi – Előadássorozat a Lázár Ervin Programban

Tavaly, a pandémiás lezárások előtti utolsó napokban élt meg egy házi főpróbát a Szaffi című gyermekdarab, melynek rendezője Horváth Illés. Múlt péntektől 30-nál is több előadás kerül a 3. és 5. osztályos tanulók elé a tanévben a Móricz Zsigmond Színházban. Az előadássorozatot a Lázár Ervin Program támogatja. A költségvetés minden általános iskolásnak ingyen biztosít évente egy alkalommal valamilyen kulturális élményt. Színházat, múzeumot, hangversenyt, őshonos állatok bemutatóját, vagy akár cir

Mária Rádió – Közösségi Rádió az FM 106,8 MHz-en, már Nyíregyházán is

Mária Rádió – Közösségi Rádió az FM 106,8 MHz-en, már Nyíregyházán is

A Mária Rádió, a világ legnagyobb közösségi rádió hálózata, mely augusztus 31-én megszólalt Nyíregyházán is. Az FM 106,8 MHz frekvencián élőben közvetítette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus teljes programját. A rádió hat megyeszékhelyen és 22 városban van jelen, önkéntesek közreműködésével. Nyíregyházának akkor lesz saját magazinműsora, amikor a helyiek akarják – fogalmazott a rádió elnöke.

30 éves a Primom – Eddig közel 16 milliárd forintnyi hitelt helyezett ki az alapítvány

30 éves a Primom – Eddig közel 16 milliárd forintnyi hitelt helyezett ki az alapítvány

Eddig közel 16 milliárd forint összegű mikrohitelt közvetített ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Primom Alapítvány, mely 2020-ban fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte. Az alapítvány eddig mintegy 4466 vállalkozásnak segített, jelenleg pedig közel 500 aktív ügyfelük van.

NYÍRERDŐ Nap a vadászati világkiállítás jegyében

NYÍRERDŐ Nap a vadászati világkiállítás jegyében

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás programsorozat részeként szervezte meg a NYÍRERDŐ Napot Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben a NYÍRERDŐ Zrt.

Kezdődik a tizenéves innovátorok országos tehetségkutató versenye

Kezdődik a tizenéves innovátorok országos tehetségkutató versenye

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával meghirdeti a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt. Az idei kiírás szerint a kreatív fiatalok összesen ötmillió forint jutalmat kaphatnak, míg a dobogós helyezés 100 többletpontot fog érni a 2022. évi egyetemi felvételi eljárás során. A legeredményesebb felkészítő tanárok

Novák: a minimálbér emelésével nőne a gyed, a hallgatói gyed és a gyod összege is

Novák: a minimálbér emelésével nőne a gyed, a hallgatói gyed és a gyod összege is

A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

NNK: lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

NNK: lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

Lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve hétfőn a honlapján.

Meteorológiai szolgálat: fagyott az éjjel

Meteorológiai szolgálat: fagyott az éjjel

Fagyott az éjjel, idén ősszel először mértek mínusz hőmérsékleti értéket - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.

5 millió 862 ezer a beoltott, 289 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

5 millió 862 ezer a beoltott, 289 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

A beoltottak száma 5 862 458, közülük 5 579 231 fő már a második oltását is megkapta, 626 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 289 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 818 520 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

50 ezer forintot meghaladó nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatása

50 ezer forintot meghaladó nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatása

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén elmondta, hogy a nyugdíjprémium összege a szakértők szerint meghaladja az 50 ezer forintot is, továbbá folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését, melyet a Gyurcsány–Bajnai-kormány vett el az idősektől.

Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak – Kiállítás a Kállay-házban

Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak – Kiállítás a Kállay-házban

A Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak című kiállítás az évszázados hagyományokra visszavezethető tiszteletbeli konzuli intézmény történetét mutatja be. Utazás a történelemben, mely összegzi a civil diplomácia legnemesebb hagyományait. A Külgazdasági és Külügyminisztérium gondozásában álló kiállítás egy vándortárlat, amely az ország több pontján, illetve a határainkon túl is megtekinthető. Kedden még Nyíregyházán.

Összefoglaló – Több ezren látogattak el az idei Tirpák Fesztiválra

Összefoglaló – Több ezren látogattak el az idei Tirpák Fesztiválra

Nyolcadik alkalommal szervezték meg Nyíregyházán a Tirpák Fesztivált. Idén új helyszínen, a Sóstói Múzeumfaluban, hagyományos népi ételekkel és programokkal várták az érdeklődőket. A gasztrorendezvény kétnapos volt, több ezren látogatták meg a skanzent a hétvégén.

Újra indul a Lázár Ervin-program a Móricz Zsigmond Színházban

Újra indul a Lázár Ervin-program a Móricz Zsigmond Színházban

A Lázár Ervin-program keretében szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül idén ismét ingyenesen juthatnak el az általános iskolások különböző kulturális intézményekbe.

Baleset történt egy nyírturai gyalogátkelőhely előtt, egy gyalogos sérült meg

Baleset történt egy nyírturai gyalogátkelőhely előtt, egy gyalogos sérült meg

Nyírtura belterületén egy autós megállt a zebra előtt, a mögötte érkező autó hátulról nekiment, az autós a gyalogosnak csapódott, akit a mentők kórházba szállítottak.

Több rongálás történt a hétvégén, keresik az elkövetőket

Több rongálás történt a hétvégén, keresik az elkövetőket

A Palánta utcánál egy parabolatükröt törtek össze ismeretlenek, majd a Mohács utcán még további kettőt, és a Varsó utcánál egy elsőbbségadás táblát is kiborítottak.

Micsoda cukiságok! A tacskók ellenállhatatlan nézése megolvasztatta a szíveket!

Micsoda cukiságok! A tacskók ellenállhatatlan nézése megolvasztatta a szíveket!

A tacskó az egyik legismertebb kutyafajta világszerte, egyedi viselkedése, ellenállhatatlan nézése képes pillanatok alatt megolvasztani az állatbarátok szívét. Így volt ez szombaton, a Korzó téren is, ahol megtartották a 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tacskó Találkozót. Ezt pedig nem is akármilyen eseménnyel kötötték össze: szeptember 1-től ugyanis kutyabarát lett a Korzó. Az érdeklődőket tacskó szépségverseny, kvízjáték, kutyás trükkbemutató, engedelmességi bemutató, ügyességi verseny, valami

Szabó Lászlót, városunk szépkorú polgárát 90. születésnapja alkalmából köszöntötték

Szabó Lászlót, városunk szépkorú polgárát 90. születésnapja alkalmából köszöntötték

Hétfőn délelőtt került sor a nevezett jubileumi köszöntésére, Magyarország Kormánya és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata emléklapjának ünnepélyes átadására.

Élménynap – Az Idősek Világnapja témában ülésezett az Idősügyi Tanács

Élménynap – Az Idősek Világnapja témában ülésezett az Idősügyi Tanács

Idősek világnapi ünnepséget tartanak szeptember 29-én, szerdán a Sóstói Állatparkban. A korábbi évektől eltérően idén nem zárt térben, programokkal színesítve köszöntik az időseket, hanem szabadtéren, a parkban ünnepelhetnek majd együtt a vendégek. Ezen a napon a Volán rásegítő járatokat indít, hogy zsúfoltságmentesen juthassanak ki Sóstóra az idősek.

Franciaország külképviseletének munkatársai köszöntötték az Apáczai iskola diákjait

Franciaország külképviseletének munkatársai köszöntötték az Apáczai iskola diákjait

2020 szeptemberében indult el a francia kéttannyelvű képzés a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. 2021 szeptemberében már a második első osztály kezdte meg tanulmányait az ország első és egyetlen francia kéttannyelvű általános iskolájában. A francia nyelvet tanuló diákokat köszöntötte pénteken a magyarországi nagykövet, és a Francia Intézet kulturális attaséja, ők pedig színes műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

Városi cégeink