Helyi hírek

Pénteken Kutatók Éjszakája a Nyíregyházi Egyetemen

Pénteken Kutatók Éjszakája a Nyíregyházi Egyetemen

Szeptember 24-én, pénteken rendezik meg a Nyíregyházi Egyetemen az idei Kutatók Éjszakája programjait. A színes programok között több tucat tudományos előadással, laborlátogatásokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket.

Átfogó ellenőrzés az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán

Átfogó ellenőrzés az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán

Fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán az együttműködő hatóságok.

Az ország több pontján lehet esőre számítani

Az ország több pontján lehet esőre számítani

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, főleg késő délutántól kezd egyre szakadozottabbá válni a felhőzet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

5 millió 860 ezer a beoltott, 1072 az új fertőzött, elhunyt 13 beteg

5 millió 860 ezer a beoltott, 1072 az új fertőzött, elhunyt 13 beteg

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 859 814, közülük 5 571 043 fő már a második oltását is megkapta, 612 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Meghalt a versenyzés közben balesetet szenvedett 21 éves nyíregyházi sportolónő

Meghalt a versenyzés közben balesetet szenvedett 21 éves nyíregyházi sportolónő

Két hete szenvedett súlyos balesetet az isztambuli női amatőr lovas világbajnokságon Jeles Eszter. Kórházba szállították, műteni is kellett, de a szervezete végül feladata a harcot. A kiváló nyíregyházi sportolót gyászol a lovastársadalom.

Hétfőtől újabb mérföldkőhöz érkezik az oltási kampány

Hétfőtől újabb mérföldkőhöz érkezik az oltási kampány

Hétfőtől elkezdik beadni a koronavírus elleni vakcina 2. dózisát a 12-és 17 év közötti diákoknak. Az emlékeztető injekciót sok helyen ugyanott és ugyanattól az orvostól kapják majd a kamaszok, mint az elsőt. Az oltás első adagját még iskolakezdéskor, adták be mintegy 47 ezer tanulónak az oltópontokon vagy az iskolákban, összesen mintegy 2000 helyszínen.

Időjárás: Esős kezdés után visszakacsint az indián nyár

Időjárás: Esős kezdés után visszakacsint az indián nyár

A következő napokban 20 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, a leghidegebb órákban 5 fok körüli értékek is lehetnek. A hét második felében viszont ismét erősödik a nappali felmelegedés, vasárnap néhol akár 25 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Tállai András: Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

Tállai András: Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

Soha nem vették még igénybe olyan sokan az Európai Unióban egyedülálló magyar adókedvezményt, amely az első házasoknak jár, mint ahányan tavaly. Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt –tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

NYHApp: még kátyúzásra is használható a városi alkalmazás

NYHApp: még kátyúzásra is használható a városi alkalmazás

Látványos felvételek érkeztek a NYÍRVV-től, mely a néhány héttel ezelőtt útjára indított NYHApp egyik előnyös tulajdonságát emeli ki. A minden mobilkészülékre letölthető telefonos applikáció (és a városüzemeltetés) segítségével tűnt el ugyanis egy kátyú a városban.

Amiről az utcák mesélnek... Jubilál a Jókai! 3.

Amiről az utcák mesélnek... Jubilál a Jókai! 3.

1925-től már névvel öregbítette hírnevét a Polgári Fiúiskola, hiszen Jókai Mór születésének 100. évfordulója alkalmából a város képviselő-testülete Szohor Pál főjegyző indítványára úgy döntött, hogy a fenntartásában lévő iskolát a nagy mesemondóról nevezi el. Az iskola bélyegzőjén immár ez a név szerepelt: Nyíregyházi Községi Jókai Mór Polgári Fiúiskola.

Csillogó gyermekszemek öröme - interjú a Móricz Zsigmond Színház művészével

Csillogó gyermekszemek öröme - interjú a Móricz Zsigmond Színház művészével

A változatosság és az állandóság is évről évre jelen van Dézsi Darinka, a Móricz Zsigmond Színház művészének évadjaiban, hiszen megmutathatja magát zenés előadásokban (Képzelt riport, 9-től 5-ig, Édes Charity), vígjátékokban (A balek, Oscar, A Napsugár fiúk), komoly drámákban (Emilia Galotti, A manó, Macbeth) és gyermekdarabokban (A palacsintás király, Sárkányölő Krisztián, Diótörő herceg) egyaránt.

A légszennyezés csökkentése és a levegő minőségének javítása a cél

A légszennyezés csökkentése és a levegő minőségének javítása a cél

A Nyíregyháza MJV Önkormányzata, valamint Szatmárnémeti Város Tanácsa által alapított Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (ETT) a HUSKROUA program keretében valósítja meg CrossBordAir – Határokon átnyúló beavatkozások a légszennyezés csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében című pályázatát – kaptuk a tájékoztatást a Városháza Sajtószolgálattól.

Időjárás: Eseménytelen őszi nap várható, felhőkkel és elszórtan záporokkal

Időjárás: Eseménytelen őszi nap várható, felhőkkel és elszórtan záporokkal

Időjárási szempontból viszonylag eseménytelen napra lehet számítani vasárnap – olvasható a met.hu oldalán. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 25 fok között várható, de a felhősebb részeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Tirpák Fesztivál – Az esős kezdet sem szegte a látogatók kedvét!

Tirpák Fesztivál – Az esős kezdet sem szegte a látogatók kedvét!

A borús időjárás sem szegte a látogatók kedvét szombaton, sokan érkeztek a Tirpák Fesztivál első napjára.

Fényképeken a Tirpák Fesztivál megnyitója – Két napon keresztül várják az érdeklődőket

Fényképeken a Tirpák Fesztivál megnyitója – Két napon keresztül várják az érdeklődőket

Szombat délelőtt, ezúttal új helyszínen, a Sóstói Múzeumfaluban nyitották meg a Tirpák Fesztivált, ahova szombaton és vasárnap is színes gasztronómiai kínálattal várják az érdeklődőket.

Ma van a Nemzetközi Kis Panda Nap – A Nyíregyházi Állatpark érdekességeket gyűjtött

Ma van a Nemzetközi Kis Panda Nap – A Nyíregyházi Állatpark érdekességeket gyűjtött

A Nyíregyházi Állatpark érdekességeket gyűjtött össze a fajról a Nemzetközi Kis Panda Nap apropójából. A parkban a látogatók nagy kedvencei a kis pandák, most a fajmegőrzési program keretében élő tenyészpár mellett legújabb csemetéjüket is megleshetik az állatparkba látogatók.

A Kárpát-medencébe beszökött az ősz

A Kárpát-medencébe beszökött az ősz

Ahogy várható volt pénteken az ország nagyobb részén visszaesett a hőmérséklet, a következő napokban pedig további lehűlésre számíthatunk. Szombaton napos, néhol szeles időre számíthatunk. A maximális hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Tartalmas nyár áll a Móricz Zsigmond Színház művésze, Gulyás Attila mögött

Tartalmas nyár áll a Móricz Zsigmond Színház művésze, Gulyás Attila mögött

Mozgalmas nyár áll a Móricz Zsigmond Színház művésze, Gulyás Attila mögött, akit az Édes Charity és a Funny Girl után a Legénybúcsúban vőlegényként láthatnak viszont a nézők.

A Jósa András Múzeum idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaihoz

A Jósa András Múzeum idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaihoz

Idén szeptember 18-a és 19-e között kerül megrendezésre a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozat, amelyhez a Jósa András Múzeum a hagyományokhoz hűen ismét csatlakozott.

Városi cégeink