Helyi hírek

5 millió 855 ezer a beoltott, 479 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

5 millió 855 ezer a beoltott, 479 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

A beoltottak száma 5 855 039, közülük 5 564 586 fő már a második oltását is megkapta, 590 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 479 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 817 159 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A komáromi hős – Klapka Györgyről forgatott dokumentumfilmet a nyíregyházi rendezőnő

A komáromi hős – Klapka Györgyről forgatott dokumentumfilmet a nyíregyházi rendezőnő

Dokumentumfilm dolgozza fel Klapka György honvédtábornok életét az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepétől, az emigrációban töltött éveken át a kiegyezés utáni időszakig, illetve haláláig. Simon Judit nyíregyházi származású rendezőnő filmjét művészmozikban vetítik. Nyíregyházán a Krúdy Art Moziban pénteken 4 órakor kezdődik a bemutató.

Mozdulj Nyíregyháza! – Szeptember 20-tól ismét együtt mozdul a város, új helyszíneken is!

Mozdulj Nyíregyháza! – Szeptember 20-tól ismét együtt mozdul a város, új helyszíneken is!

Örömmel jelentem be, hogy eleget téve kéréseiknek, ősszel is lesz Mozdulj Nyíregyháza! ingyenes, az önkormányzatunk által szervezett mozgásprogram-sorozat – jelentette be Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Kovács Ferenc hivatalos közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozás: internetkábelt fektetnek a Selyem utcán

Forgalomkorlátozás: internetkábelt fektetnek a Selyem utcán

A Pazonyi tér és Belső körút között forgalomkorlátozásra kell készülni az autósoknak, a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is.

Szituációs gyakorlattal folytatódott a rendőrök forgalomirányító versenyrevaló készülése

Szituációs gyakorlattal folytatódott a rendőrök forgalomirányító versenyrevaló készülése

Szituációs gyakorlattal folytatódott csütörtök reggel a rendőrök forgalomirányító versenyrevaló felkészülése a Pazonyi tér – Ferenc körút – Dózsa György utca – Korányi Frigyes utca kereszteződésében.

Szentimrés kisdiák adta át az ajándékot a pápának a budapesti miséjén

Szentimrés kisdiák adta át az ajándékot a pápának a budapesti miséjén

A Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Általános Iskola 1.a osztályos tanulója, Kovács Patrik írt beszámolót Ferenc pápával való találkozásáról.

Tovább erősödik a turisztikai kapcsolat Szatmárnémeti és Nyíregyháza között

Tovább erősödik a turisztikai kapcsolat Szatmárnémeti és Nyíregyháza között

A Nyíregyháza és Szatmárnémeti között fennálló testvérvárosi kapcsolat ápolása érdekében határon túli delegáció érkezett városunkba szerdán. Az egyeztetések ezúttal a pályázati együttműködési lehetőségeken túl a turisztikai vonalat is erősítették: mindkét fél beszámolt az új attrakciókról, programokról, amelyek csalogató lehetőségként kínálkozhatnak egy- vagy többnapos kirándulás szervezésekor.

Megnyitották a regisztrációt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciójára

Megnyitották a regisztrációt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciójára

Idén is megrendezik, immár 14. alkalommal az ország legjelentősebb önkéntes akcióját. A katolikus, református és evangélikus egyházak összefogásával létrejövő 72 óra kompromisszumok nélkül a hagyományoknak megfelelően október második hétvégéjén, 2021. október 8. és 10. között zajlik majd azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az önzetlen segítségnyújtás és az önkéntes munka fontosságára. A 72 óra honlapján (https://72ora.hu/) már megnyitották a regisztrációs felületet, és várják az önkéntesek

Öregedés művészete – Idén is megszervezték a Szépkorúak Akadémiája előadássorozatot

Öregedés művészete – Idén is megszervezték a Szépkorúak Akadémiája előadássorozatot

Öregedés művészete. Ezen a címen hirdette meg ismét a szépkorúaknak szóló ismeretterjesztő előadássorozatot a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A Váci Mihály Kulturális Központban az idősgondozás aktuális kérdéseiről beszélt szerda délután a nyitóelőadáson Patyán László.

A csendes idő napjai meg vannak számlálva

A csendes idő napjai meg vannak számlálva

A Tiszántúlra és északkeletre összpontosulnak a vastagabb felhők, máshol a sok fátyol- és gomolyfelhő mellett több-kevesebb napsütés valószínű – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

5 millió 851 ezer a beoltott, 458 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

5 millió 851 ezer a beoltott, 458 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

A beoltottak száma 5 850 887, közülük 5 558 919 fő már a második oltását is megkapta, 565 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 458 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 816 680 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Kulturális Örökség Napjai – Szombaton és vasárnap is nyitva a színház és a múzeum

Kulturális Örökség Napjai – Szombaton és vasárnap is nyitva a színház és a múzeum

A kulturális örökség része életünknek. Ezen a hétvégén az érdeklődők felkereshetnek olyan műemléki épületeket és kerteket, melyek a hétköznapokban elzártak a nyilvánosság előtt. Azok a szakemberek mutatják be az eldugott kincseket, akik ismerik múltjukat és jelenüket, szerepük van azok megőrzésében. Az 1984-ben Franciaországból indult mozgalomhoz több mint 20 éve csatlakozott hazánk, és a látogatók elé tár az Országháztól, a Jósa András Múzeum pincéig sok ikonikus épületet, bemutatásra érdemes h

Nevelt gyermekeknek szervezett kirándulást a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány

Nevelt gyermekeknek szervezett kirándulást a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány

Augusztus 31-én a Nyíregyházi Sportcentrumba látogatott el húsz, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Nevelőszülői Hálózatához tartozó gyermek és kísérőik. A nap során a fiatalok bejárták a frissen átadott Atlétikai Centrumot, kipróbáltak különböző sportágakat, olimpikonokkal és hivatásos sportolókkal találkoztak és egy úszóedzésen is részt vettek.

Európai Mobilitási Hét – Újra lesz autómentes nap Nyíregyházán

Európai Mobilitási Hét – Újra lesz autómentes nap Nyíregyházán

Nyíregyházán is autómentes nap lesz szeptember 22-én. A felhívásnak már hosszú évekre visszamenő hagyománya van a városban. Ezen a napon a mozgást és a környezetvédelmet is szeretnék népszerűsíteni a zöld civil szervezetek és az önkormányzat. A kezdeményezés 1998-ban Franciaországból indult, az elmúlt években Európa-szerte népszerű rendezvénnyé vált.

Rekord összeg a civileknek – Október 4-től lehet pályázni a jövő évi forrásokra

Rekord összeg a civileknek – Október 4-től lehet pályázni a jövő évi forrásokra

Rekord mennyiségű összegre pályázhatnak a civil szervezetek október 4-től. A Nemzeti Együttműködési Alap jövő évi forrása majdnem 11 milliárd forint. A működéstől kezdve az eszközbeszerzésen át akár rendezvények szervezésére is kaphatnak forrást a pályázók. A NEA kerete nagyjából másfél milliárd forinttal nő évenként, ekkora összegről nem rendelkeznek a magánszemélyek, amikor nem ajánlják fel adójuk egy százalékát.

Készen áll a fűtésre a Nyírtávhő

Készen áll a fűtésre a Nyírtávhő

A Nyírtávhő mintegy 16 ezer lakossági fogyasztót és ezer közületet, üzletet és intézményi fogyasztót szolgál ki Nyíregyházán. A fűtési és a használati meleg víz elszámolási időszaka június végén kezdődött, azt követően pedig megkezdték a cseréjét a városban található 17 ezer okosmérőből annak a 8 ezernek, melyek hitelessége ebben az évben jár le. A Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft. a nyári hónapokban felkészült a 100 százalékos fűtési igény kiszolgálására is.

Ismét Nagy Táncválasztó Nyíregyházán – Válaszd a táncot! Válassz egy táncot!

Ismét Nagy Táncválasztó Nyíregyházán – Válaszd a táncot! Válassz egy táncot!

Második alkalommal kerül megrendezésre városunkban ez az ingyenes workshop, melyet a Táncpedagógusok Országos Szövetsége és a Magyar Táncművészeti Egyetem fémjelez. A helyszín az Evangélikus Általános Iskola lesz.

Városi cégeink