Helyi hírek

Felújítás – Közel félmilliárd forintból újulhat meg a megyeháza tetőszerkezete

Felújítás – Közel félmilliárd forintból újulhat meg a megyeháza tetőszerkezete

Közel félmilliárd forintból újulhat meg a műemléki védettséget élvező megyeháza épületének tetőszerkezete Nyíregyháza belvárosában. Az Alpár Ignác által tervezett épületet több lépcsőben újítanák fel, a következő ütemekben az elektromos hálózat, valamint a belső terek is megújulhatnak majd.

Megállapodás – Közösen ellenőrzi a dohánytermesztőket a NAV és a megyei kormányhivatal

Megállapodás – Közösen ellenőrzi a dohánytermesztőket a NAV és a megyei kormányhivatal

A dohánytermesztés több ezer ember számára nyújt megélhetést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezért a termelők, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal közötti együttműködési megállapodás aláírására került sor kedden, a megyeházán.

Itt a következő Bringa Party: csobbanjunk együtt a nyárba, irány Tokaj!

Itt a következő Bringa Party: csobbanjunk együtt a nyárba, irány Tokaj!

Kedvezményes fagylat, dinnyekóstolás, ajándék limonádé a kerékpárút menti megjelölt vállalkozásoknál. A túra végén pedig irány az ország egyik legszebb strandja, ahová most jelképes összegért juthattok be – tájékoztatta szerkesztőségünket a Zöld Kerék Alapítvány.

Két balesetnél végeztek műszaki mentést tegnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tűzoltók

Két balesetnél végeztek műszaki mentést tegnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tűzoltók

Árokba hajtott egy személygépkocsi Tiszaeszlárnál, a 3634-es úton. Tiszavasvári önkormányzati tűzoltói áramtalanították a járművet, amely közúti akadályt nem képezett.

Klíma nélkül kibírhatatlan: akár 40 fok is lehet

Klíma nélkül kibírhatatlan: akár 40 fok is lehet

Szerda reggel, délelőtt a keleti megyékben még jellemzően derült lesz az ég, majd délután itt is erősebben megnövekszik a felhőzet, a Nyugat-Dunántúlon ugyanakkor délutántól fokozatosan kiderül az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 31 és 39 fok között várható, de északnyugaton ennél már pár fokkal hűvösebb lesz, délkeleten viszont akár a 40 fokot is elérheti a hőmérséklet. Késő estére 23 és 31 fok közé csökken a hőmérséklet.

5 millió 548 ezer a beoltott, 56 az új fertőzött, elhunyt 3 beteg

5 millió 548 ezer a beoltott, 56 az új fertőzött, elhunyt 3 beteg

A beoltottak száma 5 548 451 fő, közülük 5 226 741 fő már a második oltását is megkapta. 56 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A lakosság kiemelten érdeklődő a helyi hírek iránt – Megújult a villagemedia.hu weboldal

A lakosság kiemelten érdeklődő a helyi hírek iránt – Megújult a villagemedia.hu weboldal

A Village Media hirdetők és médiaügynökségek számára elsősorban hiperlokális médiafelületek integrált hirdetési megoldásaival vált ismertté, de az elmúlt években jelentősen kibővült tematikus portfólióval, egyedi hirdetői igények testreszabott kiszolgálásával meghatározó szereplővé vált a médiafelületeket elsősorban mennyiségi paraméterek mentén értékesítő saleshouse vállalkozások piacán – tájékoztatta szerkesztőségünket a villagemedia.hu.

Tovább folytatódhat a Búza téri piac fejlesztése, elsőként megnyílt a Vela Piac Bisztró

Tovább folytatódhat a Búza téri piac fejlesztése, elsőként megnyílt a Vela Piac Bisztró

Tovább folytatódhat a Búza téri piac fejlesztése. Mint ismert, 2013-ban kezdődött a leromlott állapotú bevásárlóközpont felújítása, a csarnok, majd a külső-hátsó részek átalakításával, fedésével. A modernizáció a Rákóczi utcára néző portál környékén folytatódhat a közeli jövőben, melynek egyik első lépéseként megnyílt a Vela Piac Bisztró.

Ma megdőlhet a melegrekord, a hónapban nem először

Ma megdőlhet a melegrekord, a hónapban nem először

A július 13-ra vonatkozó napi melegrekord 38,2 fok, amelyet Tokajon mértek 1991-ben. Az előrejelzések alapján ez jó eséllyel megdőlhet ma.

Vizet osztanak a vasút- és buszállomásokon

Vizet osztanak a vasút- és buszállomásokon

A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt.

Vandál rongálások a Sóstói-erdőben

Vandál rongálások a Sóstói-erdőben

Ismeretlenek a hétvégén a Sóstói-erdőben megrongálták azokat az információs táblákat, amiket a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete helyezett el.

Tófürdő – Folyamatosan emelkednek a vendégszámok

Tófürdő – Folyamatosan emelkednek a vendégszámok

A folyamatos kánikula miatt jelentősen emelkedik a sóstói Tófürdő látogatószáma is.

Újabb négy, megyében induló előválasztási jelöltet mutatott be az MSZP-Párbeszéd szövetség

Újabb négy, megyében induló előválasztási jelöltet mutatott be az MSZP-Párbeszéd szövetség

Újabb fontos lépést tesz meg a 2022-es választások irányába az MSZP-Párbeszéd szövetség a demokratikus erők összefogásának jegyében – vezette fel a szocialisták által a Benczúr térre szervezett sajtótájékoztatót Jeszenszki András, a párt választókerületi elnöke.

Bűnmegelőzés – Nyáron megnövekszik az úgynevezett trükkös lopások száma

Bűnmegelőzés – Nyáron megnövekszik az úgynevezett trükkös lopások száma

A rendőrség a nyári időszakban kiemelten figyelmeztet mindenkit a megnövekedő bűnügyi veszélyhelyzetre, melyek többsége megelőzhető lenne.

Megjelent a 2021/2022-es tanév rendje: ezek lesznek a legfontosabb dátumok

Megjelent a 2021/2022-es tanév rendje: ezek lesznek a legfontosabb dátumok

Mikor kezdődik a következő tanév, és meddig fog tartani? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet, illetve a 2022-es érettségi, középiskolai felvételi? Már megnézhetitek a 2021/2022-es tanév legfontosabb dátumait.

A nyaralókat kényezteti a nappali hőmérséklet

A nyaralókat kényezteti a nappali hőmérséklet

Kedden derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható. A hőmérséklet késő este 24, 29, hajnalban 14, 24 fok között alakul.

Keddtől jön az újabb hőségriasztás

Keddtől jön az újabb hőségriasztás

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közös közleménye szerint a tiszti főorvos kedd 0 órától csütörtök éjfélig rendelte el másodfokú intézkedését. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha legalább három egymást követő napon eléri vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot.

Óriási pusztítást végzett a vihar, a forróság pedig nehéz napokat hoz

Óriási pusztítást végzett a vihar, a forróság pedig nehéz napokat hoz

Ezen a héten is folytatódnak az időjárással kapcsolatos megpróbáltatások. Kedden és szerdán megint 40 fok közelében lesz a csúcshőmérséklet, aztán újabb heves zivatarok várhatók. A biztosítók szerint az elmúlt napokban milliárdos károk keletkeztek, pénteken főként a jég, vasárnap pedig a felhőszakadások okoztak bajt. Több hétbe telik, mire eltüntetik a viharok nyomait – hangzott el a M1 Híradójában.

Városi cégeink