Helyi hírek

Állami kitüntetésben részesült a Nyíregyházi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke

Állami kitüntetésben részesült a Nyíregyházi Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke

A napokban Budapesten megtartott ünnepségen dr. Kozma Istvánné dr. Váradi Katalin nyugalmazott törvényszéki tanácselnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át dr. Varga Judit igazságügyi minisztertől.

Mustárházas kínálat – Forró nyár a nyíregyházi fiataloknak

Mustárházas kínálat – Forró nyár a nyíregyházi fiataloknak

A pandémia utolsó hulláma után rukkolt elő a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda közössége a nyárra tervezett programokról, melyek jó része a Mustárházban zajlik, és valamennyi nyitott esemény. Június 16-án, a vakáció első napján kezdenek, majd szeptember közepén, a testvérvárosok fiataljainak találkozójával zárják a szezont.

Június 21-től augusztus 27-ig 3 ezer nyíregyházi gyerek táborozhat a nyáron

Június 21-től augusztus 27-ig 3 ezer nyíregyházi gyerek táborozhat a nyáron

Közel kétezer nyíregyházi gyerek táborozhat nyáron az önkormányzat által működtetett napközis táborban, illetve újabb 900–1000 körüli diák a balatoni Szigligeti Gyermeküdülőben. Gyakorlatilag a vakáció első hetétől az utolsóig fogadják az iskolásokat napközis és ottalvós táborokban.

Péntektől ismét várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától, új helyszínen

Péntektől ismét várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától, új helyszínen

2021. június 4-től ismét várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától napnyugtáig új helyszínen, a Blaha Lujza sétányon kialakított piactéren – tájékoztatta szerkesztőségünket a NYÍRVV Nonprofit Kft.

Nemcsak a fűtési időszakban, nyáron is veszélyt jelenthet a szén-monoxid mérgezés

Nemcsak a fűtési időszakban, nyáron is veszélyt jelenthet a szén-monoxid mérgezés

Tavaly mintegy 60 esetben riasztották a tűzoltókat ezzel a gyanúval, amelyek közül 16 esetben valóban történt mérgezés is. Mindez megelőzhető egy szén-monoxid érzékelő felszerelésével, amelyek ajánlott listája elérhető a katasztrófavédelem honlapján.

Akciót tart a Közterület-felügyele: a cél a hulladékká vált járművek felderítése

Akciót tart a Közterület-felügyele: a cél a hulladékká vált járművek felderítése

Nyíregyháza MJV Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Közterület-felügyelete tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy június 7-11. között akciót tart, melynek célja a város közterületein tárolt hulladékká vált járművek felderítése, és intézkedés annak érdekében, hogy az ilyen járművek a közterületről mielőbb eltávolításra kerüljenek.

Nemzeti Adó-és Vámhivatal: fegyver a buszon

Nemzeti Adó-és Vámhivatal: fegyver a buszon

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai fegyvert találtak Záhonyban egy busz utasának kabátzsebében.

A lélek hangjai a sóstói református templomban

A lélek hangjai a sóstói református templomban

A Nyíregyháza-Sóstói Református Egyházközség szervezésében került megrendezésre A lélek hangjai című vallásközi koncert s hétvégén, melyben világhírű előadóművészek is felléptek, többek között Kun Anna református lelkész, opera-énekesnő, dr. Nógrádi Gergely főkántor, operaénekes és Teszter Nelli zongoraművész.

A jó idő beköszöntével egyre több motoros közlekedik az utakon

A jó idő beköszöntével egyre több motoros közlekedik az utakon

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legtöbb baleset a gyorshajtás és a motorosok elé kikanyarodó járművek miatt történt. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a motorosok felkészülése mellett az autósok is nagyobb odafigyeléssel közlekedjenek.

Jön az új rendszám, így változik a három betű-három szám kombináció

Jön az új rendszám, így változik a három betű-három szám kombináció

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Egyre biztosabban nyáriasra fordul időjárásunk

Egyre biztosabban nyáriasra fordul időjárásunk

Sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.

5 millió 207 ezer a beoltott, 275 az új fertőzött, elhunyt 13 beteg

5 millió 207 ezer a beoltott, 275 az új fertőzött, elhunyt 13 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 206 951, közülük 3 694 602 fő már a második oltását is megkapta.

Ritka maki bébi, vörös vari született a Nyíregyházi Állatparkban

Ritka maki bébi, vörös vari született a Nyíregyházi Állatparkban

A Madagaszkár szigetén őshonos kipusztulás szélén álló makifaj nyíregyházi tenyészpárjának 6 hetes utódja most esett át élete első orvosi vizsgálatán, ahol ivarmeghatározás és egyedi azonosítóval történő ellátás is történt – osztotta meg a hírt hivatalos közösségi oldalán a Nyíregyházi Állatpark.

A vizsgált városok túlnyomó többségében alacsony a koronavírus-koncentráció

A vizsgált városok túlnyomó többségében alacsony a koronavírus-koncentráció

A 21. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga további csökkenést mutat, a minták túlnyomó többségében már alacsony koncentráció mérhető.

Forgalomkorlátozás van érvényben a Dózsa György utca egy szakaszán

Forgalomkorlátozás van érvényben a Dózsa György utca egy szakaszán

A Dózsa György utcán a Belső körúttól a Pazonyi térig egy internetkábelt fektetnek, korlátozások érintik a gépjármű-, a gyalogos- és a kerékpárforgalmat is.

A hétvégére elkészülhet a Bethlen Gábor utcán megsüllyedt útburkolat helyreállítása

A hétvégére elkészülhet a Bethlen Gábor utcán megsüllyedt útburkolat helyreállítása

A Bethlen Gábor utca Bercsényi utcai csomópontjában megkezdődött a korábban megsüllyedt útburkolat helyreállítása, várhatóan a hét második felében átadják a forgalmi sávot a közlekedésben résztvevőknek.

Korlátozások mellett fűkaszálást végez a Magyar Közút a 4-es főútvonalon a héten

Korlátozások mellett fűkaszálást végez a Magyar Közút a 4-es főútvonalon a héten

A Magyar Közút a 4-es számú főútvonalon Nyíregyháza és Újfehértó között fűkaszálást végez egész héten, forgalom- és sebességkorlátozások mellett.

Ittasan járókelőket molesztált egy férfi, a Közterület-felügyelet munkatársai léptek közbe

Ittasan járókelőket molesztált egy férfi, a Közterület-felügyelet munkatársai léptek közbe

A Közterület-felügyelet tájékoztatása szerint május 28-án, pénteken 11.30 órakor a közterület-felügyelők a Kossuth téren bejelentés alapján visszatartottak egy férfit, aki a bejelentők szerint ittas állapotban ordítozott, járókelőket molesztált, nemi szervét mutogatta.

Tizenkilenc településen tartanak szirénapróbát június másodikától a megyében

Tizenkilenc településen tartanak szirénapróbát június másodikától a megyében

A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén, tizenkilenc településen tartanak szirénapróbát ebben a hónapban.

Sportmarketing díj Nyíregyházának – Rangos elismerést kapott a 8 éves program

Sportmarketing díj Nyíregyházának – Rangos elismerést kapott a 8 éves program

Sportmarketing díjat kapott a Mozdulj Nyíregyháza! Az önkormányzat által indított kezdeményezés A legjobb társadalmi válasz a Covid-19-re kategóriában kapott elismerést a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozatától. Az ingyenes sportolási lehetőség online formában is nagy népszerűségnek örvend, hetente több mint tízezres az elérése a foglalkozásoknak.

Elkészült a szobor – Helyére szállították a nemzeti összetartozás emlékművét

Elkészült a szobor – Helyére szállították a nemzeti összetartozás emlékművét

Helyére került Nyíregyháza belvárosában, a Hősök terén a nemzeti összetartozás emlékműve, amelyet Bodrogkeresztúrról szállítottak a szabolcsi megyeszékhelyre. A trianoni békediktátum centenáriumára készült alkotást a Magyar Honvédség szállítójárműve, rendőri felvezetés mellett juttatta el a végleges helyére, ahol június 4-én, pénteken, ünnepélyes keretek között adják át.

Rendőrök lepték meg a nyíregyházi pókerezőket

Rendőrök lepték meg a nyíregyházi pókerezőket

A tiltott szerencsejáték szervezőjének bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.

Városi cégeink