Helyi hírek

Még ma tudnak időpontot foglalni a regisztrált 16-18 évesek

Még ma tudnak időpontot foglalni a regisztrált 16-18 évesek

Csütörtökön kezdődik a 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Az érvényesen regisztrált és SMS-ben értesített fiatalok még ma tudnak az interneten időpontot foglalni, ha eddig nem tették.

4 millió 392 ezer a beoltott, 905 az új fertőzött, elhunyt 96 beteg

4 millió 392 ezer a beoltott, 905 az új fertőzött, elhunyt 96 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 391 794 fő, közülük 2 599 041 fő már a második oltását is megkapta. 905 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 793 784 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Kortárs válogatás és kamarakiállítás Gyulai Líviusz emlékére a Városi Galériában

Kortárs válogatás és kamarakiállítás Gyulai Líviusz emlékére a Városi Galériában

Városi Képtár helyett alkalmi kiállításon ismerhetik meg a Városi Galéria kortárs gyűjteményének válogatását, illetve egy kamarakiállításon emlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyulai Líviusz grafikusművészre, aki több alkalommal vett részt a Nyíregyházi Fametsző Alkotótelep munkájában.

Bántalmazó kapcsolatokról írt dokumentumirodalmat Bocskai Magda és Pokrovenszki Gergely

Bántalmazó kapcsolatokról írt dokumentumirodalmat Bocskai Magda és Pokrovenszki Gergely

12 feleség és 1 férj szomorú sorsát meséli el a kötet, akik bántalmazó kapcsolatban élnek-éltek nárcisztikus személyiségű párjaikkal. Itt vannak ők körülöttünk, és azzal, hogy vallottak életükről, segíteni szeretnének azoknak, akik válaszút előtt állnak hasonló helyzetükben, de talán magukon is segítettek azzal, hogy kibeszélték történetüket.

Ma újabb 2925 Pfizer-ampulla, azaz 17 550 adag oltóanyag érkezett a nyíregyházi kórházba

Ma újabb 2925 Pfizer-ampulla, azaz 17 550 adag oltóanyag érkezett a nyíregyházi kórházba

„Ma újabb 2925 Pfizer-ampulla érkezett a Jósa András Oktatókórházba, amely 17 550 adag oltóanyagot biztosít intézményünk oltópontjain” – osztotta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház hivatalos közösségi oldalán.

Mentők napja: Nyíregyházán is köszöntötték a szakembereket

Mentők napja: Nyíregyházán is köszöntötték a szakembereket

A mentőállomáson meglepetésszerűen bukkantak fel a gyerekek, akik egy tánccal köszönték meg a mentők munkáját, akik a koronavírus-járvány miatt rengeteget dolgoztak az elmúlt hónapokban.

Zebra terv – A kampány célja a figyelemfelhívás a gyalogosokra

Zebra terv – A kampány célja a figyelemfelhívás a gyalogosokra

Országszerte évente mintegy 2000 gyalogost ütnek el autóval, ezeknek a fele gyalogátkelőhelyen történik. Emiatt is fontos felhívni a közlekedők figyelmét egymásra, és a szabályok betartása mellett úgy közlekedni, hogy a forgalom résztvevői mindig meggyőződjenek a közlekedés veszélytelenségéről, például egy zebrára lelépés előtt is.

NNK: országosan enyhe koronavírus-koncentráció csökkenés jellemzi a szennyvizet

NNK: országosan enyhe koronavírus-koncentráció csökkenés jellemzi a szennyvizet

A 18. héten a szennyvízminták többségét mérsékelt, az előző héthez képest enyhén csökkenő koronavírus koncentráció jellemzi.

A toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonság alapja

A toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonság alapja

Ma van a közlekedési kultúra napja; a járványhelyzet miatt az idén is főként online bemutatókkal, akciókkal, előadásokkal és pályázatokkal hívják fel a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek.

Melyik volt a legnehezebb vizsga az első héten? Két tárgy is nehezítette az érettségizőket

Melyik volt a legnehezebb vizsga az első héten? Két tárgy is nehezítette az érettségizőket

Az eduline.hu múlt héten megkérdezte az érettségizőket, melyik volt a legnehezebb vizsga a matek, magyar, töri, angol és német ötösből – meglepő lehet, de legtöbben nem a számokkal bajlódtak a vizsgán.

Ma 10 hónaposak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasikrei!

Ma 10 hónaposak a Nyíregyházi Állatpark fehér oroszlán hármasikrei!

„Megnőnek a gyerekek... 10 hónaposak a fehér oroszlán hármasikrek” – osztotta meg a Nyíregyházi Állatpark hivatalos közösségi oldalán a hírt a látogatók kedvenceiről.

Mennyi a javasolt sófogyasztás naponta? Új ajánlásokat fogalmazott meg a WHO

Mennyi a javasolt sófogyasztás naponta? Új ajánlásokat fogalmazott meg a WHO

Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi 5 grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.

Országos Meteorológiai Szolgálat: igazi nyári napsütésben lesz ma részünk

Országos Meteorológiai Szolgálat: igazi nyári napsütésben lesz ma részünk

Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, legfeljebb helyenként lehet kevés fátyolfelhő az égen – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Dr. Kovács Ferenc: „Újabb, jelentős lépés a bokortanyák infrastrukturális fejlesztésében!”

Dr. Kovács Ferenc: „Újabb, jelentős lépés a bokortanyák infrastrukturális fejlesztésében!”

Az önkormányzattal kiváló partnerségben működő Magyar Közút Nonprofit Zrt. kivitelezésében ezúttal a 35127 j. Rókabokor bekötőút újul meg – jelentette be Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere hivatalos közösségi oldalán.

4 millió 346 ezer a beoltott, 493 az új fertőzött, elhunyt 99 beteg

4 millió 346 ezer a beoltott, 493 az új fertőzött, elhunyt 99 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 346 089 fő, közülük 2 530 147 fő már a második oltását is megkapta. 493 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 792 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: segítség a tervezethez

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: segítség a tervezethez

Az szja-bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-án automatikusan bevallássá válik.

Madarak és fák napja a Nyíregyházi Egyetemen

Madarak és fák napja a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem ÖkoEgyetem csoportja szervezésében előadássorozatot tartanak a Madarak és fák napja alkalmából. Az online program 2021. május 11. (kedden) 15:00 órától kezdődik.

Vádemelés az édesapját leszúró fiú és társa ellen

Vádemelés az édesapját leszúró fiú és társa ellen

Emberölés bűntettének kísérletével és még további négy bűncselekménnyel vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a 24 éves nyíregyházi férfit és társát, akik a férfi édesapját megkötözték, késsel és puszta kézzel bántalmazták, majd a magatehetetlen sértett értékeit és iratait magukhoz véve, megpróbáltak Ausztriába menekülni.

Városi cégeink