Helyi hírek

ITM-államtitkár: a hónap végéig igényelhető az ágazati bértámogatás

ITM-államtitkár: a hónap végéig igényelhető az ágazati bértámogatás

Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Élesben teszteli a MÁV az új típusú jegy- és bérletautomatáit

Élesben teszteli a MÁV az új típusú jegy- és bérletautomatáit

Elkezdődött a MÁV-Start új típusú jegy- és bérletautomatáinak 60 napos utasforgalmi próbaüzeme, a 13 automatát a Nyugati és a Keleti pályaudvaron tesztelik – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

Már nyolcmillió forint gyűlt össze Covid-árvák számára

Már nyolcmillió forint gyűlt össze Covid-árvák számára

A köztársasági elnök vasárnap jelentette be, hogy alapítványt hoz létre feleségével, Herczegh Anitával együtt a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Az államfő ötmillió forintot adományoz a megtakarításából, amihez hárommillió forinttal csatlakoztak a dél-dunántúli régió megyéi – hangzott el az M1 Híradójában.

Újabb adag Szputnyik V vakcina érkezett

Újabb adag Szputnyik V vakcina érkezett

Hajnalban megérkezett Magyarországra a kormány teherszállító gépe, amely még előző este indult Moszkvába újabb 100 ezer adag második komponensű Szputnyik-vakcináért. A cargogép és a személyzete nem sokáig lesz itthon, hamarosan Kínába repülnek, hogy hazahozzák a Sinopharm következő szállítmányát – hangzott el az M1 Híradójában.

Országos Meteorológiai Szolgálat: ma már visszakacsint a tavasz

Országos Meteorológiai Szolgálat: ma már visszakacsint a tavasz

A napsütést gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják. Erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre főként az ország keleti felében számíthatunk, így záporok, zivatarok is ott alakulhatnak ki nagyobb számban – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

3 millió 363 ezer a beoltott, 2527 az új fertőzött, elhunyt 207 beteg

3 millió 363 ezer a beoltott, 2527 az új fertőzött, elhunyt 207 beteg

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 363 596 fő, közülük 1 425 124 fő már a második oltását is megkapta.

Legénybúcsú – A Móricz Zsigmond Színház a Szabadtérin mutatja be Szente Vajk vígjátékát

Legénybúcsú – A Móricz Zsigmond Színház a Szabadtérin mutatja be Szente Vajk vígjátékát

A Móricz Zsigmond Színház a 2021/2022-es évadban Szente Vajk Jászai-díjas színművész, rendező és író Legénybúcsú című vígjátékát a kaposvári Csiky Gergely Színházzal és a Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukciós együttműködésben, a Jászai-díjas Nagy Sándor rendezésében állítja színre. A nyári bemutató után aztán szeptembertől szerepel a darab a kőszínházban.

Tragikus vonatbaleset – Egy személy a helyszínen életét veszítette, hatan megsérültek

Tragikus vonatbaleset – Egy személy a helyszínen életét veszítette, hatan megsérültek

Kedd délután 15:30-kor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó közelében lévő vasúti átjáróban egy traktorral két személyvonat ütközött össze, az ütközés során az egyik vonat kisiklott – írja közleményében a MÁVINFORM.

Faültetés – 30 díszfát ültettek el a jósavárosi Robinson dombon

Faültetés – 30 díszfát ültettek el a jósavárosi Robinson dombon

30 előnevelt fát ültetett el a nyíregyházi Rotary Club, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármesterével és a NYÍRVV Nonprofit Kft.-vel együttműködve. A díszkörte- és díszgalagonyafákkal a jósavárosi Robinson domb egy része vált még zöldebbé.

Fél órán belül rendőrkézen

Fél órán belül rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei még a helyszín közelében elfogták a gépkocsifeltörés feltételezett elkövetőit.

Újabb Pfizer szállítmány érkezett

Újabb Pfizer szállítmány érkezett

Újabb, mintegy 250 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett kedden Magyarországra – közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.

Mától megszűnik a látogatási tilalom a gyermekvédelmi intézményekben

Mától megszűnik a látogatási tilalom a gyermekvédelmi intézményekben

Mától megszűnik a látogatási és az intézményelhagyási tilalom a gyermekvédelmi intézményekben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik

A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik

A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik, a vakcinák iránt egyre nő a lakosság bizalma és igénye - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Operatív törzs: a teraszok nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg

Operatív törzs: a teraszok nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg

A teraszok és kerthelyiségek nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg - hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

Kezdődik az útfelújítás – 18 utca kap aszfaltburkolatot október végéig

Kezdődik az útfelújítás – 18 utca kap aszfaltburkolatot október végéig

Elkezdődik az ötmilliárd forintos útépítés első üteme Nyíregyházán. Az első szakaszban 18 utca kap szilárd burkolatot, várhatóan október végére. A program teljes keretét az előzetes tervek szerint 2022 év végére sikerül felhasználni.

Tuskózási munkálatokat végeznek a Petőfi téren

Tuskózási munkálatokat végeznek a Petőfi téren

A korábban kivágott fák eltávolítását egy forgácsológéppel végzik, ezt a parkok könnyebb gondozása miatt szükséges elvégezni.

Autókat ígért a kereskedő, de nem kapták meg a vevők

Autókat ígért a kereskedő, de nem kapták meg a vevők

Használt gépkocsik kereskedelmével foglalkozott az a nyíregyházi férfi, aki négy magánszemélytől is több millió forintot vett át azzal az ígérettel, hogy részükre Németországból gépkocsit fog behozni, azonban az ígéretét nem teljesítette, a pénzt pedig nem adta vissza.

Tárgyaláson folytatódik a feleségét kamerákkal figyelő férfi ügye

Tárgyaláson folytatódik a feleségét kamerákkal figyelő férfi ügye

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. április 19-én előkészítő ülést tartott a zaklatás vétsége miatt Sz.B. vádlottal szemben folyamatban lévő ügyben.

Kedd este százezer második komponensű Szputnyik oltóanyag érkezik Magyarországra

Kedd este százezer második komponensű Szputnyik oltóanyag érkezik Magyarországra

Százezer második komponensű, koronavírus elleni Szputnyik oltóanyag érkezik kedd este Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Városi cégeink