„Ez az épület az igazság vára”
A Nyírvidék 1925 májusában adta hírül, hogy „a régen tervezett rendőrpalota felépítése rövidesen a megvalósulás stádiumába kerül”. Bizakodásra adott okot, hogy Rakovszky Iván belügyminiszter személyesen járt el az ügyben. Az új palota felépítésétől elsősorban a rendőrség áldatlan állapotú elhelyezésének megszüntetését várták. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. szeptember 8-ai számában)

 A rend õrei 1919-ig a városházán, majd a Vay Ádám u. 13. sz. alatti Bodnár-féle városi házban rendezkedtek be, ez utóbbi helyen „összezsúfolt, egészségtelen odúkban” voltak kénytelenek dolgozni. Városszépészeti szempontból is fontosnak tartották az építkezést, mert attól a környezet rendezését, parkosítását is remélték, hiszen az a terület akkoriban eléggé elhanyagolt képet mutatott. Bíztak továbbá abban is, hogy az építkezésen helyi mesteremberek, munkások fognak dolgozni, akik ezáltal kereseti lehetõséghez jutnak. E nagy reményekkel várták tehát a Zöldség (ma Szabadság) térre, a Bujtos és a Hunyadi utca találkozásánál, a törvényszéki fogdával szemben tervezett épület felépültét.
  A terveket Lechner Jenõ, budapesti mûegyetemi tanár készítette el. Az egyemeletes épületben rendõrségi hivatalok, laktanya és tisztviselõi lakások kaptak helyet. A város az építkezéshez ingyen biztosította a telket, a szükséges homokot és 100 ezer darab nagyméretû téglát, valamint 10 százalék engedményt a város üzemeibõl vásárolt többi téglához. Az 1925 novemberében kiírt építési pályázaton négy fõvárosi és hat helyi vállalkozó vett részt. A kivitelezésre a megbízást Adorján János és Várallyay Sándor helyi építészek kapták. A munkálatokhoz 1926 tavaszán kezdtek hozzá és 1926. december 10-én tartották az avatási ünnepséget.
   „Abból a csúf, ócska és rendetlen miliõbõl, amely a Zöldség-teret és környékét jellemzi, valóságos királyi pompával emelkedik ki a rendõrpalota.” A város új ékét Rakovszky Iván e szavakkal adta át: „Honoljon ebben az épületben az igazság érzete, kevesebb bûnözõ jöjjön be kapuján, de annál többen távozzanak innen az igazságon alapuló megnyugvással”.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)