12. Karriernap a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen már hagyomány, hogy minden évben állásbörzére várják végzős a hallgatókat, így segítve őket abban, hogy a diploma megszerzését követően munkába álljanak. A nyitott eseményre nem csak a Campus diákjait várták a szervezők, hanem a megye álláskeresőit is. A 12. Karriernapon közel 30 kiállító, bankok, gyárak, termelőegységek és üzletláncok mutatkoztak be és ajánlottak munkalehetőséget.

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központ központvezetője elmondta, a szokásoknak és a hagyományoknak megfelelően az a céljuk, hogy a hallgatóknak, a térségben lévő álláskeresőknek, illetve a 11-12. évfolyamos középiskolásoknak próbáljanak felkínálni karrierlehetőségeket és életpályákat.

 

Katonazene az Egyetemen

 

További képekért kattintson a fotóra!

Ilyen életpályát szemléltettek a Magyar Honvédség katonái is, akik a 12. Karriernap új résztvevői voltak.

Az eseményen bemutatkozott a Debreceni Helyőrségi Katonazenekar, így a fiatalok láthatták, az uniformist viselők nemcsak terepen tudnak helytállni.

Dr. Benkő Tibor, vezérezredes, a Magyar Honvédség Vezérkar Főnöke elmondta, a katonaságnak az országban mindenhol meg kell jelenni, hiszen egyetemet, főiskolát végzett fiatalokra van szükségük. Hozzátette, vannak olyan képzési formák, amelyekre a Magyar Honvédségben nem építenek, hanem a polgári életben működő egyetemekről kívánják fiatalokat a katonaság kötelékébe átvenni.

 

A Karriernap mindenkinek segített

 

Az egyenruhások bepillantást engedtek a katonák életébe, a bátrabbak megismerkedhettek fegyverekkel, vagy akár a katonaorvosok mindennapjaival. A 12. Karriernap azoknak is segített, akik polgári területen szeretnének elhelyezkedni.

A 12. Karriernapon idegen nyelvi tesztek, próbainterjúk, tréningek és szakmai előadások is várták a munkakeresőket.

ME.

Fotó: Szarka Lajos

A Karriernap sajtótájékoztatóján is ott voltunk, az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.