19. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc- és Népdaléneklési Verseny

A 19. alkalommal ropták a táncot azok az ifjú tehetségek, akik megmérettették magukat a néptánc és népdaléneklési versenyen. Idén Magyarország több pontjából és Erdélyből is érkeztek résztvevők. Összesen 30 település 34 művészeti iskolájának 370 versenyzője lépett két kategóriában, három korcsoportban a zsűri elé.

 

Tehetséges gyerekek gyűjtőhelye

 

Ugyan Attila versenyszervező elmondta, a megméretésnek az volt a célja, már 19 évvel ezelőtt is, hogy összegyűjtsék azokat a néptáncos és népdalos gyerekeket, aki meg tudják csillogtatni a tehetségüket.

A táncosokat Tóth Judit, a Gödöllő Táncegyüttes művészeti vezetője, örökös aranygyöngyös táncos, a Békéscsabáról érkezett Szarka Zsolt, örökös aranysarkantyús táncos, valamint Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetője bírálta. A szakemberek a döntésük során több szempontra figyeltek.

Lukács László, zsűritag részletezte, a megjelenésre, az előadók művészeti készségre, a stilisztikai és a folklorisztikai hitelességre, a tánctudásra figyelnek különösen, de nézik az összképet is.

 

Neves zsűritagok

 

A népdaléneklési zsűri tagjai között helyet foglalt Bárdosi Ildikó, Kubinyi Júlia és Terék József népzenész. Az énekesek között volt aki szólóban, mások csoportosan léptek fel. A diákok lelkesen készültek a megmérettetésre.

A produkciók végén a zsűri az első, a második és harmadik helyezett jutalmazta. De különdíjjal és vándordíjjal ismerték el a versenyen különösen jól szereplőket is.

ME.