20 gólt lőtt, és ismét győzött az AQUA SE U14-es pólócsapata az országos bajnokságban

Dec 3, 2024

Vasárnap a városi uszodában, a Ceglédi VSE csapatait fogadta az AQUA SE Nyíregyháza fiú Országos A2 Bajnokságban szereplő utánpótlása. A mérleg egy győzelem és két vereség. Az U14-es csapat igazolta játékerejét és fölényesen nyerte meg mérkőzését, az U18-as és U16-os csapat sajnos vereséggel zárt.

A gyermek csapat igazolva a tabellán elfoglalt helyezését fölényesen verte ellenfelét. A 2. és 3. negyedben egészen kiválóan játszott az együttes, 12-1-gyel hozta ezt a két negyedet. A végeredmény 20-4 lett, ami hízelgő, a látottak alapján.

A gyermek csapat edzője, Éder Zsolt értékelése:

-Elismerés illeti a fiúkat! Ismét örömöt szereztünk a szurkolóinknak! Az első félidő lőtt góljaival, és a második félidő kapottjaival ki tudok egyezni. Mindenki kapott lehetőséget a bizonyításra, és többségében éltek is a srácok ezzel. Jó irányba haladunk. Továbbra is tartjuk az esélyünket, hogy megszerezzük az alapszakaszban a csoport 3. helyét. Gratulálok!

Az U18-asok még vezettek is az első negyedben (2-1), de a negyed végén két perc alatt fordított az ellenfél. Ezt követően fokozatosan elhúztak a ceglédiek, a mai napon gyenge lövő százalékot produkáló AQUA-soktól. Az U16-osok már a mérkőzés elején hátrányba kerültek. Nem találták az ellenfél lefordulásainak ellenszerét, és a támadás befejezéseink is többnyire pontatlanok voltak. Igazából csak az utolsó negyedre talált magára a csapat, amikor már minden eldőlt.

Hatvani Péter vízilabda szakedző értékelése:

-Az ifiknél sokkal jobban tetszett a játék, mint az elmúlt két mérkőzésen. Erőnlétben össze kell szednünk magunkat, mert ahogy fáradunk úgy jönnek elő a hibák.  A serdülő meccsen nem használtuk ki helyzeteinket és a pontatlanság után jött a lefordulás és kaptuk a gólokat. Vasárnap utazunk Békéscsabára az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésére. Javítanunk kell. Dolgozunk tovább.

Eredmények:

Ifjúsági (U18):

AQUA SE Nyíregyháza – Ceglédi VSE     5 – 13   (2-3, 1-3, 1-3, 1-4)

AQUA SE: Haraszti V. – Rudik Zs. 1, PETRÓCZI Á. 2, Radóczi B. 1, - Éder-Pavolek D. 1,

Dorogi L., Tolnai D.,

CSERE:  Kóth Á., Tilistyák B., Tégel Á., Tilki D. 1, Jávor E.

Gyermek (U14):

AQUA SE Nyíregyháza – Ceglédi VSE     20 – 4   (5-2, 6-1, 6-0, 3-1)

AQUA SE: UDVARHELYI M. – Radóczi S. 1, Kusnyér Á. 2, HIMICS P. 2 – Tári R., Jávor E.2, SIMON D. 7,

Csere:, Bíró D., MURI N. 3, Koi Sz. 1, Rácz B., Koncz I., Horváth Z. 1, Nemes B. 1, Dávida K. (kapus)

 

Serdülő (U16):

AQUA SE Nyíregyháza – Ceglédi VSE     4 – 14   (0-2, 1-4, 1-5, 2-3)

AQUA SE: Szedlár Sz. – Varga S. 1, Tilki D. 1, Simon D.  – Tégel Á., Kóth Á., Tolnai D.

Csere: SZUPKAY-PAPP Sz.1, Himics P., Tomori D., Horváth A., GNÁNDT B. 1, UDVARHELYI M. (kapus

 

Szombaton Szolnokon ugrott medencébe az AQUA SE-Profil Trend csapata a soron következő OB2-es fordulóban. Az első mérkőzésen az Egri Vízmű csapata volt az ellenfél, míg a második összecsapáson a miskolci Aquatics csapata. A nyíregyházi felnőtt pólósoknak sikerült visszavágni az első fordulóban elszenvedett vereségért. A mérkőzés 12-8-as AQUA győzelemmel ért véget. Az Aquatics csapata ellen most nem sikerült győztesen kijönni a medencéből a nyíregyházi játékosoknak. Az ellenfél nagyon rutinosan hozta a mérkőzést, így 11-13-as győzelmet könyvelhettek el.

 

-   Kettő nehéz mérkőzés várt ránk ebben a fordulóban. Kettő nagyon rutinos csapat ellen ugrottunk medencébe. Lassan indultunk el mind a kettő mérkőzésen. Az Eger elleni összecsapáson a második negyedben mentünk el jobban és ez az előny kitartott a mérkőzés végéig. Az Aquatics ellen elfáradtunk sok volt a hibánk a védekezésben és támadásban is. Nem találtunk ellenszert most a rutinnal szemben. Folytatás december 14-én a csoport kör záró fordulójában Egerben, ahol az ellenfeleink a szolnoki Invictus és a miskolci MEAFC csapatai lesznek. – mondta Hatvani Péter a felnőtt csapat vízilabda szakedzője

Egri Vízmű SC – AQUA SE-Profil Trend 8-12 (2-1,2-6,0-3,4-2)

Gólszerzők: Lipták M. 5, Rény P. 3, Horváth L. 2, Szanics G. 2,

AQUA SE-Profil Trend – Aqutics Úszásoktató és Vízilabda Sport Club 11-13 (2-4,2-4,3-1,4-4)

Gólszerzők: Lipták M. 5, Kedves I. 2, Molnár K. 2, Horváth L.,Spák Cs.

Előző hír
Mennyből a dallam - Kántorok készülnek közös kocertre Nyíregyházán
Következő hír
Kis karácsony sétány – 20 fenyőfát öltöztettek ünnepi díszbe az óvodások

Kapcsolódó híreink