2000 rászoruló gyermek kaphat esélyt arra, hogy megfelelő eszközökkel kezdje meg az idei tanévet

Idén is meghirdette Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A szeptember 1-ig tartó pénzadománygyűjtéssel 2000 olyan gyermeket szeretnének támogatni, akik alapvető eszközök nélkül ülnének be az iskolapadba szeptemberben. A beérkező adományokból személyre szabott, minőségi tanszercsomagokat állítanak össze a rászoruló kisdiákoknak.

 
Megtölteni az iskolatáskát – esélyt adni a mentális egyensúlyra is

Az augusztus sok családban anyagilag megterhelő időszak. Vannak, akiknek az iskolakezdés inkább szól a megfelelő tanszerek hiánya okozta nehézségekről, mint az új tanévben rejlő lehetőségekről: ruhák, iskolatáska, írószerek, tornafelszerelés – néhány példa a beszerzendő eszközök végeláthatatlan listájáról. Ez az időszak azonban nemcsak a szülőket viseli meg, hanem a nehéz helyzetű gyermekekre is komoly mentális hatása lehet annak, hogy ha társaikhoz képest látványos hátránnyal kezdik meg a tanévet. Amellett, hogy a megfelelő eszközök hiányában rosszabb teljesítményt tudnak nyújtani az órákon, a kirekesztettség, adott esetben a többiek gúnyolása és lenézése szociális szorongást okozhat náluk. Ez az állapot kihatással lehet a gyermekek általános lelki egészségére, és más területeken is megnyilvánulhat, például alvászavarokban vagy étvágytalanságban.  Az osztálytársak előtt történő megszégyenülés, vagy az a félelem, hogy mások előtt kevesebbnek tűnnek, jelentősen csökkentheti az önbizalmukat és önértékelésüket is, ami negatív önkép kialakulásához vezethet. Hosszú távon befolyásolja többek között a társas kapcsolataikat, a konfliktuskezelési képességeiket és az általános jólétüket. A gyengébb tanulmányi eredmények kihatással vannak a későbbi pályaválasztási lehetőségekre, amely pedig a felnőttkori anyagi stabilitást is meghatározza.

 

Ezért is szeretné ebben az évben is 2000 rászoruló gyermek iskolatáskáját megtölteni az Ökumenikus Segélyszervezet, mivel a legszegényebb gyermekek számára ezek a csomagok többet jelentenek ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplő ruha hozzájárulhat ahhoz, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.
 
Nehezített pályán iskolakezdéskor is
Az idei Iskolakezdés együtt! kampányindító sajtótájékoztatót augusztus 13-án, egy budapesti iskola tantermében tartotta az Ökumenikus Segélyszervezet, ahol ismert önkéntesei – Wolf Kati énekesnő, a kampány arca, Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető, színésznő és Mezei Léda színésznő – egy elgondolkodtató kiselőadással szemléltették, hogy mit jelent megfelelő eszközök nélkül, nehezített pályán megkezdeni a tanévet.
 
A sajtótájékoztatón Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója, ismertette a gyűjtés és a segélyakció részleteit. Elmondta, hogy tapasztalataik szerint az tanévkezdést megelőző hónap az év azon időszaka, amikor a legtöbb kiadás egyszerre jelentkezik a családokban. A Segélyszervezet a legszegényebbeken szeretne segíteni, annak érdekében, hogy az iskolakezdés számukra ne az eladósodásról, hanem a felzárkózás esélyéről szóljon.
Ennek érdekében a következő két hétben egy nagyon intenzív adománygyűjtő kampányt indítanak, illetve ezzel párhuzamosan elindul a csomagok összeállítása, csomagolása és kiszállítása. A cél az, hogy már az első becsengetés előtt eljussanak a tanszerek - a szervezet látókörében lévő - 2000 rászoruló gyermekhez. 

A 1353-as adományvonal tárcsázásával 500 forinttal lehet a kampányhoz hozzájárulni, míg nagyobb összegeket a www.segelyszervezet.hu honlapon keresztül lehet felajánlani.
 

Az Ökumenikus Segélyszervezet iskolásonként 15.000 forintból állít össze az adott gyerekek életkorának és szükségleteiknek megfelelő csomagokat. Az összefogáshoz idén is több nagyvállalat csatlakozott adományokkal, szolgáltatásokkal és tárgyi felajánlásokkal, köztük az E.ON Hungária és a Magyar Posta. A Herlitz Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója, Vincze Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kampányt idén is kedvezményes áron elérhető tanszerekkel, ezen felül pedig 100 új iskolatáskával támogatják.
 
A rendezvény résztvevői az esemény zárásaként látványos installációként mintegy 100 üres iskolatáskából rakták ki a 1353-as adományvonal számait. A figyelemfelhívó akció azt szimbolizálja, hogy minden adomány számít, hiszen azoknak köszönhetően tudja a Segélyszervezet megtölteni a rászoruló gyerekek iskolatáskáit tanszerekkel.
 
Több, mint segély: ESÉLY!
Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását segítő egész éves munkája támogatására fordítja. Kapaszkodó programjának keretében az ország 22 pontján több ezer gyermek számára biztosít rendszeres fejlesztő foglalkozásokat a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez.

 
Így lehet csatlakozni!

  • Él a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 500 forint támogatást jelent.
  • Néhány kattintás csupán, s egy bankkártya segítségével tetszőleges összeget lehet felajánlani pár perc alatt a Segélyszervezet www.segelyszervezet.hu  weboldalán.
  • Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz. A közlemény rovatban feltüntetve: Iskolakezdés együtt!
  • nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.