25 év a vállalkozásokért

– Negyedszázada segíti a megye mikro-, kis- és középvállalkozásait a PRIMOM. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány 25 esztendős munkájának eredményeképpen mára nemcsak tőkeerős, de nagy tapasztalatokkal bíró, közismert szervezetté vált. Vállalkozások ezreinek működését támogatták és támogatják ma is, a külföldi piacra jutás elősegítésétől kezdve, az ingatlanfejlesztésen, tanácsadáson át egy-egy beruházás pénzügyi támogatásáig – emelte ki ünnepi köszöntőjében Czomba Csaba, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

További képekért kattintson a fotóra!

– A PRIMOM évek óta szorosan együttműködik a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal is, amely ugyancsak idén ünnepli megalakulásának 25 éves évfordulóját. A szervezet egyik legnépszerűbb programja keretében több száz fiatal indíthatta el vállalkozását. A sikeres pályázatot várhatóan novemberben újraindítják – hangsúlyozta Horváth László, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetőigazgató-helyettes.

 

Nemzetközi együttműködések

 

A PRIMOM fontos szerepet vállalt Magyarország, szűkebben véve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és a környező országok közötti gazdaság és kereskedelem fejlesztésében, üzleti kapcsolatok kialakításában, információcserében, valamint partnertalálkozók szervezésében.

Piszár Tünde

(Fotó: Szarka Lajos)