70 éves Szabó Dénes, a nemzet mûvésze

 Elképzelte a jövõjét például fuvolásként egy zenekarban. De úgy alakultak családi viszonyai, hogy az egyetlen nyíregyházi zeneiskolai állást átengedte szintén fuvolista feleségének, hiszen egy anya számára szabadabb idõbeosztást kínált a zeneiskola. Õ pedig általános iskolai tanár lett, és egy ideig zenekari fuvolista. (Megjelent a Napló 03.10-ei számában.)

Okkal emlegeti nagy elõdeit, és a már akkor is népszerû ének-zene tagozatos általános iskolát, melyben fiatalos lendülettel új kórusszerkezetet alkotott. A Cantemus Gyermekkar és a Fiú Vegyeskar után megalakult a Pro Musica Leánykar és a felnõtt Vegyeskar. Õk lettek a Cantemus család – a Nyíregyházi Cantemus Kórus intézményének – tagjai. Fellépéseikrõl, sikereikrõl hónapról hónapra hírt kap az érdeklõdõ közönség.

A CANTEMUS A DIVAT

Amit csak sejthet: Dénes bácsi nem vásárol, ellátja õt felesége, Ági néni. Dénes bácsit nem érdekli a divat. Õ nem öltözködik, kizárólag fellépõruhát és cantemusos pólót visel. Télen sem hord kabátot, csak egy flanelingben szoktatja szervezetét a hideghez. Így igyekszik kivédeni a betegséget. Akinek feladata van, annak nem lehet baja – mondja. Dénes bácsi tehát nevel és szenvedélyesen tanít. Lelkesít és szervez. Terveket szõ, s mindennek a végére ér. És mindezt jól csinálja. Ezt várja diákjaitól és a körülötte élõktõl is. Dénes bácsi példakép. Életet ment! Máskor meg jutalomképp csokikockákat dobál a Kodály-teremben. A szülõi értekezleten és nyílt napokon mindenkit meggyõz arról, hogy a Kodály iskola a legjobb választás minden szülõ számára. Mozit talán csak a hosszú, buszos utazások alatt lát – diákjai ajánlásával.

ÉNEKLÉS ÉS ÚSZÁS

Dénes bácsi szereti a reggeli fürdést a tengerben – ugyancsak a hosszú buszos utazások alkalmával. Kodályhoz hasonlóan ragaszkodik ahhoz, hogy a kórustagok sportoljanak, s ússzanak. Ép testben, ép lélek – véli. Maga is rendszeresített egy-egy szaunanapot a sóstói fürdõben. Szabó Dénes nem szereti a haszontalan idõtöltést. Nem tûri a megoldatlan problémákat. Az akadályokat. Alexa Lászlóval, az egykori iskolaigazgatóval egy beígért, de megkésett támogatás miatt képes volt személyesen kölcsönért folyamodni egy pénzintézethez, hiszen várták a kórust a fesztiválon. Amikor megszületett elsõ unokája, Hunor, arra vágyott, hogy õt elkísérje nyolcadikos koráig a Kodály iskolában. De itt vannak már a négyévesek! Sok erõt és türelmet saját és mások unokáihoz is! Persze, Dénes bácsi is volt gyerek! Puska, pisztoly, kard volt makói kisfiú korában karácsonyi féltett vágya, de a háború utáni nagy szegénységben praktikus, meleg téli holmikra futotta otthon, a református pap családjában, ahol zenét tanulni szinte kötelezõ volt. Persze, hogy a gyerekei, Barbara és Soma is muzsikusok lettek.

TÚL A NÉGY ÉVTIZEDEN

Koncertek télen-nyáron. Énekórák, próbák és fesztiválok. Hétköznapok és ünnepek. Élmények, sikerek, bosszúságok. Minden õsszel újrakezdés. Túl a négy évtizeden, itt Nyíregyházán. Csupán ennyi! Nincs benne titok. Folyamatos jelenlét a zenében, a kóruséletben, a tanításban, a fesztiválvilágban. Mesterkurzusok, szakmai fórumok. Keleti és nyugati utak. Nincs szabadság, nincs nyári pocolás – illetve van. Énekkarosokkal hazai fellépésen, vagy a világ távoli tájain – esetleg nyolcadikos búcsútáborban a Tisza-parton, Velencében vagy Bécsben.

Sok humor, pozitív gondolatok, szorgalom, nagyformátumú tervek, végtelen hit a kodályi úton – így jutott el Szabó Dénes a Liszt- és Kossuth-díjig, a Prima-díjig, s lett Nyíregyháza Díszpolgára, a Nemzet Mûvésze, és a város örökös karnagya, jelképes karmesteri pálcával. További sikeres esztendõket, ígéretes terveket, tehetséges gyerekeket kíván a hálás tanítványok, szülõk és koncertlátogatók nevében: Matyasovszki Edit!

 

NYÍREGYHÁZI KODÁLY-ÜNNEP VASÁRNAP

Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából hallhat emlékkoncertet március 11-én 17 órától a budapesti Vigadó közönsége, majd Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében emlékeznek a kettõs évfordulóra március 12-én 18 órától. A koncerten Kodály kórusmûvei mellett elhangzik a Psalmus Hungaricus! Közremûködik a Zuglói Filharmónia (mûvészeti vezetõ: Záborszky Kálmán), a Cantemus Fiúkórus, a Cantemus Gyermekkórus, a Pro Musica Leánykar, a Cantemus Vegyeskar és Nyári Zoltán (tenor). Vezényel Szabó Dénes és Szabó Soma. A koncerten a 70 éves Szabó Dénes, Kossuth-díjas karnagyot, a Nemzet Mûvészét is köszöntik!

(Felső kép: Szabó Dénes fia és unokái körében)