A Barátok közt után Nyíregyháza az állomás

 A remek széria Zsófiját õsztõl megismerhetik a nyíregyházi színházkedvelõk is, hiszen három itteni elõadásban szerepel majd. Szinte hihetetlennek tûnik, de a most 23 éves színésznõ elõször 2013-ban forgatott, méghozzá a Barátok közt címû sorozatban. Beszélgetésünk elején errõl kérdeztem.

TRAGIKUSAN ALAKULT A SORSA

– Még Székesfehérváron laktam, amikor hétvégenként Pesten jártam egy színi tanodába, ahova a nagymamám íratott be. Egy alkalommal onnan elvittek bennünket castingra. Ezután eltelt egy év, amikor felhívtak a Barátok közttõl, hogy menjek el még egyszer próbafelvételre, aminek eredményeként beválasztottak a sorozat szereplõi közé. Ezt azért tartom fontosnak, mert akkor szerepeltem elõször kamerák elõtt, és ez az élmény megalapozta, hogy magabiztosabban tudjak részt venni castingokon, forgatásokon. Tragikusan alakult az általam alakított lány sorsa, mert rádõlt egy fal az egyik lábára, amit amputálni kellett.

BELESZERETETT A FILMEZÉSBE

Amint Sárától megtudtuk, ezután felvették a Pesti Magyar Színiakadémiára, s még azon a nyáron elment statisztálni Szegedre, illetve a pesti Arénába az Alföldi Róbert által rendezett István, a királyba. Az elsõ év végén castingoltak az akadémián, s az utolsó pillanatban derült ki, õ is benne lesz az Egynyári kaland címû sorozatban. Forgatott korábban is, de igazán ez alatt szeretett bele a filmezésbe, és tapasztalta meg, milyen kihívást jelent egy ilyen munkafolyamat. Tavaly fejezte be a színi tanulmányait, s azóta szabadúszóként játszik. Most forgatják éppen az Egynyári kaland harmadik évadának epizódjait, ami betölti a nyarát. Az általa alakított Zsófi maximalista, s ebben hasonlít rá, ahogyan abban is, hogy korán felnõtt, a saját lábára állt.
– Göttinger Pállal, a Móricz Zsigmond Színház fõrendezõjével akadémistaként dolgoztam együtt a Pesti Magyar Színházban, s õ hívott Nyíregyházára az Asszony asszonynak farkasa címû elõadásban játszani – válaszolta kérdésemre. – Végül úgy alakult, hogy az idei évadban a Diótörõben és a Maszmók Afrikában címû mesében is szerepelek még. Az itteni társulat tagjait korábban nem ismertem, csak Koltai M. Gábort, aki régóta rendez itt. Vele szintén akadémistaként dolgoztam együtt a Pesti Magyar Színházban a Frankenstein címû darabban. Nagyon jó érzés volt látni a nyíregyházi évadzárón, hogy milyen sok fiatal színész érkezik rajtam kívül a színházba. Remélem, hogy megvan annak az esélye, hogy ha megszeretnek itt engem, mert jól teljesítek, akkor az ezt követõ színházi évben akár társulati tag is lehetek!

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)

(A képen: Az Egynyári kaland című sorozat szereplői. Balról az első: Schmidt Sára (Fotó: internet)