A bronzéremért játszik a Stúdió

Máj 9, 2024

A bronzéremért játszhat a férfi futsal NB-I-ben az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza. A csapat a Berettyóújfaluval találkozik. A párharc három nyert meccsig tart. 

A klub történetének legnagyobb sikerét aratta az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé a futsal NB-I-ben. Pár éve még az NB-II-ben szerepelt a csapat, majd a feljutás után már a második élvonalbeli évében a felsőházba jutott, ott pedig a legjobb négyben zárt. Mindez azt jelenti, hogy a harmadik helyért léphet pályára a Berettyóújfalu ellen. 

A bajnokság során többször is jó teljesítményt nyújtott a Nyíregyháza, és a szezon végén újra csúcsformába kell lendülni, ami nem lesz egyszerű feladat. Többen is sérüléssel bajlódnak, Dávid Richárdra nem is számíthat a szakmai stáb. 

A Berettyóújfaluval pár napja találkozott a Stúdió, és 8-1-re a hajdúságiak nyertek, akik szerettek volna a döntőbe kerülni, de a Kecskemét végül megelőzte őket. A bronzpárharc három nyert mérkőzésig tart, és Berettyóújfaluban kezdődik 17-én, majd 20-án a Continental Aréna lesz a helyszín, 24-én pedig ismét idegenben játszik a Nyíregyháza. A góllövő listát jelenleg a 33 gólos Gregory vezeti, és a Stúdió brazil légiósának góljaira a bronzmeccseken is szükség lesz. 

Előző hír
Újabb szupermenza – Már hat iskolában korszerűsödött az iskolai étkeztetés
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink