Február 25-e a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. Tavaly az egyik utolsó rendezvény volt, amit a márciusban sok mindent megváltoztató pandémiás helyzet előtt még meg lehetett tartani, idén szó sem lehet róla. Így az önkormányzati vezetők lapzártánk után, csütörtökön szűk körben hajtottak fejet a város több pontján, a Napló pedig a végzettsége és hivatása szerint történész dr. Ulrich Attila alpolgármestert kérte gondolatai megosztására – ezúttal nem emlékezőbeszéd keretében.

– Minden megemlékezésnek megvannak a történelmi hagyományai és az okai is – kezdte a múltidézést dr. Ulrich Attila. – Ez nem politikai, hanem társadalmi kérdés, egyben kötelességünk is: emlékezni és emlékeztetni arra az időszakra, ami közvetetten meghatározója a jelenkornak. Még valóban velünk élő történelem, s fontos a történések tudásából levonni a bölcsességet, hogy soha többé ne kelljen diktatúrában élni a magyarságnak.

Erőszakkal tiporták a szabadságot

Az emléknap dátuma egy eseményhez kötődik: 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a kommunisták elleni kiállása miatt, majd mindenféle tárgyalás nélkül a Szovjetunióba, a hírhedt-rettegett GULÁG-ra hurcolták. Ott és a moszkvai börtönben összesen nyolc évet töltött rabságban. Elfogásának napja jelképpé vált: a magyarországi, vörös uralom könyörtelensége és jogtiprása, a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vétele tükröződik benne, mely aztán évtizedekig meghatározó volt.

Irodalmi munkák születtek

Köztudott, hogy „normális”, vírusmentes időkben egy szép hagyományt teremtett és éltet az önkormányzat. Több mint egy évtizeden át írásra serkentette pályázat keretében a középiskolás diákokat, mit tudnak, gondolnak a diktatúra időszakáról. – Felemelő és részben forrásértékű, részben irodalmi munkák születtek a kezeik alatt, megkérdezve például az ’56-os eseményeket megélő rokonokat, dédszülőket. S bár idén a pandémia és digitális oktatás miatt ez nehézkes lett volna, nagyon fontos, hogy a mai, felnövekvő generációk megtanulják, megtudják az igazságot.

El akarták törölni a nemzettudatot

– Felnőtt egy nemzedék, amely már a rendszerváltozás után született, s nekik furcsa lehet a kisdobos vagy úttörő nyakkendő hordása, vagy az, hogy miért kellett a himnuszunk mellett teli torokból énekelni ünnepeken az internacionálét és a szovjetek himnuszát – amikhez semmi köze a magyarságnak. Ezek mai szemmel apróságnak tűnnek, de nem azok: annak a folyamatnak a részei, ahogy megpróbálták elvenni az identitásunkat, eltörölni a nemzettudatunkat – fogalmazott az alpolgármester.

Nyíregyházi emlékhelyek

Dr. Ulrich Attila hozzátette: nálunk, Nyíregyházán is voltak forradalmi események 1956-ban, itt is volt az ÁVH-nak börtöne, voltak megkínzott politikai foglyok, mártírok, koncepciós perek. Számos pontján van a városnak az áldozatokra és a rendszer kiszolgálóiként, talpnyalóiként elnyomókká válókra utaló emlékhely, amit ezen a napon, és természetesen október 23-án végigjárnak, virágokkal, főhajtással emlékezve. Az egyik a nemrégiben emelt emlékmű a Szarvas utca elején, a volt Magyar Szocialista Munkáspárt egykori székháza előtt.

Rengeteg áldozat

– Áldozatnak ugyanakkor nemcsak azok tekinthetők, akik akár fizikai erőszakot szenvedtek el. Akkoriban elég volt egy feltételezés, hogy valaki másképp, a szocialista rendszer keretein kívül gondolkodik, netán nagyobb szabadságot akar, vagy elege van a marxista dogmákból, elnyomásból. Vagy csak az is, ha az illetőre ezt ráfogták.

A családokra is kihatott

– Máris jött a fekete autó éjszaka, a bőrkabátos verőlegényekkel, s elhurcolták, akár évekre. S mindez nem kizárólag az érintett tragédiája volt, hanem az egész családjáé, még az akár kiskorú gyermekeké is, akik felnőve nem választhatták a kívánt életpályát tehetségük ellenére sem, hiszen megbélyegzetté váltak a rendszerben. Mert hiába szelídült a totális elnyomás úgynevezett „gulyáskommunizmussá”, a lényeg, az önkényuralom és korlátozás nem változott. A diktatúra akkor is zsarnokság marad, bármelyik arcát mutatja, s erre emlékeznünk és emlékeztetnünk kell – mondta dr. Ulrich Attila.