A Fekete Madonnánál jártak

Elsőként a közelmúltban megnyílt földalatti múzeumot tekintették meg, mely négyezer négyzetméteren, négy méterrel a krakkói főtér, a Rynek alatt terül el. Itt a város eredeti, fával szegélyezett macskaköves útjainak darabjai fölött, aranyművesek és kovácsok műhelyei, kereskedők üzletei között, majd pedig egy sokszáz éves temetőben sétálhattak. Az igazi középkori atmoszféráról speciális hangeffektek gondoskodtak. Az óvárosban vacsoráztak, majd az esti fényekbe öltözött Krakkóban sétáltak el a Wawelig.

Másnap Częstochowába, a világhírű búcsújáróhelyre utaztak. Itt az 1382-ben, a magyar pálos rend által alapított Jasna Góra-i kolostorba látogattak el. A Fekete Madonna kegyképét évente négymillió zarándok keresi föl. Román atya kíséretében és értő vezetésével járhatták be a kolostor szépséges bazilikáját, történelmi épületeit, a múzeumot és a kincstárat. Nagy örömmel fedezték fel Szent István és Szent László királyaink nagyméretű képeit, s a lengyel és a magyar uralkodók ősi tablóját. A kolostormúzeum 45 történelmi képe közül 32 magyar kötődésű.

Krakkóba visszatérve a Czardasz (Csárdás!) étteremben vacsoráztak. A harmadik napon a számukra oly kedves Zakopanéba utaztak tovább, s onnan már a Lengyel-Tátra élményével tértek haza.