A független, volt MSZP-s Jeszenszki András volt a DK-s agrárrendezvény házigazdája, melyen Dobrev Klára EU parlamenti képviselő a földet követelte vissza

A föld azé, aki megműveli – mondta Dobrev Klára, az úgynevezett Árnyékkormány mezőgazdasági programbemutatóján, Nyíregyházán.

A DK-s rendezvény házigazdájaként köszöntötte a résztvevőket Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője, aki szeptemberben jelentette be, hogy kilép korábbi pártjából, az MSZP-ből és függetlenként folytatja a munkáját. A Demokratikus Koalíció egy többpontos programot mutatott be hétfőn a Váci Mihály Kulturális Központban, erről Benedek Szilveszter, a párt mezőgazdasági árnyékminisztere beszélt. Ezek között szerepelt még a bérek helyzete és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, mint a magyar agrárium egyik fontos kihívása. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője kijelentette: „ezt fogjuk mantrázni mostantól kezdve folyamatosan, hogy a föld azé, aki megműveli és vissza fogjuk venni azoktól, akik ezt csak ellopták a magyaroktól – fogalmazott.