A ház előtt is írtsa a parlagfüvet, ha nem akar bírságot!

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendelet alapján ellenőriznek, és ha kell figyelmeztetnek a nyíregyházi közterület-felügyelők. Július elsejétől kiemelt figyelmet fordítanak az allergén növényekre. Elsődlegesen azt ellenőrzik, hogy a közterületeken van-e parlagfű. Ha igen, egy olyan tablettel fotózzák le a területet, amely össze van kapcsolva a felügyelet szerverével, így rögtön rögzítik a pontos GPS adatokat és fotókat is. Hiába a városhoz tartozik az ingatlan előtti közterület, mégis az ingatlan tulajdonosának feladata azt rendben tartani, egészen az úttest szegélyéig.

 

FELSZÓLÍTÁS VAGY AKÁR BÍRSÁG

 

Ha valaki mulaszt, elhanyagolja az ingatlana előtti közterületet, felszólítják a felügyelők – mondta a Közterület-felügyelet vezetője. Bodrogi László kiemelte, ha a felszólítást követően, egy adott határidőn belül sem tesz rendet az érintett tulajdonos, akkor írásban is felszólítják őt. Ha erre sem reagál, akkor a közterület-felügyelő a helyszínen akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhat. Amennyiben ezután sem tart rendet a tulajdonos az érintett területen, akkor már a címzetes főjegyzőnél kezdeményeznek eljárást. Ebben az esetben akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.


EGYELŐRE NINCS GOND

 

A közterület-felügyelők idén még nem találtak olyan területet Nyíregyházán, ahol bírságoltak volna. Bodrogi László hozzátette, folyamatosan ellenőrzik a megyeszékhely közterületeit, ám még nem kellett intézkedniük. A parlagfű azonban pár hét múlva virágzik, így már most érdemes irtani az allergén gyomot. A legcélszerűbb tövestől kihúzni vagy betárcsázni a parlagfüvet.

Dér Vivien