A jövő bajnokait keresik Nyíregyházán - várják a tenisz iránt érdeklődőket

 6-12 éves, sportolni vágyó fiúk és lányok jelentkezését várja a MARSO Tenisz Centrum, hogy megismerkedjenek a mostanában egyre népszerűbb tenisz világával, hiszen a következő Fucsovics Márton akár közülük is kikerülhet!

2017. december óta a nyíregyházi városi stadion tenisz létesítménye már MARSO Tenisz Centrum (továbbiakban MTC) néven működik, az egyesület legfontosabb feladatai közé a színvonalas és igényes sporthoz szükséges alapfeltételek megteremtése után, az utánpótlás nevelés előtérbe helyezése tartozik.

„6-12 éves lányok és fiúk jelentkezését várjuk, akik 4 héten keresztül, heti két alkalommal 4-5 fős csoportokban, 55-60 perces órákon ismerkednek meg a tenisszel játékos formában természetesen.” – kezdte Zuborné Pázmándi Katalin, az MTC utánpótlás vezető edzője, majd folytatta: „Az első és legfontosabb feladat, hogy a gyerekek megismerkedjenek a labdával, majd az ütővel is, ezért játékos formában zajlanak az órák a play and stay módszer egyes elemei szerint. Ennek köszönhetően sokkal élvezhetőbbé válik a tenisz megtanulása, hiszen a koruknak megfelelő méretű labdával és ütővel játszanak, az órák pedig egymásra épülnek. Ha valaki befejezi az első tanfolyamot, természetesen a következő „szinten” tudja folytatni, hiszen erre is van lehetőség a tenisz centrumban.”

 

Zuborné Pázmándi Katalin, akit a gyerekek csak Kati néninek szólítanak, több mint 200 gyerekkel ismertette már meg a tenisz változatos és kihívásokkal teli világát Nyíregyházán, így tisztában van azzal is, melyik az a három legfontosabb tényező, amely szükséges ahhoz, hogy valaki jó teniszező legyen:
„Bárkiből lehet jó teniszező, ha megfelelő szorgalommal, odaadással és kitartással rendelkezik, de három alapvető tényező nélkül nem tudnak a gyerekek elindulni ezen a pályán. A legfontosabb, a család, hiszen sokszor a hétvégi programokat a versenyek teszik ki, valamint előfordulhat az is, hogy a szülő túlterheltsége, egyik helyről a másikra történő rohanása miatt a gyerek késve érkezik az órára, vagy hamarabb kell elmennie. Ha nincs meg a szülő „áldozata”, támogatása, akkor a gyerek idővel felhagy a teniszezéssel. Ugyanennyire fontos az edző személye is, hiszen ő az, aki technikailag készíti fel a gyerekeket; megmondja, melyik versenyen induljon, milyen edzésterv szerint haladjon. Mindezek megléte azonban nem készpénz a sikerhez, hiszen – és ez a legfontosabb -, ha nincs meg a gyerek tenisz iránti szeretete, akkor bármennyire is akarják a szülők vagy az edző, abból a gyerekből sosem lesz teniszező. Jó példák azonban mindig vannak, ahogy nálunk is.”

Becser Dominik neve nem ismeretlen a fiatal teniszezők körében, hiszen jelenleg a fiú 18-as ranglista 15. helyén, míg az országos felnőtt ranglista 116. helyén áll. Dominik a tavalyi év végén a Nyíregyháza Város Sportgáláján megkapta a „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést is.
„Hét éves koromban kezdtem el teniszezni és már kilenc évesen versenyeztem. Szerintem a tenisz és a tanulás tökéletesen kiegészítik egymást, hiszen amit a pályán tanulunk, azt az iskolapadban is tudjuk kamatoztatni. Mivel minden egyes mérkőzésre úgy állunk ki, hogy nyerni fogunk, ezért az iskolában egy-egy dolgozat alkalmával sem az a kérdés, sikerül-e vagy sem, hanem a legjobb osztályzat megszerzése a cél. A tenisz sok mindenre megtanított már, amit a mindennapi életben is fel tudok használni, de talán a legfontosabb, hogy a feszültséget jobban tudom kezelni.” – mondta a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. osztályába járó 17 éves diák, aki első osztályos kora óta kitűnő tanuló.
Nem titok, hogy a rendszeres sportolásnak számos pozitív hatása van már gyerekkorban is! A tenisznek köszönhetően a fiatalok magabiztosabbak, kitartóbbak lesznek és akik már gyerekkoruk óta a pályán egyedül állnak szemben az ellenféllel, sokkal határozottabbak egy-egy számonkérés alkalmával az iskolában is.

Toma Henrik, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója igazán korán, 5 évesen ismerte meg a teniszt, 9 évesen pedig már jócskán benne volt a korosztályos versenyekben:
„A tenisz annyira az életünk részévé vált, hogy el sem tudjuk képzelni a mindennapokat az edzések nélkül. A heti egy délutáni kondicionáló edzést követően a többi napon iskola után egyből a teniszpályára indulunk edzeni, a hétvégék pedig gyakran versenyekkel telnek. De mindezek mellett még marad szabadidőnk is természetesen, amikor mondjuk, hobby szinten, kosárlabdázunk vagy focizunk. Úgy nőttünk fel, hogy az életünk része lett a tenisz, és ha ez az idő kiesne, elképzelni sem tudjuk, tudná-e valami ennyire lekötni a figyelmünket!”

A két fiatal versenyző már régóta ismeri egymást, hiszen mindketten „Bemesek” voltak és az eltelt években együtt sok szép sikert értek el: Országos Diákolimpiát nyertek, Vidékbajnokságon csapatban is diadalmaskodtak, az Országos Bajnokságon második helyezést értek el és nyertek kétszer is első kategóriájú versenyt. Jelenleg mindketten a MARSO Tenisz Centrum felnőtt csapatának tagjai az országos bajnokságban, ahol a tavaszi forduló végén eddig veretlenül állnak.

Példaképekből nincs hiány a magyar tenisz világában sem, ahogy minden fiatal sportolónak, úgy Dominiknak és Henriknek is van „álom mérkőzése”, míg előbbi Balázs Attilával vagy Valkusz Mátéval, addig utóbbi a nyíregyházi származású Fucsovics Mártonnal játszana szívesen egy meccset. Az álmok megvannak, az adódó lehetőségeket pedig ki kell használni. Addig pedig a MTC pályái ideális körülményeket biztosítanak, hogy felkészülten lehessen a kedvencekkel szemben állni!

Forrás: Marso Tenisz Centrum