A Jézuska hozta minékünk – írta róla édesanyja könnyeztetően szép életút-könyvében. S valóban e jel jegyében hitte-vallotta magát a szenvedő szolga, az Ebed Jahve, az újszövetségi Krisztus emberi küldetésben járó üzenetközvetítőjének és cselekvő munkatársának. Ifjúságának legszebb éveit kések között, élet és halál mezsgyéjén, kórházak és szanatóriumok fogságában töltötte, s költői életműve is már megkésve, csak középkorában bontakozhatott ki. Tudta, rengeteg a bepótolni valója, s szinte ellenállhatatlan erővel, százhúszat verő szívként tört fel belőle a Föntről kapott üzenet közvetítésének vágya, kötelességtudata. A földi és az Égi Édesanya kötényében cseperedő gyermeket, az elesettek, nyomorultak és nyomorgók közösségében megtapasztalt jóság, tisztaság, áldozatkészség értékeinek a társadalom lelkiismeretébe való bekiáltásának vágya hajtotta költőként, mikor ráeszmélt, mennyire hiányos, mennyire hamis és farizeusi a magát igazságosnak hirdető vörös magyar valóság.
A vétkes vezetés hibáira való rámutatással és a szegények jézusi felemelésének törekvésével kivívta a rendszer kirekesztő vádaskodását, ellenszenvét. Verseim éjeimből tépett rongyokba / pólyált meztelen Jézusok, felettük ondolálva reszket / Heródesek s bölcsek szakálla írta. Csodálatos himnuszi értékű imaverseiből az Üdvözlégy, Mária, a Credo, a Miatyánk szófordulatai, szellemi-lelki sugárzása, áhítata árad. Úgy tudott írni Máriáról, ahogy kortársai közül senki. Márfi Gyula érsek Ave Mária című versét a legszebb magyar Mária-versnek nevezte, prédikációiban gyakran idézi ma is. Lélekmély szakrális költeményei közül csak néhánynak beszédes címét írom ide cikkem végére: Áldott vagy Te, Haza, Hozzád, hét hídon át, Zsoltár, A lámpagyújtás ihlete
Kányádi Sándorra utalva: a magyar költészet virtuális templomának építői között megilleti egy méltó hely a költő Váci Mihályt is.

veol.hu