2000 nyarán fogadta el az Országgyűlés, hogy minden év február 25-én emlékezzünk a kommunizmus áldozataira. Azokra, akiket elhurcoltak, börtönbe zártak, megkínoztak és kivégeztek. Nyíregyházáról 2300-nál is több, a megyéből 13 ezer embert deportáltak. Az ő emlékükre szólt ma a fájdalmas hangú tárogató Toma András házánál és a Szarvas utcai irodaház északi falánál felállított, gúzsba kötött ember szobránál.

Toma András, az utolsó magyar hadifogoly házánál kezdődött Nyíregyházán a kommunizmus áldozatainak tiszteletére rendezett emlékünnepség. Emlékező szavak, vers és koszorúzás. A tiszteletadás a Himnusszal kezdődött éppúgy, mint a Szarvas és Széchenyi utca sarkán felállított szobornál. A Periférián Alapítvány kezdeményezésére, közadakozásból készült Nagy Lajos Imre bronzszobra 2014-ben. Ez a kultikus hely emlékezteti a ma emberét arra, mi is történt 1945 és a rendszerváltás között ebben az országban. Milyen károkat és szenvedéseket okoztak a Rákosi korszak visszaélései, az ’56-os események és az azt követő megtorlások – kezdte beszédét dr. Kovács Ferenc polgármester.

„Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni, a rendszerváltást megélt generációknak különösképpen, mert mi tudjuk, milyen volt a vörös csillag árnyékában felnőni, tudjuk szüleinktől mit jelentett a fekete autó megjelenése egy ház előtt, s talán még képesek vagyunk felidézni ezeket a történeteket.

A szovjet megszállás alatt több mint hatszázezer embert, férfiakat, nőket és gyermekeket hurcoltak el. Nincsenek pontos adatok arról, hány embert internáltak, zártak börtönbe, kínoztak meg és végeztek ki. De azt tudjuk, hogy Nyíregyházáról 2300 civil férfit, a megyéből több mint 13 ezer embert deportáltak oroszországi kényszermunkatáborokba, málenkij robotra. És az elhurcoltak egyharmada soha nem térhetett haza.

A pártállam nevében és érdekében mindennapos volt az emberölés, a súlyos testi sértés és a jogellenes fogva tartás. S az egykori terror eszközeinek sora igen hosszú: zsarolás, megfélemlítés, kiközösítés, ellehetetlenítés, megbélyegzés, kisemmizés, kilakoltatás, kitelepítés, koncepciós perek, hamis tanúzások, ügynökök beszervezése, csengőfrász.”

Nyíregyházán több helyszínen is fejet hajthatunk a kommunista diktatúra áldozatai előtt – folytatta a polgármester, és sorolta. A Sóstói úti ÁVH börtönpincéje, Sóstón a Krúdy Szálló, az Északi temető, vagy az ’56-os emlékmű mind-mind alkalmas a tisztelgésre.

„Itt, az egykori MSZMP pártszékház tövében álló, gúzsba kötött embert ábrázoló emlékmű mindig emlékeztetni fog a kárvallottakra és az elszenvedőkre..., de emlékeztetni fog az elkövetőkre, a bűnösökre is!

És felkiáltójelként figyelmezteti majd az utánunk következő nemzedékeket: soha ne engedjék, hogy még egyszer hasonló történhessen. 

Kedves Emlékező Közösség!

Minden évben azért jövünk össze ezen a napon, hogy emlékezzünk az áldozatokra, hogy kimondjuk az eltagadott igazságot, s hogy elmondjuk a fiataljainknak... mi is történt valójában.

De ez nem elég. Az év összes többi napján meg kell erősítenünk őket abban a tudatban, milyen nagyszerű dolog szabadon és demokráciában élni. A jövő az ő felelősségük is, hiszen ők lesznek azok, akik ezt az országot tovább viszik, és majd a saját gyermekeiknek kell megőrizniük a szabadságot és a demokráciát” – folytatta a polgármester.

Az emlékező beszéd után a Kölcsey gimnázium diákja, Csernyik Balázs mondta el az egykoron emigrációban élő költő, Kecskési Tollas Tibor Bebádogoznak minden ablakot című versének részletét.

„Az életből csak ennyi fény maradt. Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap, homályos falak üregéből esténként, délután. És elvették ezt is, a tenyérnyi napot. Bebádogoztak minden ablakot.”

Az emlékező ünnepség végén a tárogató bús-szomorkás hangja mellett a város vezetői, intézmények, testületek képviselői megkoszorúzták az emlékművet.