A közszolgálati tisztviselőket köszöntötték

1997 óta minden év július 1-jén megünneplik a közszolgálati tisztviselők napját. Július első napja idén hétvégére esik, így Nyíregyházán a Polgármesteri Hivatal pénteken rendezett ünnepséget munkatársai számára a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében, hogy megemlékezzen a közigazgatásban végzett szolgálatukról.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta, nagyon fontos, hogy a köztisztviselők is azt érezzék, hogy mindenkinek a munkájára szükség van, és amit végeznek, az értelmes és eredményes.

 

Díjazták a kiváló munkát

További képekért kattintson a fotóra!

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. Kiváló köztisztviselői munkájáért az egyik legmagasabb városi kitüntetést, a Májerszki Béla-díjat vehette át dr. Kása Brigitta, Nyíregyháza aljegyzője, a nyíregyházi polgármesteri hivatal adóosztályának vezetője.

– Szerencsésnek érzem magam, mert olyan munkatársakkal dolgozhatok együtt aljegyzőként, legyen az beosztott munkatárs vagy vezető munkatárs, akik valóban élethivatásuknak tekintik a közszolgálatot, és azért dolgoznak, hogy ez a város fejlődjön, fejlődhessen, hogy azok a célok, melyeket a közgyűlés és a városvezetés kitűz maga elé, azok megvalósulhassanak, hiszen a mi munkánk egy-egy építőkockája ennek – fogalmazott dr. Kása Brigitta.

Dr. Kása Brigitta 1995-ben a jogtudományi egyetem elvégzését követően rögtön a közigazgatásban helyezkedett el. Tanulmányait folytatva 1999-ben jogi szakvizsgát szerzett. A közigazgatás területén több mint két évtizede dolgozik. Az itt eltöltött évek bizonyítják a köztisztviselői pálya iránti elkötelezettségét, hivatástudatát. A Polgármesteri Hivatalnál 2011-ben kezdte el munkáját, mint gazdálkodási főosztályvezető. 2013-ban aljegyzői kinevezést kapott, valamint megbízták a hatósági főosztály vezetésével. Irányítása alá tartozik az igazgatási osztály, az építésügyi osztály és a közterület-felügyelet. 2017 áprilisától az adó osztály vezetése is feladatai közé tartozik.

 

Szolgálati hűség

 

További képekért kattintson a fotóra!

Az ünnepségen a Polgármesteri Hivatal jubiláló közszolgálati tisztviselőit is köszöntötték. Huszonhárom dolgozó több éves munkáját, szolgálati hűségét oklevéllel köszönte meg a város vezetése.

Szolgálati hűségükért elismerésben részesültek:

10 éves
Hajnal-újhelyi Rita
Harsányi Tünde
Dr. Szabó Adrienn
Dr. Székely Anita

15 éves
Szánthó Ferenc

20 éves
Gergely Lászlóné
Jaksi Enikő
Kovácsné Hegedüs Enikő
Reményi-kelemen Anita
Tóthné Csatlós Ildikó
Tóthné Hódi Éva

25 éves
Bodzás Sándorné
Czeglédiné Tamás Ildikó
Márki János
Sebők Pálné
Torma Ferencné
Veczánné Repka Jolán

30 éves
Demcsák Ildikó
Horváth Miklósné
Nagy Sándorné
Pató István

35 éves
Liskány Andrásné
Tóth Gáborné

Zadubenszki Norbert
Fotó: Szarka Lajos