Rák Zoltán a Móricz Zsigmond Színház egyik sokat foglalkoztatott művésze, ebben az évadban négy bemutatóban láthattuk: a Delilában, a Családi játszmákban (melynek rendezője is), a Nők az idegösszeomlás szélén című darabban és az újra nyíregyházi színpadra kerülő Anconai szerelmesekben.

Előadásokról, szerepekről és a nyári kikapcsolódásról is beszélgettünk.

– A Ma este megbukunk a színházunk egyik sikerdarabja. Sok előadáson vagytok túl, június 21-én újra előadjatok a Rózsakertben. Szerinted mi a titka?

– Alapvetően meghatározza, hogy remek az ötlet, hiszen mindig izgalmas játék a „színház a színházban”, mint például a Függöny fel! (Még egyszer hátulról) esetében. Különlegessége az is, hogy amatőr társulatot játszunk, nem pedig profit. A próba időszakban, az egyik szünetben a büfében beszélgettünk egymással és Horváth Illés rendezővel, elindultak a szorozgatások: milyen bakik történtek meg velünk és másokkal. Húsz perc alatt összeszedtünk egy darabra valót! Leginkább azt sajnáltuk, miért nem a mi ötletünk volt sztorikból megalkotni egy színdarabot. A siker másik oka, hogy nagyon jól felépített mű, pontosan kitalált minden egyes jelenet, vérprofin van összerakva. Akármilyen könnyednek tűnik is a nézőtérről, ott fent a színpadon nagyon pontosnak kell lennünk, hiszen egy vígjátéknál mindig különös jelentőségé van a ritmusnak és a jó tempónak. Amatőr színészeket kell alakítani, amit szerintem csak kifejezetten jó színészek tudnak igazán jól. Ez olyan, mint az éneklésnél: csak az tud igazán szándékosan hamisan énekelni, aki alapvetően nagyon jól énekel.

– Vajon nyugodtan bakizhattok ebben az előadásban, mert a néző úgysem tudja, szándékosan rontottatok el valamit, hiszen úgy van megírva; vagy véletlenül, mert hibáztatok?

– Nem szerencsés, ha igaziból bakizunk, mert sok minden egymásra épül az előadásban. Persze előfordul már, de valószínűleg a nézőknek nem tűnt fel. Van egy ajtó, amit a végén le kell kapni a helyéről, de addig nem lenne szabad kiesnie. Az egyik előadáson időnek előtét esett ki, onnantól kezdve Tóth Zolka ötletére – nagyon frappánsan – Gulyás Attila ajtóvá vált: maga elé fogta ezt az ajtót, és amikor jöttek ki a színészek, akkor Attila kinyílt vele, amikor be kellett csukódnia, akkor becsukódott vele. Ez egy olyan ötlet, ami pont beleillett ebbe az előadásban. Megviccelt minket a helyzet, de szerintem kiválóan megoldottuk.

– Egy jó színésznek jól kell tudnia rögtönözni.

– Attila remek ajtó volt...

– Nehogy legközelebb az ajtó szerepét kapja meg!

– Legközelebb főszerepet kapott...

– Téged gyakran látunk vígjátékokban. A Ma este megbukunk hova sorolható színészi szempontból?

– A jobbak közé mindenképpen. Mégpedig azért, mert abszolút a helyzetkomikumra épül. Az igazán jó vígjátékok nem annyira szövegcentrikusak, inkább jó helyzetekből állnak össze. Ezért sem könnyű vígjátékot játszani, hiszen nagyon pontosnak kell lenni, akkor lesz igazán könnyed az előadás. A befektetett munkát persze nem látja a néző, számára a végeredmény a fontos.

– Óriási melót kell belefektetni, hogy könnyednek látszódjon?

– Persze, ez a show-nak a lényege. Tudod, mint a modelleknél: megjelennek könnyedén, libbennek néhányat a színpadon, pedig a színfalak mögött, vagy a felkészülés idején olykor hatalmas zűrzavar van...

– A másik nyári darab, amiben játszol, premier: az Anconai szerelmesek. Mind a négy rózsakerti előadás telt házas volt, nagy várakozás előzte meg. Szerinted teher vagy ösztönző erő, hogy egykoron fenomenális siker volt?

– Szerintem inkább teher, alapvetően van egyfajta nyomás az emberen. Sokan, akik egykoron látták, akár többször is, talán ugyanazt várják. Ugyanolyan persze nem lesz, nem is lehet, hiszen mások állítják színpadra. Mindezek ellenére nem hiszem, hogy csalódna a közönség, mert nagyon jó alkotó gárdával készülünk. Keszég László kiváló rendező, nagy pontosság jellemzi, ez pedig a vígjátéknál elsőrendű szempont. Nagyon jó ízlésű művész, ami elengedhetetlen egy ilyen darabnál, mert szerintem kifejezetten fontos, hogy ne váljon egy vígjáték ízléstelenné. Harmadrészt itt vannak a dalok, amelyek miatt igazán szeretik az Anconai szerelmeseket.

Többségünk elég régóta dolgozik ebben a színházban, megvan a remek közönségünk, így jó párost alkotunk, mi szeretjük őket, ők is minket. Remélem, nem okozunk csalódást azzal, hogy bennünket látnak a színpadon, és nem a régieket. Bár lesznek ott régiek is... S talán a nézőknek is jó, hogy kicsit mást kapnak, mint egykoron.

– Az Anconaival együtt négy bemutatód van ebben az évadban. Melyik volt a kedvenced?

– Az Anconait még nem tudom teljesen megítélni... Viszont azt tudom, hogy Delilát nagyon szerettem, a Családi játszmák pedig egy kicsit az én gyermekem is, nagyon a szívem csücske, hiszen az egyik főszerepét játszom, úgy, hogy én rendeztem, tehát mindig úgy megyek be, hogy kicsit más szemmel figyelem, mint általában szoktam. Mohácsi Jánossal mindig szerettem dolgozni, tanárom is volt, nagyon közel áll hozzám a Mohácsi-féle színház, mindemellett négy éve vártuk, hogy visszatérjünk a Delilával. Nem könnyű, de jóféle munka volt, és nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem.

– Júniusban négyszer játszottad az Anconai szerelmeseket, egyszer a Ma este megbukunkat. Utána elmehettek egy kis szünetre, gondolom rád is fér. Összeállt már a nyár programja?

– Olyan szinten állt össze, hogy alig tudunk már beszuszakolni bármit is. Iskolakezdés elött állunk a nagyobbik fiammal, a családdal is szeretnénk találkozni, egy részük külföldön él. Több barát is lecsapott ránk, hogy találkozzunk végre. Alig tudjuk beszúrni a saját dolgainkat, de így van jól. A nyár nyíregyházi részét fizikai munkával is szeretnénk eltölteni, mert a családi ház körül bőven van tennivaló. Nincs ellenemre, de feltornyosultak, mert évad közben nem nagyon adódik alkalom a felújításra, szépítésre.

(Szerző: Kováts Dénes)