A marsi biofizika sikert hozott a Kossuthnak

Az előzetesen beküldött projektek alapján a gimnázium csapata a legjobb 12 közé jutva egy űrhajós szimulációval versenyzett. Az űrhajó legénysége – egy kommunikációs tiszt, egy kapitány-hajóorvos és egy műszaki tiszt – a kilövés után bemutatja, milyen biofizikai hatása van az űrutazásnak és a Marson való tartózkodásnak az emberi testre. Részletezik a nyomásváltozás hatásai mellett az űrruhák fajtáinak előnyeit, hátrányait, a hőmérsékletváltozás és a súlytalanság nehézségeit. Kísérlettel modellezték a vér viselkedését a megváltozott körülmények között.

 

Fiatal tudósok

 

Munkájukkal az ezüstérmet hozták el, ezzel bekopogtattak a tudományos élet kutatói ajtaján, hiszen nevüket ezentúl a Budapesti Műszaki Egyetemen is jegyzik. A csapat tagjai: Csicsák Roland végzős tanuló, aki orvosi egyetemre készül; Fazekas Gergely 11. évfolyamos tanuló, ő műszaki pályára készül, mérnök szeretne lenni; Szűcs Bernadett 11. évfolyamos tanuló, aki építészmérnök szeretne lenni, de biológia emelt szintű órát is hallgat. Mindhárman fizika orientációs tanulók, vagyis a fizikát már 9. évfolyamtól emelt szinten tanulják, az utolsó két évben heti 6 órában.

 

Különdíj is

 

A második helyezés mellett Tóth Diána felkészítő tanár munkáját különdíjjal jutalmazta a neves zsűri, valamint dr. Kádár György, a verseny fővédnöke. Kiemelték, a tanárnő átgondolt tantárgyi koncentrációját, vagyis a biológia és a fizika határterületének gondozását, valamint a témaválasztást és a versenykiírás legjobb adaptációját a középiskolai felkészítésre.

A tanulók jutalomból élőben láthatták a MASZAT-ot, az első magyar műholdat, betekinthettek a második magyar műhold, a SZMOG gyártásának előkészületeibe, és megtekinthették a BME tanreaktorát.