Balázs Attila és Barna bácsi kapcsolata közel egy éve kezdődött úgy, hogy először csak közvetve tudtak egymásról. A belvárosi hajléktalan optikailag nem a társadalom által megszokott otthontalan: nem járkál szatyrokkal a kezében, ruhája tiszta, rendezett, borotvált arcán egyedül a tekintete tanúskodik nehéz sorsáról. A felületes szemlélő úriembernek is nézhetné az idős hajléktalant, amikor görbebotjára támaszkodva kocsma helyett a karácsonyi szentmisére indul. Balázs Attila, Escher Károly-díjas nyíregyházi fotóriporter a képsorozat készítése előtt több időt töltött az öregúrral. Megismerte életét, tragédiáját és azt a felfogást, ami sorstársaitól megkülönbözteti. Nem temetkezik önsajnálatba, nem fojtja bánatát alkoholba, hanem hisz Istenben és reméli, élete még jóra fordul.

EGYÜTT INDULTAK A TEMPLOMBA

Balázs Attila úgy gondolta, Barna bácsi érdemes arra, hogy egy képsorozattal tisztelegjen előtte. Jó alkalomként kínálkozott a karácsonyi éjféli misre, amire az idős hajléktalant elkísérte. Belvárosi búvóhelyén találkoztak, ahol az öregúr ünnepi viseletet öltött: öltönyben, nyakkendőben és fehér ingben indult útnak december 24-én. A fotós követte őt a templomba, megörökítette, ahogy hallgatja az igét, gyertyát gyújt, majd áldoz. A mise után visszakísérte égboltos otthonába és megvárta, míg nyugovóra tér. A több rangos elismeréssel büszkélkedő, sokat tapasztalt fotóriporter azt mondta, az utolsó exponálásnál, ahogy december 25-én, hajnalban visszanézett rá a fedél nélküli úr, egyetlen pillantásával hitelessé tette minden addigi mondatát, mozzanatát. Tekintete mindent elárult, benne volt 62 évének minden nehéz és szép pillanata. A Barna bácsi különleges történetét bemutató emberközpontú dokumentarista sorozatot a nemzetközi szakmai zsűri a kategóriák fölé emelt André Kertész Nagydíjjal jutalmazta.

MEG KELL ÉRTENI A FOTÓALANYT!

Balázs Attila, Escher Károly-díjas fotóriporter azt vallja, életformává vált hivatásáról, hogy mindegy mit örökít meg, minden esetben megpróbálja megtalálni az embert. Azt az embert, aki valamilyen szempontból példaként, tanulságként, vagy érdekességként állhat a többi ember előtt. Van, hogy egy téma fotózása előtt többször visszatér alanyához, beszélget vele, megpróbálja megismerni, megérteni, hiszen olyan tudással szeret rendelkezni, amely lehetővé teszi azt, hogy később olyan képet lásson viszont, amit elképzelt, amit láttatni szeretne és ami hiteles. A fényképezésről azt mondta, kellő tudatosság, alázat, idő és érdeklődés szükséges ahhoz, hogy a fotós elérje azt, hogy ha valaki a világ bármelyik részén megnézi a képét – amiben benne van maga a fotós is – ugyanazok a gondolatok jussanak eszébe, mint neki, amikor a kép készítésébe kezdett.

BUDAPESTEN IS BEMUTATJÁK A KÉPEIT

A 33. Magyar Sajtófotó Pályázaton Balázs Attila megkapta A megyékben dolgozó legjobb fotóriporternek járó díjat is. Az elismerést harmadik alkalommal ítélték oda a 20. század egyik legjobb fotóját (Az életéért küzdő őz, 1995. tele) is készítő nyíregyházi alkotónak. A 33. Magyar Sajtófotó Pályázat pályaműveiből 2015. március 20-án nyílik kiállítás Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, amit május 17-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Balázs Attila díjazott – a karácsony alkalmával született – munkájáról az ünnepek során a nyiregyhaza.hu is beszámolt.

Mikita Eszter