A pedagóguspálya művészet, értékeket közvetítő hivatás – erről beszélt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év tanára díjak átadóünnepségén, Budapesten szombaton.

Az Év tanára díjat 2020-ban Orosz Tamás, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium testnevelő tanára kapta, aki nyolc éve tanít testnevelést, diákjai jelölték a 2019-20-as tanév Év tanárának díjára!

Megannyi mindenben kiállt értünk. Sokszor szembenézett másokkal azért, hogy nekünk jó legyen. Bármi problémánk van meghallgat és próbál mindig 100%-os segítséget nyújtani. Nála jobb tanárt el se lehet képzelni. Igazságos, jókedvű segítőkész – írták róla diákjai.

Orosz Tamás jelölése alkalmával így nyilatkozott a kozepsuli.hu-nak:

Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza?

- Még diák voltam, amikor rossz napokon (legyen az családi, egészségügyi, magánéleti probléma) észrevettem, hogy milyen pozitív hatást tudott gyakorolni rám egy-egy igaz pedagógus. Már az arcomon látták, hogy valami problémám van és szinte ösztönből tudták, hogyan feledtessék velem. Egy jól elhelyezett poénnal, elevenembe talált kérdéssel, vagy csak egy kedves szóval. Azonnal feltöltve éreztem magam, mint amikor a mai okostelefonokat gyorstöltőre teszi az ember. Akkor határoztam el, hogy ezt szeretném csinálni. Tanítani és nevelni a gyerekeket.

Milyen tanítási módszereket tart a legmegfelelőbbnek az óráin?

- Testnevelő tanárként az egyik kedvelt módszerem a szemléltetés. Egy-egy új gyakorlatot sokkal szívesebben hajtanak végre a diákok, ha látják, hogy én is megcsinálom. Lelkesebbek és sokkal nagyobb tisztelet alakul ki bennük, mikor már tudják, hogy nem csak beszélek róla.

Mint osztályfőnök a kooperatív módszereket kedvelem. Folyamatos együttműködés, interakció a diákokkal. Így jobban megismerhetjük egymást. Így sokkal bizalmasabb viszony alakul ki diák és osztályfőnök között.

Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?

- A tanár-diák viszony az oktatás egyik Szent Grálja. Meg kell ismernünk diákjainkat. Időt kell szakítanunk rájuk, érdeklődni (nem kíváncsiskodni!), hogy többet tudjunk meg róluk, ezáltal jobban megismerhessük őket. A körülményeiket. Ha ezekkel tisztában vagyunk, pár egyszerű kérdéssel, dicsérettel fel tudjuk dobni a napjukat. Gondolni kell arra, hogy van olyan tanuló, aki ha hazaér, egy kedves szót nem kap. Vagy annyit se kérdeznek tőle, „hogy telt a napod?” Lehet az a két perces érdeklődés, amit egy pedagógus tanúsít, a gyerek fénypontja lesz azon a napon. Érzi, hogy érdekel valakit. Ha ez kialakul, az órákhoz is úgy fog hozzáállni, ahogyan kell. Mert a gyerek érzi, hogy ki az, aki törődik vele és ki az, aki csak a tanagyagot akarja leadni minél hamarabb, és ehhez igazodik.

Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?

- A tanári pályán szerintem nincs olyan pedagógus, aki ne került volna pár alkalommal kínos helyzetbe. Úgy gondolom, ha a szituáció engedi, akkor humorral kell reagálni. Egy jó poén lehet a legjobb feszültségoldó ezekben a szituációkban.

Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?

- Ehhez a kérdéshez saját példát tudok írni. Nagyon remélem, hogy minimális azon tanárok száma, aki ilyet átélt pályafutása során…Számomra a legnehezebb pillanat eddig két diák (testvérpár) elvesztése volt. A Nyíregyházi Szc Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium előtt egy kis, határ menti általános iskolában tanítottam Mezőladányban. Pont abban az évben, mikor munkahelyet váltottam, a nyári szünet alatt két diákom a Tisza folyóba fulladt. Ez 5 éve volt és a mai napig felkavar, amikor eszembe jut. Azóta is minden évben, halottak napján elmegyek Mezőladányba emlékezni..

A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghez vinni?

- Nagyon örülnék neki, ha minimálisra csökkenne a magyarországi iskolákban a lemorzsolódás aránya. Sok értékes, nehéz sorsú gyermek hagyja el idő előtt az iskolákat és kerül ki a nagybetűs ÉLETBE túl korán. Megfelelő végzettség és tapasztalat nélkül. Erre jó megoldás lehet az ösztöndíjprogramok minél szélesebb skálája, elterjedése.

Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?

- A legnagyobb sikeremnek azt tekintem, hogy miután elvégeztem a család-és gyermekvédelem szakot, ezzel is elkezdhettem foglalkozni az iskolában, mint gyermek és ifjúságvédelmi felelős. A munkahelyem jellegéből adódóan, elsősorban nem az jut eszembe erről a kérdésről, hogy milyen versenyre vittem őket; hanem az, hogy segíthetek olyan hátrányos/halmozottan hátrányos gyerekeknek is szakmához, érettségihez jutni, akik egyébként idő előtt kilépnének a közoktatás rendszeréből. Ebben nagyon nagy segítségemre van az iskolánk állandó pszichológusa.

Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl, milyen feladata van a diákokat érintően?

- Egyértelműen a nevelés és a segítségnyújtás. Nekem még nincs gyerekem, de hiszem, hogy minden problémánkat otthon kell hagyni, amikor belépünk az iskola kapuin. Ha kell, elmagyarázom nekik, hogy maguktól köszönjenek. Vagy szólok, hogy ha belép egy helyiségbe, vegye le a sapkát. Egyszerű, hétköznapi dolgok ezek.  A tisztelettudó magatartás nagy előnyhöz juttathatja majd őket belépve a munka világába. Nem abból kell kiindulni, hogy „ez nem az én feladatom, a szülő nevelje meg”.

A segítségnyújtás a pedagóguson múlik. Mennyire érzékeli a diák hangulatváltozásait. Ha erre valaki érzékeny, használja, szánja rá az időt és energiát. Ha nem, akkor érdemes nonverbális kommunikációról szóló könyveket olvasni, hogy fejlődjön benne. Fontos megértenünk diákjaink lelkivilágát, beszélgetni velük, segíteni nekik. Soha nem fogja elfelejteni ezeket a pillanatokat.