A régészek csak ritkán érzik magukat Indiana Jones-nak

Fémdetektorral kerestek elrejtett szegeket nyíregyházi középiskolások a város határában. Egy olyan gödörben dolgoztak, amiban 1600 éve egy kutyát hantoltak el és némi cseréptöredéket is tartalmazott. A diákok nagy lelkesedéssel láttak munkához.

– Eddig tetszik, vagyis eddig izgalmasnak tűnik – mondta Vadilku Viktória, aki a gyűrűjén mutatta be, hogyan sípol a fémdetektor, ha talál valamit.


 

Szarmata települést találtak

 

 

A szakértők az elmúlt hetekben már alaposan megvizsgálták a leleteket. Az értékesebb tárgyakat össze is gyűjtötték. Kiderült, hogy egy a Kárpát-medencében gyakori nép nyomaira bukkantak.

– Egy szarmata teleprészletet találtunk most pont ezen a részen, ahol vagyunk, és tőlünk északra van egy szarmata temetőrészlet is, a déli meg északi részen pedig van egy rendkívül hosszú árok, ami 600 méteren keresztül megy észak fele – tette hozzá Körösfői Zsolt feltárásvezető.

A régészek körbevezetettek a gyerekeket a feltáráson és részletesen megmutatták nekik mii tartalmaznak a különböző gödrök.

– Ezek a gödrök elsősorban tároló gödrök, akkori terménynek vagy szemetesgödröknek használták őket – mutatta meg az egyik gödröt Jakab Attila régész.

 

 

A honfoglalók is eljöttek

 

 

Nemcsak régészkedni lehetett a nyílt napon, akinek kedve volt, íjjal is célba lőhetett. Honfoglaláskori ruhában fogadták a gyerekeket, és olyan eszközöket lehetett kipróbálni, ami 1000 éve szinte minden családban megtalálható volt.

– Az tetszett a legjobban, hogy íjászkodtunk, mert még soha nem íjászkodtam, és ami a legjobban tetszett, mikor a sapkát felvehettem – fogalmazott az általános iskolás Migler Zsombor.

 

 

Indinek ez talán unalmas lenne

 

 

A játékok mellett az is kiderült a mai napon, hogy a régészek munkájához nagy türelemre és fegyelemre van szükség. Szenzációs, filmekbe illő kincseket csak nagy ritkán találnak.

– Egy kívülálló, aki nem lát bele ebbe az életbe, nyilván az India Jones életérzés fordul meg a fejében, hogy olyen munkálatok folynak, mint a filmekben. Termesztésen minket is elkap időnként ez az érzés, ha vannak olyan folyamatok, de nem minden nap ennyire izgalommal teljes – mosolyogott Lukácsné Nagy Márta, a Jósa András Múzeum régésze.

 

A mai napon országszerte 20 városban mutatták be szakemberek, mi történik egy feltáráson. A Jósa András Múzeum ehhez az akcióhoz kapcsolódott a Régészet Napján.

 

Z. Pintye Zsolt