A technika illúziója – Megnyílt a Kállay Gyűjtemény első idei kiállítása
A technika illúziója címmel nyílt meg a Kállay Gyűjtemény 2024-es évének első képzőművészeti kiállítása. Szegedi Attila festőművész 20 festménye került a gyűjtemény emeleti kiállítóterébe, tájképek és portrék egyaránt. A megnyitón dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere elmondta, Nyíregyháza számára kiemelten fontos a vármegyében élő kortárs művészek támogatása.
Sikeres évet zárt 2023-ban a Kállay Gyűjtemény, alapításának 30. esztendejében. A látogatói szám meghaladta a húszezret, ezt a tendenciát pedig idén is folytatni szeretnék. Csütörtökön délelőtt az idei év első képzőművészeti tárlatát nyitották meg a gyűjtemény emeleti kiállítóterében, mely kiállítás a jövő héttől a magyar kultúra napi kamarakiállítással egészül ki.
– Szegedi Attila festőművész kiállítási anyagából kerül bemutatásra egy kamarakiállítás. A Kállay Gyűjtemény már egy évtizede felvállalta a városban és a megyében élő tehetséges képzőművészek munkásságának bemutatását, akik már inkább a profizmus felé hajaznak. Ilyen többek között most Szegedi Attila is, akinek a munkáit meg lehet tekinteni e hónap 18-ától – mondta el a Kállay Gyűjtemény vezetője, Dohanics László.
Szegedi Attila mátészalkai születésű festőművész érdeklődése a rajz, festészet és művészetek iránt már az általános iskolában megmutatkozott. Több hazai és külföldi településen állították már ki alkotásait. Olajfestékkel dolgozik, legtöbbször farostra vagy vászonra. A Kállay Gyűjtemény falaira 20 festménye került fel, tájképek és portrék egyaránt. Elmondása szerint számára a technika rendkívül fontos, talán fontosabb is, mint maga a téma, nem véletlen tehát, hogy a tárlat A technika illúziója címet kapta.
– Nekem a technikai illúzió, maga a technika a legeslegfontosabb a művészetemben. Ezzel tudom leginkább kifejezni önmagamat. Kihívást jelent nekem a realista stílus, mivel próbálom fokozni, nem akarok elmenni a hiperrealizmusig, mert próbálok megmaradni ezen a szinten, viszont egy minőséget mindig akarok hozni. A kihívást én abban keresem, hogy bele próbálok jobban mélyülni a dolgoknak a mikéntjébe, hogy mi hogyan működik, hogyan van a mechanizmusa. A realizmus nekem mindig is ezt jelentette, ez az igazság, nekem mindig ez volt a csapásirány – mesélt munkásságáról a kiállító festőművész, Szegedi Attila.
Ahogy Szegedi Attila fogalmazott, alkotói tevékenységében rendszeresen kísérletezik, mindenben a szépséget, az esztétikát, az egyensúlyt keresi. A kiállítás megnyitóján dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere mondott köszöntőt, melyben hangsúlyozta, hogy nemcsak a Kállay Gyűjtemény, hanem a város számára is kiemelten fontos a vármegyében élő kortárs művészek támogatása.
– Tavaly volt 30 éves a Kállay Gyűjtemény és ennek örömére a történetében először átlépte a húszezres látogatószámot, egy igen szép bevétellel is. Ők a zászlójukra tűzték azt, hogy azokat a kortárs, tehetséges festőművészeket, akik félprofik, tanítanak mellette, vagy a festészet a hobbijuk, őket is felkarolják, és ez az első kiállítás, ahogyan ez tavaly is volt, pontosan egy olyan megyében élő művésznek az alkotásait tartalmazza, aki mellette tanít is, de mivel nyilván a képzettsége igen magas szintű, ezért fest is. Hogyha valaki eljön és megnézi ezeket a műveket, akkor láthatja, hogy igen komoly alkotóművészről van szó, aki érti a festészetnek, a fényeknek, a színeknek a harmóniáját, az azokkal való játékot – emelte ki dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.
Szegedi Attila A technika illúziója című tárlata február 29-ig várja a látogatókat a Kállay Gyűjtemény emeleti kiállítóterében, amely a magyar kultúra napján nyíló Geszterédtől Rakamazig időszaki kiállítással egészül majd ki hétfőn.