Két drámai anyaszerepet is játszik egymás után (és közben) Horváth Margit, a Móricz Zsigmond Színház művésze. Más-más módon, de mindkét színdarab nagyon kemény családi konfliktusokat mutat be, miközben régóta lappangó feszültségek, titkok látnak napvilágot. A Váratlan vendég és az Augusztus Oklahomában az évad remekművei, kitűnő előadások, pazar színészi alakításokkal.

– Ritka ám, amikor egy színész életében nemhogy egy évadban, de egymást követően két ilyen szerep adódik. Bár a hasonlóságok mellett jelentős eltérések vannak az anyafigurák között, mindkettőnek több színe és árnyalata tűnik elő, remélem, sikerült mindezt érzékletesen ábrázolnom. Nem tudnék különbséget tenni, melyiket kedvelem jobban – szögezte le elöljáróban a kollégái által Huginak becézett színművész. – Mindkét darab a nőkről, a női lélekről is szól, miközben a férfi nézőket ugyanúgy megrázza.

– A párhuzamosság következtében előfordulhat, hogy egy jelenetnél Sybil helyett Mattie szövege jut eszedbe?

– Nem könnyű helyzet, ha például az egyik darabot délelőtt próbálom, a másikat este játszom; esetleg egymást követő napokon adjuk elő őket – de ez is a szakmánk velejárója. Természetesen nem keveredhetnek össze a szerepek, s nemcsak azért, mert eltérő a két nő karaktere, habitusa. Az egyik ugyanis úrinő, míg a másik egy nyersebb figura. De érdekes mindkettő, nincs ellenemre! A 2006/2007-es évadban történt hasonló, amikor hol a Csárdáskirálynőt játszottam, hol a Finitót, az előbbiben egy dívát, az utóbbiban lepusztult nőcit alakítva. Nagyon izgalmas volt!

– A Váratlan vendégben a ház úrnőjét, Sybil Birlinget jeleníted meg, az előadás során csak későn jön felszínre az anya-lánya konfliktus. Ezzel szemben Mattie Aikent megformálva folyamatosan szapulod a fiadat Oklahomában. Te civilben inkább anyatigris vagy, tehát az õ ellentétük, miként tudtál elmélyülni e két szerepben?

– A színész általában megpróbálja a saját életéből megkeresni a párhuzamot, noha olykor nagyon mélyre kell nyúlnia. Nem titkolom, borzasztóan megvisel az az érzelmi hullámzás és viselkedés, amit a színpadon át kell élnem, s bemutatnom, mert tőlem nagyon távol áll ez az anyatípus. Talán lélekben ezért nem tudtam velük teljesen azonosulni, különösen nem Mattie figurájával, mert borzasztó, hogy valaki ennyire ördögi tud lenni a saját gyermekével. Nos, ekkor jön segítségül a színészi véna, és a rendező tanácsai. A nézők számára talán utálatos, jobb esetben csak idegesítő szereplőket formálok meg, akiket igyekszem úgy bemutatni, hogy ha a cselekedeteiket és eszközeiket nem is tartjuk elfogadhatónak, a motivációik érthetővé váljanak. Szerintem nagyon nagy felkiáltójellel állítja elénk mindkét előadás azt a gondolatot, hogy felületesen, információk hiányában ne ítélkezzünk senkiről, mert nem tudhatjuk, miért viselkedik úgy. Ha ismernénk a hátteret, talán elfogadóbbak lennénk, még ha nem is értünk egyet tetteivel.

– Ha nem magadból építkezel, akkor mi kell ahhoz, hogy ennyire gonosszá válj a színpadon?

– Mattie esetében abszolút Szikszai Rémusz, a rendező! Hihetetlenül pontosan tudta, mert kész volt az agyában, hogy melyik szerep miről szól, s mit akar láttatni általuk. Ráhagyatkoztam és ráhagyatkoztunk, mentünk vele, nem kérdőjeleztünk meg semmit (azt hiszem, ezt a többiek nevében is mondhatom). Amit az olvasópróbán felvázolt, az végig úgy történt és működött, fantasztikusan jó munka volt. Egyre ritkább, hogy az ember ennyire rábízza magát a rendezőre. Izgalmas most összehasonlítanom a két próbafolyamatot, s azt, hogyan léteztem bennük színészként. A Váratlan vendéget rendező Guelmino Sándor végig hagyta, s várta, hogy melyik próbára milyen ötleteket, megoldásokat hozok, miközben szinte észrevétlenül rá is vezetett dolgokra, hogy összeálljon az alakítás. Ennek az együtt dolgozásnak pedig ez a szabadság, s az útkeresés volt a gyönyörűsége és izgalma. Nagyon szerettem mindkét munkafolyamatot.

– Úgy gondolom, az is a színház feladata, hogy az előadások gondolkodásra késztessenek.

– Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan néző, aki nem ismer fel e két színdarabban olyan szituációt vagy konfliktust, ami a saját életében is előfordult, így kicsit görbe tükröt tartunk magunknak és másoknak.

– A titkok arra valók, hogy egyszer kiderüljenek – ha nem is kellemes. Az elfojtott érzelmek, indulatok, sérelmek előbb-utóbb utat találnak a felszínre...

– Valóban. A titkolózásban felőrlődik az ember, nem lehet éveken, évtizedeken át elfedni, s a sírba vinni. Vagy ha igen, akkor annak megvan a következménye: az ember keserűvé, gonosszá válik. Mindkét előadásra igaz ez a gondolat, hiszen bár sok évtized van a kettő között, mégis, ma is, újra és újra friss tud maradni mondanivalójuk.

– Mindkét darabot láthatják a nézők az előttünk álló tavaszi évad során, emellett milyen feladat vár még rád a közeljövőben?

A Jó estét nyár, jó estét szerelem előbemutatójára készülök, amit a Krúdy Kamarában játszunk majd jövő évadban kamara bérletes nézőinknek, de kivisszük a Rózsakertbe is június 17-én, 18-án és 20-án is. Érdekes kihívás lesz.