A Tourist Police program diákjait jutalmazták meg Nyíregyházán
Fotó: police.hu

A tíz legaktívabb diák oklevelet és emléktárgyat kapott példamutató bűnmegelőzési, közösségi szolgálatáért.

Oklevéllel és emléktárggyal jutalmazta Dr. Illés László r. alezredes, városi kapitányságvezető és Dr. Ulrich Attila alpolgármester 2019. október 26-án Nyíregyházán azt a tíz középiskolai tanulót, akik az idei Tourist Police programban példamutató bűnmegelőzési, közösségi szolgálatot teljesítettek.

Idén 74 diák vett részt a programban, akik napi 3-4 órában a turisztikai szempontból kiemelt területeken, és a város nagyobb rendezvényein teljesítettek szolgálatot bűnmegelőzési szakemberekkel, valamint egyenruhás járőrökkel.

Az immár hagyományosnak mondható bűnmegelőzési program célja, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a megyeszékhelyre látogató hazai és külföldi turistáknak szükség esetén segítséget, útbaigazítást nyújtsanak akár idegen nyelveken is.

 

Forrás: police.hu