Kivételesen most nem egyedül érkezett hozzánk, hanem a 93 éves nyugállományú honvéd alezredessel, Szaniszló Istvánnal, és az ő eredetileg orosz katonának szánt nagy értékű órájával. Így jutottunk el a beszélgetés során Nyíregyháza ’56-os megszállásától Bordás Béla megajándékozásáig.
– 1956. november 8-án úgy foglalta el a szovjet hadsereg Nyíregyházát, hogy egy harckocsit nekivezettek a város kapujának. A városzár szétszakadt, a szovjetek pedig bejöttek – kezdte a beszélgetést Szaniszló István, aki a forradalom idején a légoltalmi törzs tisztje volt. – A forradalmi bizottság minden tagját elfogták. Nekem szerencsém volt, mert rögtön nem találtak meg, hiszen a pincében tartózkodtam. Figyelnem kellett arra, hogy a szirénák mindig be legyenek élesítve, hogyha bombáznák a várost, a lakosság éjjel-nappal riasztható legyen. Én, mint a légoltalmi törzsnek a tisztje, ott ültem a pincében és vártam, hogy mikor kapunk az országos szervtől riasztóparancsot. Hajnali négy órakor arra lettem figyelmes, hogy verik a pince ajtaját. Kiléptem, és a szovjet katonák két pisztolyt az oldalamba nyomtak. A szolgálati pisztolyomat rögtön elvették és betereltek a városi tanács alatti dufartba. Ott már rajtam kívül 40 fogva tartott személy várakozott. Próbáltam elmagyarázni, hogy nem vagyok forradalmár, hanem a légoltalom tisztje. Közben a kiskatona elmondta ezt a parancsnokának is – emlékezett vissza a nyugalmazott honvéd alezredes.

AZ ÓRA ÉLETET MENTETT

– Én a távolból figyeltem az orosz katona és a parancsnok beszélgetését – folytatta. – Rögtön észrevettem, hogy a katonának egy szegecselt ruszki óra van a kezén – nekem pedig egy nagy értékű volt. Megbeszéltük, hogy órát cserélünk, de úgy, hogy a parancsnok ne vegye észre. Végül a 40 embert elvitték, engem egyedül pedig elengedtek. Ezt úgy veszem, mint aki az óracserével életet kapott. Ha ő nincs, nem biztos, hogy túlélem. Egész életemben azt éreztem, én még mindig tartozom ennek a katonának. Két évvel ezelőtt elhatároztam, a nyugdíjamból veszek egy méltó órát és megkeresem, illetve megújítom a tiszteletemet az Ukrajnában élő orosz katonával. Korom miatt azonban ezt már nem vállalhattam, ezért amikor megláttam a városgondnokot a televízióban, úgy döntöttem, ő a legméltóbb ember arra, hogy megkapja ezt a nagy értékű órát. 1953. március elseje óta Nyíregyházán élek. Bordás Béla sokat tett és tesz a városért, szereti az embereket és szereti a várost is. Nála még jobb helye lesz az órának, mintha a volt orosz katonának adnám oda – hangsúlyozta Szaniszló István.

KÖNNYBE LÁBADT SZEMEK

Így lettünk a szerkesztőségben mi is szemtanúi az ajándékozásnak, amit a mindig nevető városgondnok is megkönnyezett. Elmondta, nagyon meglepődött a felkeresésen és azon pedig még inkább, hogy egy városlakó méltónak tartja őt arra, hogy viseljen egy ilyen sok szimbolikus üzenettel telitűzdelt órát. Megígérte, mindig büszkén fogja viselni az órát, emlékezve annak több mint ötvenéves előtörténetére.

Bruszel Dóra