A végére is jutott egy győzelem - Kiss Norbert minden időmérőt megnyert

Okt 6, 2024

Spanyolországban zárult a kamion Európa-bajnokság 2024-es idénye. A Révész Racing hatszoros Európa-bajnoka, Kiss Norbert megvédte címét, ennek ellenére nem csökkentette tempóját, és szombaton előbb megnyerte az első versenyt, majd a másodikon harmadik lett. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével induló pilóta vasárnap is a leggyorsabb volt az időmérőn Jaramában, azaz a tavalyi évhez hasonlóan 2024-ben is mindig az övé volt az első rajthely! 
Az első futam rajtja szoros volt, a második pozícióból induló Jochen Hahn is próbált az utolsó pillanatban fékezni Kiss Norberthez hasonlóan, így a két autó össze is ért az első kanyarban. A Révész Racing versenyzője fordult el végül elsőként, és ettől kezdve komoly tempót diktált. A második kör után már közel három másodperc volt az előny, és nem is veszélyeztette senki az Európa-bajnokot. Magabiztosan nyerte a futamot Hahn és Sascha Lenz előtt. 

A nap második versenyén, a fordított rajtrács miatt a 8. helyről indulhatott a MOL támogatását is élvező Kiss Norbert. A rajt nem sikerült rosszul, de Jaramában nagyon nehéz előzni. Két pozíciót így is gyorsan javított, ám a bajnoki második Jochen Hahn haladt előtte, aki Steffi Halmot üldözte. Albacete meglépett az élen, de a mögötte haladó ötös három másodpercen belül volt. Végül nem változott a sorrend, Kiss Norbertet hatodikként intették le, majd jöhetett a gumifüstöléssel tarkított ünneplés...
A HUMDA által is támogatott pilóta és csapata fantasztikus szezont tudhat a háta mögött. 14 pole pozíció mellett 19 futamgyőzelmet aratott, és újra Európa-bajnok lett, a Révész Racing pedig a csapat EB címet is begyűjtötte!  

Előző hír
Értékes Esték: Burger István életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők
Következő hír
Vereség Kaposváron - idegenben játszottak a kosarasok

Kapcsolódó híreink