A végletekig harcoltak a Tigrisek, de nem jutottak be az NFL döntőjébe

Erősen szeles, de napos időben léphettek pályára a Tigrisek a Vasas Pasaréti Sportcentrumban, ahol a Budapest Wolves-zal küzdöttek meg a döntőbe jutásért. A két együttes egy izgalmakkal teli, kiélezett meccset vívott egymással. A Farkasok az első negyedben hamar megszerezték a vezetést, a következő etapban viszont a Tigrisek voltak eredményesek és a nagyszünetre 14-14 volt az eredmény. A Tigers ugyanolyan iramban jött ki a második félidőre, mint ahogy játszott az elsőben. Ismét szépen araszolt előre a szabolcsi együttes és 21-14-ről felzárkóztak 21-20-ra, de az extrakísérlet nem jött be, így elmaradt az újabb döntetlen.

Ezt követően egyre magabiztosabb lett a hatszoros bajnok és végül 35-20-ra győzött.

Thomas Smythe a Tigrisek vezetőedzője szerint:

Az első félidőben a szezonbeli legjobb teljesítményünket nyújtottuk. A harmadik és a negyedik negyedben viszont egy kicsit csalódást keltő volt a játékunk.

Az eredménnyel a győztes Farkasok léphetnek majd pályára a Szusza Ferenc Stadionban a 13. Hungarian Bowlon, ahol a Miskolc Steelers lesz az ellenfelük.

A Nyíregyháza Tigers annak ellenére, hogy idén nem tudtak a fináléba jutni, minden egyes szezonjukban elérték a rájátszást. Most a Tigrisek mérkőzései véget értek, viszont ősszel sok ismerős arcot láthat majd a közönség, mert indul a juniorok szezonja. A fiatalok megmutathatják, hogy mit tanultak a felnőtt mezőnyben.


Szoboszlai Tibor

Fotó: Nyíregyháza Tigers