Adományt kapott a Jósa múzeum, Pregitzer Fruzsina ajánlott fel értékes tárgyakat
Hozzávetőleg 1 millió forintra becsülték a múzeumban azt a kárpitos bútor szettet, amit a Jósa András Múzeumnak adományozott Pregitzer Fruzsina színművész. Gyerekkorában ilyen tárgyak vették körül, nehezen is vált meg tőlük, de boldog attól, hogy sokak gyönyörködhetnek majd az értékes tárgyakban.
Bár felújítás alatt áll a nyíregyházi Jósa András Múzeum, ám a munka nem állt le az intézményben, többek között fogadják a nagylelkű adományokat. Bár a munkatársak nem a Benczúr téren, hanem különböző helyszíneken dolgoznak, lázasan készülnek az átadást követő kiállításokra. Szerda délelőtt Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színész, szülei hagyatékát ajándékozta édesapja szándéka szerint a Jósa András Múzeumnak.
„Pregitzer Fruzsina színművésznőtől kaptunk egy szettet. Három darabból áll. Az egyik egy kis kártyaasztal. Ez egy biedermeier a 19. század közepéről, a ’60-as éveiből származik. Mögöttem egy kézi csomózású perzsaszőnyeg, szintén a 19. sz. közepéről, illetve a harmadik az a kis kávéskészlet a két székkel, kanapéval, asztalkával. Azt inkább a 20. század elejére keltezném”
– tájékoztatott Mohácsi Endre, a Jósa András Múzeum főmuzeológusa. Jó állapotban érkeztek a tárgyak, hála azért, hogy nagyon vigyáztak rá, vélhetően kevés dolguk lesz a restaurátoroknak, mielőtt egy kiállításban szerepelnének. A történeti gyűjtemény iparművészeti egységébe kerülnek a tárgyak, bútorok – tette világossá a jövőt a múzeum igazgatója.
„Említettem a sajtótájékoztatón, hogy háromféleképpen szoktunk műtárgyakat beleltározni a múzeumba. Régészeti ásatáson hozzánk került anyagok, aztán amit adományoznak, és amit vásárolunk, pályázati úton. Most ez egy adományozás, és ennek örülünk a legjobban. Természetesen kiállításba kerül majd az anyag, és akkor hírt adunk róla”
– fogalmazott a Jósa András Múzeum igazgatója, dr. Rémiás Tibor. A Jósa András Múzeum 1 millió műtárgyat kezel, mely nagy része, 85%-a régészeti anyag, hiszen ásatás során jelentős kincs kerül elő a föld mélyéből. A többi a néprajzi, történeti, iparművészeti, illetve irodalomtörténeti kategóriába tartozik. A nyíregyházi színésznő adományozott már a székesfehérvári püspöki egyházi gyűjtemény számára is kincseket.
„Pici gyerekkorom óta egy ilyen ellentmondásos viszony volt közöttünk, mert a szüleim nagyon féltették őket, persze egy gyerek ráül, rákönyököl, eszik rajta, de tilos volt ezt csinálni. Az emberben kiépül egy tartózkodás, és egy viszonyom lett ezekhez a tárgyakhoz. Telt-múlt az idő, és ahogy az ember sok mindent megtud a világból, értékeli mások munkáját, mások létezését, mi is megtanultuk a húgommal értékelni, hogy mi munka lehet ezeknek a tárgyaknak az elkészítésében, így teljesen érthető volt utólag is a szüleimnek a féltése. Amikor elmentek a szüleim, felötlött bennem, hogy esetleg pénzt csinálok belőlük. Aztán átsuhant bennem édesapám mondata, hogy valamit kezdeni kellene ezzel a múzeummal. Utólag úgy gondolom, hogy óvatosan fogalmazva, édesapám is azt mondta, hogy ezek nem használati tárgyak igazából”
– vallott az adomány kapcsán Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színész, érdemes művész.
Így született meg a döntés, hogy közkinccsé tegye a régi bútorokat, hiszen egy közgyűjteményben meglátogathatja, megnézheti a kedves tárgyakat. Így kelnek majd életre az emlékei. Megtanulta, hogy a régi kézműves munkákra vigyázni kell, szeretni és tisztelni illik azokat. Pregitzer Fruzsina ma is értékes bútorok között él, sőt vannak még újabb múzeumba, kiállításra való ajándékok is a birtokában.