A család ősei az 1753-as telepítési pátens hívó szavára Orosházáról szekereztek át a jobb élet reményében Nyíregyházára. Vietórisz István Tirpákok című eposzában Tréfaverő Soltészként szerepelteti őket az áttelepülő családokat bemutató névsorában. E család sarjaként látta meg a napvilágot 1900 tavaszán Soltész István. Nyíregyházán elvégezte a tanítóképzőt, majd egy évet a budapesti Képzőművészeti Akadémián tanult. Művészeti tanulmányait anyagi gondok miatt kellett befejeznie, de továbbra is szívesen festett, sőt Váci Mihályt is bevezette a festészet rejtelmeibe. Hazatérte után tanítóskodott Nagykálló-Vadastanyán, később Sóskúton, Salamonbokorban, a központi elemiben, a Körte utcai iskolában és az iparos tanoncképzőben. Tanítóként több alkalommal tett bizonyságot sokoldalúságáról. Húsvéti és karácsonyi színdarabokat rendezett, gazdálkodási bemutatókat tartott, bútort készített, ácsolt, harmóniumozott és hegedült.

KÖVETENDŐ PÉLDA

Tanítványainak az idegen városokat, tájakat, híres festményeket és szobrokat képes levelezőlapokon szemléltette. Utazás nélkül is megismertette a tanyasi gyerekekkel a nagyvilágot. Egy, az ötvenes években Kossuth-díjjal kitüntetett tanítónő büszkén emlegette, hogy ő az osztatlan iskola gyerekeinek tanítási módszertanát Soltész Istvántól sajátította el. A vallásos tanítóhoz bármikor, bármilyen gondjukkal fordulhattak az emberek.

A LÁGERBEN

1944 novemberében a szovjet katonák málenkij robotra gyűjtötték a városban az embereket. Túróczy Zoltán evangélikus püspök kérésére Soltész István önként csatlakozott, hiszen kiválóan beszélt tótul. Nyelvtudásával kívánt fogolytársai segítője lenni. 1945 januárjában, Bölc városában, a lágerben pusztító tífuszjárványban halt meg. Tisztelői 2000-ben emléktáblával örökítették meg emlékét egykori munkahelyén, a salamonbokori régi evangélikus elemi iskola falán. A táblán ez az evangéliumi vers olvasható: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (János 15,13).

Ilyés Gábor helytörténész