Szórakoztató, vívódó, negatív, félszeg és daloskedvű figurákat formál meg a színpadon. Öt bemutatója van ebben az évadban Horváth Viktornak, emellett az előzőből is jöttek át színdarabok, amelyekben színpadra lép. A Bolha a fülbe, Az öreg hölgy látogatása és a Don Juan már a Móricz Zsigmond Színház sikerdarabjai, most próbálja a Nők az idegösszeomlás szélén címűt, majd jön az Anconai szerelmesek.

– Úgy hiszem, panaszra nem lehet különösebb okod az előadásokat és a szerepeket illetően, hiszen változatosak. A Bolha a fülbe klasszikus vígjáték, melyben még az alsónadrágodat is megmutatod...

– Nagyon szeretem játszani, igazán szórakoztató az általam megformált figura éppúgy, mint az előadás! Próbálni egy kicsit guzmisabb volt technikailag (nehezen végrehajtható, nehezen kivitelezhető – K. D.), lévén sokszereplős és mozgalmas, az egyik ajtón kimegy valaki, a másikon abban a pillanatban bejön egy új szereplő. Minden mozzanat precízen kiszámolva, prózai darab létére komolyan megkoreografálva – ez adja meg ritmusát, lüktetését, vígjátéki hangulatát, ettől lesznek komikusak az adott pillanatok és helyzetek.

– Ne hallgassuk el az alsónadrágodat!

– Kollégák is kérdezték, nem érzem-e magam feszélyezve, amikor alsónadrágban rohangálok a színpadon. Igazából nem, hiszen ott számomra teljesen megszűnik a világ, csak az előadás létezik, bele sem gondolok, hogy tele a nézőtér. Ilyenkor az ember a saját dolgára koncentrál. Szerintem nagyon fontos – legyen szó bármilyen helyzetről ­ –, hogy ne kívülről lássam magam, a színpadra kell figyelnem, a szerepre és a kollégákra. Az már kevésbé számít, milyen ruha van rajtam. Felül például mindeközben ing és nyakkendő... Egy meztelen jelenet persze bizonyára feszélyezne.

– A Don Juan remek előadás, melyben több alakot is megformálsz.

– Don Alonso és Don Garcia a főbb szerepeim, emellett tagja vagyok a násznépnek, szobor a szoborcsarnokban, roma muzsikus, sőt, bandita is, aki rátámad Don Juanra.

– Sokszor kell átöltöznöd.

– Igen. Vannak olyan jelenetek, amelyeknél több időbe telik a gyors öltözés a színpad takarásában, mint amennyi időt a színpadon eltöltök. Ha minden egyes ruhadarabot összeadok, akkor negyvenvalahányat veszek fel és le az előadás során.

– A vívójelenet nagyon látványos: kívülről veszélyesnek, s persze élethűnek látszik. Sokat gyakoroltátok?

– Igen, sokat, hiszen nagyon nagy koncentrációt igényel. Olyan tőrökkel vívunk, amilyennel az olimpián a versenyzők. A különbség, hogy ők védőruhában teszik, mi pedig jelmezekben, s az arcunk is teljesen szabadon van. Nagyidai Gergő vívott, a kaszkadőriskolákban tanulta, így sokat tudott segíteni. Megtanította az alapállást, a kiszúrást, megpróbáltam elsajátítani a fortélyokat, mintha profin vívnék. A színdarabban ugyanis én tanítom meg őt, Don Juant vívni.

– Az Öreg hölgy látogatása is a kiemelkedő előadások közé tartozik, közeli érintettje vagy a drámának.

– Én játszom Ill, a férfi főszereplő fiát, akit végig erős zaklatottság jellemez. A falu lakói óriási lehetőséghez jutnak, rengeteg pénzt kaphatnak Claire-től, az öreg hölgytől, annyit, amennyit a lakosság együttesen sem látott, kiléphetnének a nyomorból. Vívódnak, hiszen ehhez nagy áldozatot kellene hozniuk. Valamilyen módon én is részese kell, hogy legyek ennek a folyamatnak, egyfolytában azon harcolok magammal, melyik úton induljak el: a pénzt és a sikert, a gazdagságot válasszam, a kiutat ebből a reménytelen életből, vagy pedig vállaljam fel, hogy nem fordulok az apám ellen.

Nagyon szerettük próbálni és játszani is Az öreg hölgy látogatását. Mindenki, a mellékszereplők is. Remek érzés a részesének lenni, mert igazán jó előadás született. Élmény Keresztes Attilával dolgozni.

– A Kurázsi mamát is ő rendezte.

– Amikor először találkoztam vele a Kurázsi mama kapcsán, az lett az eredménye, hogy a próbafolyamat áttörést hozott az életembe, mert amióta eljátszottam Fejőt, azóta Attilának köszönhetően teljesen mást gondolok a színészetről, mint korábban. A belefektetett munkám minősége és miliője, s ahogy azóta működöm a próbákon és előadásokon, egészen más lett. Nagyon szerencsés számomra a vele való találkozás.

– Április 26-án újabb bemutató: Nők az idegösszeomlás szélén. Ebben is valakinek a fiát játszod. Ki ő?

– Carlos egy erősen frusztrált fiatal srác, körülbelül annyi idős, mint én. Az édesanyja nevelte fel, az édesapját nem is ismeri, nagyon keveset tud róla. Talán éppen ezért lett belőle szűzies életet élő, túlságosan óvott-féltett, burokban felnőtt fiatalember, aki az édesanyja szoknyája mellett van biztonságban. Eközben nem veszi észre az anyja, hogy ezzel árt a legtöbbet a gyerekének. Egyetlen példa: Carlos esküvő előtt áll, és már attól teljesen lefő, ha tánc közben megfogja a menyasszonya kezét vagy derekát. Egy fura srácot kell elképzelni, aki ugyanakkor aranyos figura, nagyon szerethető színfoltja az előadásnak.

Úgy gondolom, nagyon jól szórakoznak majd nézőink ezen a színdarabon. Sok hölgy magára ismerhet majd, látva a színpadon megjelenő problémákat, helyzeteket, konfliktusokat és megoldásokat (még ha felnagyítva is), ezért lesz számukra szórakoztató.

– Az Anconai szerelmesek az utolsó bemutatód. Mekkora kihívás számodra a darab, benne Luigi del Soro szerepe? A vándormuzsikust egykoron Mészáros Árpád Zsolt játszotta.

– Nagyon örültem, persze óhatatlanul felvetődött bennem, vajon milyen lesz a nézők reakciója. ûAz Anconai szerelmesek mind a mai napig közkedvelt kultuszdarab Nyíregyházán, megélt vagy 150–160 előadást és másfél évtizedet. Sikere a remek slágerek mellett a szereplőknek volt köszönhető, Egyed Attilától Puskás Tivadaron át Horváth Margitig. Én egyszer láttam a szabadtérin, s azt érzékeltem, a nézők nem foglalkoztak a színészek korával, hogy illik-e hozzájuk bő évtized után is a karakter, hanem annak örültek, hogy őket látják még mindig a színpadon. Én is nagyon szerettem, szórakoztató volt, látszott, hogy óriási munkát tettek bele. Ez, és a sok „kikacsintás” kifejezetten tetszett mindenkinek, jól állt az előadásnak.

Nagyon kíváncsian várom a mostani felújításra érkező visszajelzéseket, s hiszem, hogy meg tudjuk ugrani a kellő szintet, hiszen nekünk is jó lesz majd játszani az Anconai szerelmeseket. Úgy gondolom, a mostani társulatot is szeretik nézőink, remélhetőleg ugyanúgy sikeresek leszünk, mint elődeink.

(Szerző: Kováts Dénes)