Mozdulatait az utcáról feltekintõ, hüledezõ nézõk feszülten követik: „Jaj, mindjárt lezuhan mellénk az aszfaltra!” Szerencsére erre nem került sor, kis idõ múlva zavartalanul beszélgettünk az épületegyüttes tetején, ahonnan gyönyörûen kirajzolódtak a zempléni hegyvonulat sziluettjei.

[REKLAM]

– Interneten láttam meg elõször ezt a nagyon érdekes sportot, s megtetszett – mondta el lapunknak. – Ezt követõen tízen hoztuk létre a Nyíregyházi Slackline Egyesületet. Kezdetben kisebb magasságban, rövidebb távot tettem meg, majd egyre hosszabb hevedereket próbáltam ki, s most eljutottam a 110 méter hosszúságig. Ez magyarországi viszonylatban elég jónak mondható. A magasságot illetõen Cseszneken, a vár környékén 40 méter volt alattunk, s a lengyelországi Lublinban nemrég 50–60 méter magasban kiültünk a hevederre, s görgõn haladtunk, mint a drótkötélpályán szokás. Tavaly Olaszországban, a Dolomitokban 150 méter magasban jártunk egy több mint 200 méter hosszú hevederen. Alföldi gyerekként ez nagyon furcsa érzés volt.

EXTRÉM Gyerek

Tamás mindig is extrém „gyereknek” számított, hiszen kezdetben agresszív görkoris volt, ám 16 éves korára a térde tönkrement, ezért eltiltották. A sportolást ennek ellenére sem hagyta abba: snowboardozott, síelt, olykor jégkorizott. Ahogy elkezdte új hobbiját, maga is csodálkozott, hogy nem rosszalkodott a térde, jóllehet erõsen igénybe veszi ez a sportág. A kötélen járás közben zenét hallgat, hogy kikapcsolja a külsõ zajokat, a külvilágot, csak a hevedert nézi. Hogy balesetet ne szenvedjen, egy 3000 kilogrammot elbíró kötéllel van kibiztosítva, aminek két végén két karika van, amit maga után húz a magasban. Ugyancsak a biztonságát szolgálja a heveder alatt található másik kötél. Szerencsére még erre soha nem volt szükség. Mint elmondta, véraláfutáson kívül más baja nem lehet.

SÁSKAPÓZBAN, LEVEGÕBEN...

– Összesen négyszer próbáltunk korábban a Korzó két épülete között, akkor is mindössze párszor jártunk a hevederen – válaszolta kérdésemre. – A magasságot kellett megszokni, s más itt a térlátásunk, hiszen ha nem akarom, akkor is látom a környezõ házakat. Szerintem akkor sem lett volna gond a mostani bemutatónkon, ha nem gyakorlunk. Lehetõleg mindig csak a végpontra, egy fix helyre nézek. Most elõre, hátra sétáltam a magasban, leguggoltam...

[REKLAM]

A „legbonyolultabb” a mostaniak közül a kitöréses állásban sáskapóz megtartása. Még a mai napon megcsinálom a „szörfözést” a hevederen, vagyis jobbra, balra kilengek a kötélen. Tervezem, hogy le is fogok „pottyanni”, s ekkor a biztosítókötél tart majd meg, de ez inkább látványelem. Nem gond a „leesés”, a fejjel lefelé lógás, gyakorlás közben is megesik, ez rutin kérdése inkább. Most stabil a két pont rögzítése, hiszen az egymástól körülbelül 28 méter távolságban lévõ A és B épületet kötöttük össze a Korzó „hídja” segítségével, de ha fához rögzítjük a hevedert, akkor befolyásoló tényezõ lehet a szélerõsség. Ha lökések vannak, legfeljebb kicsit ellent kell tartanom. A roppant sportos testalkatú fiatalember végzettsége szerint számítógépes szoftverüzemeltetõ. A mindennapokban komputeres grafikusi munkákkal és drónos videózással foglalkozik.

Sz. Kántor Éva

(Fotó: Kohut Árpád)