Állásbörze – Nyíregyházi és megyebeli foglalkoztatók felvonulása

Szep 28, 2021

A megye legnagyobb állásbörzéjén közel 40 munkaadó több száz hazai és külföldi álláslehetőséget, illetve információt kínált a fiatal és az idősebb korosztály számára is. Munkaerőpiaci szakmai konferencia, interaktív beszélgetések, vagy a karrierépítéssel kapcsolatos előadások szóltak kedden a Continental Arénában és a Nyíregyházi Egyetemen.

 

A munkaerő-keresletet és -kínálatot hivatott összeegyeztetni a nagy múltú állásbörze, melyet a tavalyi kihagyás után idén ismét megszervezett a Kelet-Magyarország című megyei napilap és a Nyíregyházi Egyetem. 

„Abban reménykedem, hogy a nap végén mindenki olyan érzéssel tér majd haza, hogy ez egy sikeres nap volt. Erről egy mondás jut eszembe: A sikerhez vezető legrövidebb út, amin elindulunk. Nem szaporítom tovább a szót, átadom a teret, hogy mindenki induljon el a standoknál, és azt kívánom, hogy a munkáltatók minél több potenciális munkaerővel találkozzanak, minél több szerződés és konkrét kapcsolat köttessen, szülessen” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az állásbörzét Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője.

Ahogy a megnyitón dr. Kovács Ferenc polgármester fogalmazott, ma már statisztikai adatok bizonyítják, hogy a fiatal munkavállalók számára egyre vonzóbb Nyíregyháza.

„A városvezetésnek, az önkormányzatnak is az az első számú prioritása, hogy segítse, lehetősége szerint támogassa azokat a beruházásokat, fejlesztéseket, amik – a már itt lévő cégeknél, vagy a még nem itt lévő cégeknél, hogy beruházási célponttá váljon Nyíregyháza – új, jól fizető, minőségi munkahelyekkel járnak együtt. Több szempontból is értékelhető ez az állásbörze. Egy csónakban ülünk – képletesen szólva –, a Kormányhivatal, az egyetem, a szakképzési centrum, a nagyfoglalkoztatók, és örülök, hogy a Kelet-Magyarország is ilyen fontosnak tartja ennek a megszervezését” – szólt a megnyitón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Köztudott, hogy a nyíregyházi nagyfoglalkoztatók dolgozóinak jelentős része nem városlakó, tehát a beruházások és a közlekedés szervezése sem csak nyíregyházi ügy, az agglomerációnak, a megyének is szól, és így lesz erős megyeszékhely városunk.

„A Hübner nyíregyházi gyára több mint 800 főt foglalkoztat. A gyár fejlődik, bővül, és a technológiai fejlődése lehetővé teszi, hogy új munkatársak jelentkezzenek, és a meglévő dolgozók is speciális tudást, tapasztalatot szerezzenek. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a gyár hosszú távon stabilan működjön, és az életpálya lehetőségét is ajánlja a nálunk dolgozóknak, a hozzánk jelentkezőknek” – fogalmazott Barabás Gabriella, a Hübner nyíregyházi gyárának HR-vezetője.

A megyei önkormányzat elnöke is szükségszerűnek ítélte az állásbörze folyamatos jelenlétét.

„Munkaügyi mutatóink nem olyan jók, mint az országban, de egyre inkább javulnak, és olyan beruházásokról tudhatunk, sejthetünk a közeljövőben, amelyek ezt a mutatót még inkább csökkenteni fogják. Ez a feladata a megyei munkaügyi paktumnak, paktumoknak is. Az elmúlt években – az elmúlt 7 évben – majd 10 milliárd forintot fordítottunk arra, hogy ezt a kínálat-kereslet oldalt egymáshoz közelítsük. Most egy újabb 2 milliárdos programot tudunk indítani, és a következő 7 évben újabb 10 milliárdos munkaügyi pályázati programok lesznek, amelyek képzéseket jelentenek, átképzéseket, a munkaerőnek a dinamikus mozgatását jelentik a megyében” – fogalmazott a megnyitón Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

A megfelelő képzettségű szakemberhez szükség van a Nyíregyházi Egyetemre, de más képző-átképző cég is fontos partner lehet a munkaerőpiacon.

„A Nyíregyházi Szakképzési Centrum megalakulása óta jelentős felnőttképzési és -oktatási tevékenységet is folytat. A térségben működő vállalatoknak a munkaerőpiaci igényeit próbáljuk kiszolgálni, hiszen a felnőttképzési struktúra talán a legrugalmasabb és a legnagyobb szabadságot biztosítja. Volt is már erre példa, nagyon jó együttműködéseink vannak a vállalatokkal. A cég megkeres minket, hogy milyen munkaerőre van szükség, mire van igény, és mi konkrétan erre az igényre készítünk egy képzési programot, és meg is valósítjuk utána ezt” – nyilatkozta Enyedi-György Mariann, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum felnőttképzésért felelős szakmai vezetője.

17 éves múltja van a Nyíregyházi Egyetemen a karrier-tanácsadásnak, az állásbörzék szervezésének. Ebben a rendezvényben is nagy lehetőséget látott a felsőoktatási intézmény vezetése.

„Ahogy többen is elmondták, az egyetem léte, jelenléte, küldetése: tanulj a lakóhelyedhez közel! – a cégekkel való együttműködés, a szoros kapcsolattartás elengedhetetlen. Nélkülük nem tudunk létezni, és úgy gondoljuk, a cégeknek is fontos a Nyíregyházi Egyetem jelenléte. Az oktatásunk, a kutatásaink, az innovációink mit sem érnének, ha azt nem tudnánk a gyakorlatban hasznosítani, ha nem tudnánk a cégekkel közösen gyakorlatban megvalósítani és piacképes állapotba hozni azokat a kutatásokat” – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja.

Az állásbörzén többektől elhangzott, azon túl, hogy munkához, megélhetéshez szeretné segíteni az érdeklődőket az állásbörze, fontos olyan karriert kínálni, mely megfelelő jövőt nyújt a Nyíregyházán, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élőknek és a hazatérőknek.

Kapcsolódó galéria

KM Állásbörze 2021

Előző hír
Elindult a Mozdulj Nyíregyháza! – Heti 35 ingyenes óra közül lehet válogatni
Következő hír
Tovább fejlődik Sóstó

Kapcsolódó híreink