Állománybővülés – 74 új rendőr szolgálatban

Július 1-jétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3 frissen végzett tisztje, a rendészeti szakközépiskolákból pedig 71 tiszthelyettes került a megyei rendőr-főkapitányság állományába.

 

Határrendészet

 

Az újonnan kinevezett rendőrök a főkapitányság helyi szerveinél kezdik majd meg rendőri pályafutásukat. Nagy részük a munkavégzés során főként a határrendészeti kirendeltségeken nyújt majd segítséget az állomány ott dolgozó többi tagjának.

 

Védeni a törvénytisztelő állampolgárokat

 

Az új rendőröket július első napján ünnepélyes keretek között köszöntötték, a kapitányság vezetője, Farkas József rendőr dandártábornok hangsúlyozta, rendőrnek lenni hivatás, melynek kiemelt célja a törvénytisztelő lakosság védelme és szolgálata.

– Nagy reményeket fűzünk az ifjú pályakezdő tisztekhez és tiszthelyettesekhez, valamint a főkapitányság számít a munkájukra, hiszen szaktudásukkal erősítik a már meglévő állományt. És mint tudjuk, ők nemcsak munkahelyet, hanem hivatást is választottak, melyben a legfőbb cél az, hogy a törvénytisztelő állampolgárokat védjék és szolgálják – mondta Fehérvári Marietta rendőr százados, megyei sajtóreferens.

 

Határozatlan időre

 

Az ifjú tisztek és tiszthelyettesek kinevezése határozatlan időre szól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékében.

Piszár Tünde