„Álmomban sem gondoltam,  hogy szerepelhetek a válogatottban!”
Az Európa-bajnokságra készül a magyar nõi röplabda-válogatott. A csapatnak két nyíregyházi tagja is van. Villám Lilla és Tóth Fruzsina is utazhat a döntõre. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. szeptember 8-ai számában)

 Remek körülmények várták a Törökországba érkezõ magyar nõi röplabda-válogatottat, mely három mérkõzést vívott a szlovéniai U23-as világbajnokságra készülõ török korosztályos együttessel.
A csapat összetétele a nyári World Grand Prix után alig változott, a keretnek pedig a Fatum Nyíregyháza két játékosa, Villám Lilla és Tóth Fruzsina is tagja. Utóbbi 17 évesen kapott meghívót a nemzeti csapatba.
– Álmomban sem gondoltam, hogy valaha szerepelhetek a válogatottban, fantasztikus érzés! Ez a pár nap arra is jó volt Törökországban, hogy mindenkit jobban megismerhessek, gyorsan sikerült beilleszkedni. Ami az Európa-bajnokság döntõjét illeti, már számoljuk visszafelé a napokat, hiszen alig pár hét van hátra. Remélem, jó formába kerülünk a rajtig, az EB-n pedig Németország, Azerbajdzsán, Lengyelország lesz az ellenfél. Mindegyik mérkõzésen a maximálisat kell hoznunk, de szerintem a házigazda azeri csapat az, amely erõben hasonló mint a miénk – mondta Tóth Fruzsina.
A fiatal liberó tavaly vált alapemberré a Fatum Nyíregyházában. Legutóbb a Nyíregyháza Spartacus–Szeged labdarúgó-mérkõzés elõtt a Szpari vezetése is köszöntötte a fiatal röplabdást. Villám Lilla az elõzõ nyáron érkezett a Vasastól, most õ is az EB-re készülhet.

Tóth Fruzsina (balra) és Villám Lilla a válogatottban

– A kontinenstornára való felkészülés elején tartunk. A cél, hogy minél gyorsabban visszaszokjunk a saját játékunkhoz és úgy tudjunk játszani, mint a World Grand Prix sorozatban. Törökország után Érden folytatódik a munka, tervben van egy fehérorosz¬országi túra, illetve a horvátok ellen egy edzõmeccs. Kifejezetten szeretem, ha a nagy megmérettetések elõtt van egy-két ráhangoló mérkõzés, mert láthatjuk, hogy a csapat milyen formában van. Nem könnyû a csoportunk, de nincs olyan, hogy lehetetlen. Mindent megteszünk, hogy minimum egy meccset megnyerjünk, és úgy tûnik, a házigazdákkal kell megküzdenünk a továbbjutásért – mondta Villám Lilla.

Dankó László

(Felső kép: Tóth Fruzsinát dr. Elbert Gábor, a Szpari sportszakmai ügyvezetõje is köszöntötte a legutóbbi hazai meccsen)