Amikor beüt a cukor – ifjúsági regény készült a diabéteszről
Amikor beüt a cukor – ifjúsági regény készült a diabéteszről

Régi álma vált valóra a Nyír-Diabet Egyesületnek, hiszen sikerült megvalósítaniuk egy olyan szórakoztató  ifjúsági regényt, amelyben a főhősök között 1-es típusú diabéteszesek is vannak. A könyvet múlt szombaton mutatták be a Selfie Museum & Café-ban.

Az egyesület által felkért írónő,  Ling-Balogh Erna testvérként maga is érintett. A regény fő cselekménye egy diabéteszes táborban játszódik, amin 2020-ban az írónő maga is részt vett. Minden programon ott volt, így látta/érezte az önkéntesek elkötelezettségét, munkáját és a kamasz táborozók felhőtlen vidámságát.

– 17 éves voltam, amikor a kisebbik öcsémet diabétesszel diagnosztizálták, éppen ezért valamennyire én is érintett vagyok és a könyv több szereplőjében is magamra ismerhetek. A célom az volt a szórakoztató regénnyel, hogy megmutassam a betegség nehéz oldalát, de azt is, hogy lehet vele együtt élni – hangsúlyozta az írónő.

A Nyír-Diabet Egyesület elnöke, Balogh Zsuzsa azt mondta, a könyvnek hármas célja van. Egyrészt segíteni az elfogadást a cukorbetegségben érintett kamaszok és szüleik körében, másrészt kapaszkodót nyújtani, hiszen nincsenek egyedül, harmadrészt pedig meg akarják mutatni általa, hogy a diabos kamaszok teljesen ugyanolyanok, mint a társaik.