Ezen kívánt változtatni az 1893 áprilisában alapított részvénytársaság, amelynek célkitűzése volt, hogy egy „állandó színház építése által a magyar színművészetnek Szabolcs vármegye székhelyén otthont” teremtsen és ezáltal a „magyar hazafias szellemet és nemzeti közművelődést” fejlessze.

A kezdeményező Somogyi Gyula, a város első közjegyzője volt, aki az ékszerész Kubassy Gusztávval közösen birtokolt telkét ajánlotta fel az épület helyéül. A telek a korabeli leírás szerint „a vasúti út és a szent-mihályi utcza között elterülő szénatér nyugati oldalán a Pacsirta vendéglő és a csendőrlaktanyául szolgáló épület kőzött áll”.

A „vasúti út” a mai Széchenyi, a „szent-mihályi” pedig a Bethlen utcát jelöli. A „szénatér” elnevezés arra utal, hogy a város itt szénapiacot tartott fenn, amelyet a színház megnyitása után áthelyeztek a mai Széna tér területére. A csendőrlaktanya a mai Bethlen utca sarkán állt, ahol egykor a Pacsirta vendéglő is működött. Az átalakított laktanyát 1911-ben a tűzoltók vették birtokba, de egy időben itt állomásoztak a mentőkocsik is. Ezen a területen tette le a színház alapkövét 1893. július 25-én a kivitelezéssel megbízott Barzó-Vojtovits építőpáros.

Az épület terveit Alpár Ignác ingyen bocsátotta a részvénytársaság rendelkezésére. Az épület egész belső berendezése fából készült 150 földszinti ülőhellyel, tíz földszinti, tíz emeleti páhollyal, erkéllyel és karzattal. A nézőteret eredetileg 600 személyre tervezték, de kényelmesen csak 450 személy befogadására volt alkalmas. Dobó Sándor színigazgató és társulata abban a reményben kezdte meg tevékenységét e díszes épületben, hogy „a színművészet nálunk ne luxus dolog legyen, fényűzés, de közszükséglet, még pedig olyan közszükséglet, melynek kielégítése után társadalmunk minden osztályai vágyakozzanak”.

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész

Megjelent a Nyíregyházi Napló 2014.02.07-i számában.