A város egy díszes középülettel, az evangélikus egyház pedig egy modern iskolával gazdagodott 1892 őszén, amelyet bizonyára nagy örömmel vettek birtokba Pazár István, Kubacska István, Ruzsa Endre, Stoffan Lajos, Szénfy Gyula, Mácsánszky Lajos, Mráz Ká­roly és Werner Gyula tanítók és tanítványaik. Az elemi iskola díszterme 1892. szeptember 17-én telt meg először vendégekkel és élt át ünnepi pillanatokat.

A központi népiskola felavató ünnepélyét Zelenka Pál és Baltik Frigyes evangélikus püspökök, valamint a társadalmi előkelőségek sora is megtisztelte. Az ünnepélyt a dalárda éneke nyitotta meg, majd Farbaky József főesperes mondott imát. Őt Májerszky Béla egyházi felügyelő követte, aki hosszabb beszéd kíséretében átadta az épületet az iskolaszéknek, melynek nevében Bartholomaeidesz János esperes vett át. Az ünnepség hangversennyel folytatódott, majd a tornateremben dúsan terített asztalok fogadták a vendégsereget, akik újra a díszteremben Benczi Gyula és zenekarának muzsikájában gyönyörködtek. Végül táncmulatsággal zárták a napot.

Idővel az épületben lévő szobák funkciói változtak. Például az iskolaszolgai lakást előbb két tanteremmé alakították át az evangélikus leánygimnázium tanulói számára, majd 1926-ban ugyanitt rendezték be a püspöki másodlelkész és az egyházközségi pénztár irodáit. Szintén 1926-ban Z. Szalay Pál freskókkal ékesítette a lépcsőház emeleti csarnokának mennyezetét és oldalfalait. Ezt követően a diákok az egyik képen megszemlélhették, amint 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 tételét, a másikon pedig a wormsi birodalmi gyűlés egyik jelenetét.

Az épület államosítását követően megtartották iskolai jellegét és 4. sz. Általános Iskolaként, majd 1992-től Kodály Zoltán nevének felvételével működött 2001-ig, amikor az evangélikusok ismét birtokukba vették, és 2011 óta Túróczy Zoltán nevének égisze alatt folytatják oktató-nevelő munkájukat. Ma az épület előtt és a díszteremben lévő állványok jelzik, hogy születésnapja alkalmából régi fényében pompázhat majd az evangélikusok ősi iskolája.

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu