A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Kálvin téri templomának kettős jubileumára, az alapkőletétel 150. és a felszentelés 140. évfordulójára emlékeztek a vasárnapi istentiszteletek keretében. Az alapkőletételről már írtunk lapunk hasábjain, így most a szentelési ünnepség legfontosabb mozzanatait idézzük.

Az 1883. július 3-án tartandó ünnepségre már előző nap megérkezett a felszentelést végző Révész Bálint tiszántúli püspök és báró Györffy Róza, Gräfl József főispán felesége, mint templomszentelési örömanya. A megyei és városi tisztikar, Verzár István római katolikus esperes, az ipartársulat és az iparos ifjúsági egylet, valamint hatalmas tömeg fogadta őket a vasútállomáson.

Az üdvözlőbeszédeket követően a város díszfogatán érkeztek meg a templomhoz, amely elé díszkaput állítottak a következő felirattal: „A szeretet Istenéhez!”. A püspök a parókia épületében fogadta a helyi egyházak tisztelgő küldöttségeit, majd a Széna (ma Országzászló) térről a Rákóczi-induló hangjai mellett vonuló fáklyás menetet, akik ezt követően a vármegyeházán elszállásolt főispánnét is köszöntötték.

Másnap 9 órakor kondult meg a templomba hívogató harang. Pillanatok alatt megtelt az ünnepi díszbe öltöztetett Isten háza, sokan kívül is rekedtek. A püspök vezetésével léptek a templomba a szolgálatot végző lelkészek, s közben a gyülekezet orgonakísérettel a 37. dicséret első, majd a 233. dicséret első és harmadik versét énekelte.

Ezt a sárospataki főiskolai ifjúsági kar éneke követte, majd a püspök lépett a szószékre, és „imájával az ünneplő közönség lelkét a hetedik égig ragadta”. A lelkészekből alakult tiszaháti dalárda éneke után a gyülekezet lelkésze, Lu­kács Ödön emelkedett szólásra. Összefoglalta az építkezés éveit, majd kérte a gyülekezetet, hogy „ékesítse fel e templom benső szegletkövét lélekben a szeretet aranyával, hogy lehessen e hajlék valóban szentegyház, vagyis háza az egységnek a testvérszeretetben; a hit tiszta színezüstjével, hogy loboghasson e hajlék falai közt a világ világossága mind az időknek végezetéig”.

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu