Amiről az utcák mesélnek – Régi idők majálisa
Városunkban nagy hagyománya volt a diákmajálisoknak, amelyek megtartásául szinte az egész május hónapot igénybe vették. 1891-ben, a népiskolák majálisán „mosolygós képe volt a napnak, a tengernyi gyermek, tanítóik vezetése alatt, zászló sokasággal fölfegyverkezve és hangos cigányzene mellett kivonult a Sóstóra, hogy egy kedélyes napot töltsön el mulatva és mulattatva”.Külön eseményszámba mentek az Evangélikus Főgimnázium majálisai! A tanulók a tanári kar vezetésével, zászlóval és zeneszóval vonultak ki Sóstóra. Délben közebéd volt, délutánra pedig már fogatokon megérkeztek a szülők és a táncra vágyó kisasszonyok is, akik hajnalig ropták táncukat párjaikkal Benczy Gyula muzsikájára. 1900-ban húszperces tűzijáték is gyönyörködtette a közönséget. 1915-ben, a háború borzalmai miatt azért kesereg a cikkíró, mert „talán soha nem lesz többé majális, népünnepély, tánc, vígság, s minden ház kapuja előtt a halál angyala fog őrt állani”. Szerencsére nem így történt, mert 1921-ben újra a nagy közös majálisok megszervezése mellett döntöttek. A népiskolák tanulói a meghatározott rend szerint, felekezetre való különbség nélkül, közösen vonultak ki Sóstóra. A szegénysorsú gyermekek a Szeréna-laknál ebédet kaptak és ugyanitt ingyenesen táncolhattak. A cukrásznál fagylaltot, süteményt és jeges kávét vásárolhattak, míg a víztoronynál, a Svájci-lak keleti oldalán és a Szeréna-laknál ivóvizet vételezhettek. A diákokon kívül szerveztek még sóstói majálist a gazdakör, az ipartestület vagy egy-egy szakma képviselői is.
Az 1942. évi majálison a Kossuth Gimnázium tanulóinak jelenlétében egy tölgyfából készített, zöld-fehér színben pompázó emléktáblát lepleztek le a Blaha-domb mögötti tisztáson. A táblára Vietórisz József Sóstó című versét faragták. Sajnos a tábla később eltűnt.
1962-ben Sóstó egyik utcáját Majális utcának nevezték el. Az utca annak a szikesnek a közelében található, ahol ezek a diákörömünnepek, nevezetes találkozók, mulatságok kimozdították az embereket a hétköznapok szürkeségéből.
Vietórisz József:
Sóstó
Szeretem az erdőt,
A nyírségi erdőt
Dalos madarával;
Szeretem a rétet,
A szabolcsi rétet
Tarka virágával.
Hazánk drágagyöngye
Ott is, hol göröngye
Csupa homokhordás;
Sóstónk dombok alján,
Mint egy fiatal lány,
Csupa erőforrás.
Ide hív üdülni
S munkára hevülni
E szent föld, ez áldott:
Életadó keblén
Mintha átölelném
Az egész világot.
Minden enyém itten,
Amit a jó Isten
Kedvében teremtett;
Én érzem legjobban,
Ami benne dobban:
A teremtő lelket.
Szerző: Ilyés Gábor helytörténész
